Back to top

Szombaton ismét Forraltbor- és kocsonyapiknik lesz Vácrátóton

Ismét kocsonyakülönlegességekkel és többféle ízesítésű forralt borral, valamint füstölthús-szobrászattal várják az érdeklődőket szombat délután a Pest megyei Vácrátóton.

Spiegelhalter László polgármester az MTI-nek elmondta, hogy hetedik alkalommal rendezik meg január 15-én 14 órától a pikniket.

Kiemelte, hogy idén egy különlegességgel is készülnek: füstölt húsokból készülnek különféle "szobrok": lesz kolbászból bicikli, kerítés, sonkából pedig hóembert faragnak.

A látogatókat több mint ezer adag kocsonyával várják. Tájékoztatása szerint

bárki nevezhet a helyszínen, Vácrátót főterén különleges kocsonyával vagy forralt borral. A versenyre benevezett ételeket és italokat szakértő zsűri értékeli.

Spiegelhalter László elmondta, hogy a piknik évről évre egyre több látogatót vonz, köszönhetően annak, hogy a hagyományos kocsonyák mellett például hal-, gyümölcs- és alkoholkocsonyákat is meg lehet kóstolni. Emellett pedig sokféle ízesítésű forralt bort és puncsot is árusítanak.

A látogatók az étel- és italjegyek, az úgynevezett "Rátót-tallérok" megvásárlásával a helyi iskola fejlesztéseit támogatják.

A piknik fővédnöke idén is Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, Vácrátót országgyűlési képviselője, aki saját kezűleg készített réteseivel járul hozzá a rendezvény sikeréhez.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Horvát hagyományok a Pinka-völgyben

Beékelődve a nyugati határszélbe, Szentpéterfát három oldalról Ausztria határolja. Az első trianoni döntést követően oda is csatolták, ám 1923. március 9-én a falu visszaszavazta magát. Az ezerfős település ugyanakkor máig megőrizte horvátságát nyelvében, az emberek mentalitásában és a gasztronómiájában is.

Sültkrumpli helyett sült tészta

Japánban annyira hiánycikk lett a sütni való burgonya, hogy a Burger King helyi hálózata inkább ramen tészta fogyasztására ösztönzi a vendégeit.

A cseresznyeszilva

A szakirodalomban nem alakult ki egységes álláspont a cseresznyeszilva elsődleges előfordulásáról, amit a különböző areatérképek is tükröznek. Ennek több oka is van: mára a cseresznyeszilva előfordulási helyei és magleletei nehezen értékelhetők, genetikailag változékony a faj, könnyen elvadul, magról, tő- és gyökérsarjakkal jól szaporodik, és spontán módon kereszteződhet más fajokkal, nemzetségekkel.

Összemennek a termékek, az áruk változatlan

Az élelmiszer- és háztartásiszer-gyártók csökkentik a termékeik kiszerelését, anélkül, hogy csökkentenék az árukat. A vécépapírtól a joghurton és kávén át a csipszig világszerte általánossá vált ez a trend. A jelenséget „zsugorflációnak” nevezik.

Horvátországban 120 százalékkal több turista nyaralt az első fél évben

Az első fél évben 5,7 millió turista látogatott Horvátországba és 24,7 millió vendégéjszakát töltöttek el, a vendégek száma 120 százalékkal, a vendégéjszakák száma 107 százalékkal több, mint tavaly ugyanebben az időszakban - közölte vasárnap a Jutarnji List című napilap a horvát Turisztikai Szövetség (TZ) adataira hivatkozva.

Bővíti kapacitását a csomagolóanyagokat gyártó Hód Plast Kft. Algyőn

Bővíti termelő- és raktárkapacitását 449 millió forintos beruházással, uniós támogatással a műanyag flakonokat és kannákat gyártó Hód Plast Kft. - tájékoztatta az Algyőn tevékenykedő vállalkozás az MTI-t.

Génmegőrzés a világban

Korábbi cikkemben írtam a biodiverzitás fontosságáról és arról, hogy az emberi tevékenységek hatására milyen tempóban romboljuk azt. A tudósok már felismerték a problémát, és a riói egyezményben rögzítették, hogy a korábbi károk felszámolása és újabbak megelőzése közös társadalmi felelősségünk. Nézzük tehát, hogy milyen génmegőrzési létesítmények szolgálják a genetikai sokféleség tartós fennmaradását.

Szamócaszezon: reményeket meghaladó eredmények

Egy sikeres termesztési idény most sokkal többet jelent annál, mint hogy biztosítja-e vagy sem az érintett kárpátaljai család megélhetését. Sokkal nagyobb a tét, mert jelentősen hozzájárul a szülőföldön maradáshoz, hiszen azt bizonyítja, hogy a háborús helyzettel járó bizonytalanság ellenére van jövő.

Az őszibarack nyári védelme

Meleg időjárásban a tafrinás levélfodrosodás már nem okoz gondot, a júniusban előforduló lehűlés esetén azonban felléphet a késői levél- és termésfertőzés. A tenyészidő előrehaladtával, melegebb időben nő a lisztharmat, hűvösebb időszakokban pedig a levéllyukacsosodás fertőzésének veszélye. A kártevők elleni védekezés a gyümölcsmolyok és a levéltetvek ellen irányul.

Mindenkit megvisel a hőség, kivéve a rovarkártevőket – növényvédelmi előrejelzés 27. hét

A tavasz óta tartó általános levéltetű-fertőzöttség minimálisra csökkent ugyan, de a többi kártevő rovar kiválóan megvan a kánikulában. A növénybetegségeknek ezzel szemben nem kedvez a mostani idő. Fontos aktualitás, hogy sürgősen védekezni kell az amerikai szőlőkabóca lárvái ellen.