Back to top

A szárazetetés

Az etetés a napraforgó utáni egyik legfontosabb teendőnk jelen természetföldrajzi viszonyaink mellett, mivel alig van vagy egyáltalán nincs olyan virágzó növény (kivéve a szolidágós területeket), amely elegendő nektárt adna méheink betelelő élelmének pótlására.

A zöldítések sokszor már megkésve, méhészeti szempontból nem a kellő időben virítanak, és késő őszi virágzásukkal több kárt, mint hasznot hoznak.

1. kép: Etetésre készen
1. kép: Etetésre készen

A napraforgóméz sajnos nem a legjobb betelelő eleség, és árumézként szükség van a belőle származó jövedelemre. A megfelelő minőségű és mennyiségű téli táplálék kialakítása szempontjából azonban a napraforgó utóvirágzásából származó nektárt, mint természetes forrást, benn kell hagyni, erre kell ráetetni a hiányzó mennyiséget.

Az etetésnek ebben az időszakban több célja is van. A fent említett élelempótlás mellett a másik, ha nem a legfontosabb, hogy az anyák petézését fenntartsuk egy gyengébb hordás utánzásával. Az ekkor lerakott peték a méhcsalád és a méhész számára a legfontosabbak, hiszen ebből lesznek majd az áttelelő fürt egyedei, amelyek száma és egészségi állapota nem mindegy a méhcsalád életében. Gondoljunk arra, hogy ekkor kell „felhizlalnunk” méheinket, azaz a barna zsírsejt kialakulása a téli méhek testében rendkívül fontos.

A gondos méhész a napraforgó végével tudja, hogy most kezdődik a jövő évi szezon megalapozása, és ezért nem szabad leállni, tovább kell dolgozni. A mézszüreti kemény munkát felváltja a fészekrendezés, etetés és az atkairtás napi gyakorlata.

A kényelmes méhész ilyenkor az ötliteres tálcás etetőt hetente egyszer feltöltve próbálja pótolni az eleséget, az atkairtást pedig tartós hordozóval intézi el, így a munkák sorát letudja. Ez a megoldás a legrosszabb minden szempontból!

Az összetett kérdésből nézzük az élelempótlás részét!

2. kép: A kristálycukorral feltankolt (bal) és vízzel átnedvesített etetőanyag
2. kép: A kristálycukorral feltankolt (bal) és vízzel átnedvesített etetőanyag
A nagy mennyiségű szirup több bajt is okoz: legelsőként már a bejuttatáskor, mert csak az esti időpontban lehet örömrepülés- és kutatásmentesen dolgozni. Minden család más-más erősségű, ezért a bejuttatott eleséget nem egyformán hordják el, és pár nap alatt – az időjárástól függően – a szirup megerjedhet.

Az erős családok akár egy nap alatt is képesek kiüríteni a tálcát, így a hét többi napjára nem marad semmi, nincs meg a folyamatos hordás képzete. Arról nem is beszélve, hogy a hirtelen fellépő nagy tömegű invertálás megviseli a népességet.

Aki a méhecske biológiáját, fejlődését, kaptáron belüli tevékenységét ismeri, az tudja, hogy nem mindegy, milyen a család népességének kor szerinti megoszlása, és azon belül a garatmirigy-váladékkal rendelkező fiatal egyedek száma. Ez, mondhatni, ördögi kör, hiszen az anyától kiindulva minden egyed hatással van mindenre. Ezért a kedvező hangulatot napraforgó után nem szabad megtörni, fenn kell tartani a hordást pótló etetéssel, s így megőrizhető az anyák petéző hajlama. Méhészeti szempontból a serkentést ennek megfelelően kell megszervezni. Ebből a szempontból a legalkalmasabb serkentési megoldás a „száraz” etetés. Miért?

Már a kijuttatása is kényelmesebb és békésebb, mert napközben is lehet végezni úgy, hogy nem váltunk ki örömrepülést és kutatást. A tálcás etetőbe akár a rostaszöveten keresztül önthetjük be a kilós adagot egy méhcsaládnak, és annyi vizet öntünk rá, hogy éppen átnedvesedjen (több víz esetén vontatottan kapnak rá és hordják el). Az első adag elhordásakor legyünk türelmesek, mert a méheknek „meg kell tanulniuk” az anyag elhordását.

3. kép: Az elhordást követően felkérgesedett cukor
3. kép: Az elhordást követően felkérgesedett cukor

Miután kiszívogatták a cukorkristályok közül a részben feloldódott édes nedvet, egy kemény kéreg képződik az etetőben.

Erre kell másnap körülbelül 1 deciliternyi vizet önteni, így segítjük a feloldást, az anyag elhordását. Ilyenkor lehet látni az erősebb családoknál, hogy a méhek rágóik között cipelik a kristálycukorszemeket, viszik az itatóhoz feloldani.

Ezért is fontos, hogy a külső vizes itató működjön. Ennél az etetési megoldásnál van némi szóródásos veszteség (lásd higiénikus aljdeszkán a kristályszemeket), de a családra gyakorolt hatása sokkal hasznosabb, értékesebb. A bejuttatott 1 kilogrammos adagot egy átlagos méhcsalád 2-3 nap alatt hordja el. Ez az élelempótlás nem sokkal munkásabb, mint egy szirupos etetés. Én a 36 családos konténeremmel 40 perc alatt tudok kényelmes ütemben végezni, majd másnap 15 perc alatt fel lehet önteni az etetőben megkérgesedett cukrot vízzel. Az egy kaptárra számított munkaművelet/idő nagyon jó arány, s amennyiben értékarányosan nézem, sokkal több a hozadéka a jövőre nézve.

A napraforgó utóvirágzásától kétnapos ciklusra állva, augusztus 20-ig serkentem így a családokat, majd 20-a és szeptember 15-e között átállok az 1 : 1 arányú – az etetés vége felé sűrűbb – szirupos etetésre.

Erre azért váltok, mert az invertálást könnyítő anyagot, az almaecetet könnyebb adagolni, bejuttatni, valamint a téli élelemkiegészítés ezen formájába kerülnek a gyógyszerek és gyógyhatású készítmények, vitaminok. Az ekkorra tömegesen kikelő egyedek népes számának köszönhetően a maradék invertálás nem gyötri meg a méhcsaládot. Igaz, szárazetetéssel mindennap foglalkozni kell egy kicsit a méheinkkel, de a végére kialakuló népes, invertálással nem meggyötört betelelő méhtömeg megéri a vesződést, törődést, mert az így kialakított erős méhcsaládok lesznek jövőre az ütőképes termelők!

Buczkó Endre, Tószeg

Forrás: 
Méhészet
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Méhészet 2021/10 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Sváb gasztronómia a Vértesben

Kis síkság, sok hegy, természeti és épített emlékek, kulturális és gasztrokulturális élmények. Cseresek, szurdokerdők, karsztok váltják egymást. Röviden így jellemezhetnénk a Vértest. Mindennek tetejébe Kőhányáspusztán ékszerdobozként várja a vendégeket a Vérteserdő Zrt. Gróf Esterházy Móric Ökoturisztikai Központ és Turistaháza.

A mikroalgák bőséges, egészséges táplálékot és takarmányt ígérnek bármilyen környezetben

A globális élelmiszer-ellátás számos fenyegetéssel néz szembe, beleértve az éghajlatváltozást, a háborúkat, a kártevőket és a betegségeket. Az emberi szem számára parányi organizmus – a mikroalgák – megoldást jelenthetnek.

30 finom, alacsony szénhidráttartalmú étel, amit a dietetikusok ajánlanak

Manapság az alacsony szénhidráttartalmú diéták népszerűbbek, mint valaha. Jaclyn London, dietetikus szerint fontos megjegyezni, hogy csak azért, mert egy étel szénhidrátot tartalmaz, még nem jelenti azt, hogy egészségtelen. Sőt, a szervezetünknek szüksége van a szénhidrátokra a túléléshez.

Súlyos járvány dúl Indiában: eddig százezer marha veszett oda

Eddig közel százezer szarvasmarha és bivaly hullott el Indiában bőrcsomósodáskór következtében, és több mint 2 millió állat fertőződött meg. A betegség úgy tűnik, egyelőre megállíthatatlanul terjed az országban.

Mi is pontosan a „longevity diéta”, és tényleg tovább fogunk élni tőle?

Talán hallottunk már a longevity, vagy "hosszú élet" diétáról, melynek szabályos követése hosszabb élettartamot ígér, de mi is ez pontosan, és különbözik-e egyáltalán más egészséges étrendektől?

Kínai éttermet függesztett fel a Nébih

Egy budapesti vendéglátó ipari egység ellenőrzése során súlyos élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő higiéniai körülményekkel szembesültek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei. A feltárt hibák és hiányosságok miatt a szakemberek az étterem tevékenységét azonnali hatállyal felfüggesztették, továbbá 95,3 kg élelmiszert kivontak a forgalomból.

Vízcseppként vert hullámokat

Nem túlzok, ha azt állítom, hogy Dr. Szendrő Zsolt nyúltenyésztésben elért szelekciós, reprodukciós, viselkedési, tartási, állatjólléti, illetve hústermelési és húsminőségi kutatási eredményei jelentősen hozzájárultak a hazai és nemzetközi tenyésztés hatékonyságának növeléséhez. Ehhez egy életpályára, elhivatottságra és munkaszeretetre volt szüksége.

A rejtélyes luteolin, amely felveszi a harcot a gyulladás és a szorongás elleni küzdelemben

A krónikus gyulladás számtalan betegség kiváltó oka. Bár sok dolog kiválthat gyulladást a szervezetben, a jó hír az, hogy rengeteg olyan tápanyag van, amely segíthet kordában tartani. Az egyik ilyen tápanyag, amelyet szem előtt kell tartani, a luteolin, amely számos növényi eredetű élelmiszerforrásban megtalálható.

Gyógynövények: kihasználatlan sokféleség

Biológiai sokféleség szempontjából hatalmas potenciál lakozik a gyógynövényekben is, többnyire kihasználatlanul. Mai életünket tekintve, a legtöbb háztartásban már a kamillateát sem használják, annak ellenére, hogy jótékony hatásait mindenki ismeri.

A méhész is vállalkozó 3.

Ez már a többedik cikkem, és végre elérek oda, hogy a méhészetről is elkezdjek beszélni. Az előző cikkek gondos után járást igényeltek több részletükben, mert hiába tudok valamit, ha le akarom írni, csak leellenőrzöm még egyszer. Ebben a cikkben erre nem volt szükség, ugyanis az elejétől a végéig kizárólag saját tapasztalatot írok le.