Back to top

Harmadával csökkenti az állatállományt Hollandia

A környezet kímélése érdekében Hollandiában olyan programot dolgoztak ki, amelytől azt várják, hogy harmadával csökkenjen a gazdaságokban tenyésztett állatok száma.

A holland kormány 25 milliárd eurós tervet készített,  amelynek célja, hogy harmadával csökkentse az állatállományt az országban. A pénzt a gazdálkodók kapják a nitrogén-oxid kibocsátás csökkentését célzó program részeként.

Miközben Hollandiát világszerte "a világot tápláló kis országként" és a kontinens legnagyobb hús-exportőreként dicsérik, a valóság egyben az is, hogy az ország Európa legnagyobb állatsűrűségével rendelkezik.

Az állomány több mint négyszer akkora, mint az Egyesült Királyságban vagy Franciaországban, és összesen több mint 100 millió szarvasmarhát, csirkét és sertést tartanak.

Az állatok trágyát termelnek, amely a vizelettel keveredve ammóniát, egy nitrogénvegyületet szabadít fel. A felesleg sokszor a tavakba és patakokba kerül és visszafordíthatatlanul károsíthatja az érzékeny természetes élőhelyeket.

A legfelsőbb holland közigazgatási bíróság 2019-ben megállapította, hogy a kormány megsértette az uniós jogot, mivel nem tett eleget a mezőgazdasági és ipari tevékenységek miatt az érzékeny természeti területeken található nitrogénfelesleg csökkentése érdekében.

A december közepén közzétett 13 éves terv a holland szarvasmarhatartóknak nyújtott támogatásokat tartalmazza az ágazat átalakításhoz vagy elhagyásához, valamint segítséget nyújt a kevesebb állatot és több földet alkalmazó, extenzívebb gazdálkodási módszerekre való áttéréshez.

Bár a támogatási rendszer önkéntes lesz, a kormány arra számít, hogy a sertések, tehenek és csirkék száma végül harmadával csökken az országban.

A programról szóló bejelentések már 2021 közepén erőszakos tiltakozásokat váltottak ki, a holland gazdák az utcára vonultak.

A rendszer támogatói viszont azzal érvelnek, hogy Hollandiának el kell távolodnia az olcsó élelmiszer termelés rendszerétől, amely károsítja a környezetet.

- Itt az ideje, hogy helyreállítsuk a természetet, javítsunk az  éghajlatot és a levegő tisztaságát. Egyes esetekben ez azt jelentheti, hogy nincs többé hely az intenzív mezőgazdaság számára - mondja Tjeerd de Groot, a koalíciós Demokrata Párt parlamenti képviselője.

Hollandia nem az egyetlen európai ország, amely az állattenyésztésből származó kibocsátási válsággal küzd. Megfigyelők szerint Dániának, Belgiumnak és Németországnak hamarosan hasonló intézkedéseket kell fontolóra vennie.

Forrás: 
farmer.pl

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

2021. rekord év volt …

… csak sajnos nem feltétlenül abban, amiben szerettük volna. Az elmúlt tíz év leghűvösebbje volt összességében a tavalyi, melyet emellett az időjárás nagy változékonysága is jellemzett.Ebbe az is belefért, hogy júliusban rekord meleg volt, 1901. óta a legmelegebb – ez sem zavart be abba, hogy ez egy rekord hűvös év lehessen. Az Országos Meteorológiai Szolgálat kiadta rövid év értékelőjét.

Rég elveszett fajta mentheti meg a kávétermesztőket

Daniel Sarmu Sierra Leonében nőtt fel. A családja egyik bevételi forrása a kávétermesztés volt, ám a csak a gyengébb minőségű, robusta fajta termett meg a birtokukon. Az ingadozó felvásárlási árak azonban előfordul, hogy a termesztés költségeit sem fedezik.

Istállóból konditerem

Egy angliai Derbyshire megyében található farm szarvasmarhaállományában 2001-ben ütötte fel fejét a száj- és körömfájás betegség.

Pályázat az agrárágazati civil szervezeteknek

Hatvan millió forint keretösszeggel hirdet pályázatot agrárágazati civil szervezeteknek az Agrárminisztérium. A szaktárca 2022-ben is segítséget nyújt az idei évben tervezett szakmai, a tárca célkitűzéseihez is illeszkedő projektet megvalósításához.

Piacon az első idei spárgasípok

Növényházakból szedték az első sípokat Hollandiában, elsősorban belga és skandináv éttermek megrendelésére. A szezon a fűtött talajú, fóliaalagutas állományok szedésével folytatódik majd.

Téli olimpia: kizárólag műhavon

Az ötkarikás játékok történetében először történik meg, hogy a téli sportversenyeket mesterségesen előállított havon rendezik meg. Természetes hó nem lesz, és ez esetben nem a klímaváltozás a felelős ezért: a helyszínen ugyanis máskor is nagyon ritkán esik a hó. Akkor miért rendez Kína téli játékokat?

Új és hatásos ötlet a tolvajok ellen

Amikor a tolvajok három tonna osztrigát loptak el Christophe Guinot francia kagylótenyésztő farmjáról, olyan megoldást talált ki, amellyel sikerül garantáltan a tolvajok nyomára bukkanni.

Kergemarhakór miatt újra nehéz helyzetben a kanadai állattartók

Kína és a Fülöp-szigetek felfüggesztette a kanadai marhahús importját, mivel Kanadában decemberben szarvasmarhák szivacsos agyvelőbántalmával (BSE) fertőzött tehenet találtak - közölte a kanadai mezőgazdasági minisztérium szóvivője.

Jelentősen csökkent a fagyos napok száma hazánkban

Magyarországon az elmúlt száz évben harmadával csökkent a fagyos napok száma a klímaváltozás miatt. A XX. század elején még mintegy 120 nap volt hazánkban a fagyos napok száma (vagyis, amikor a nappali hőmérséklet 0 Celsius-fok alá csökkent), ez a szám mostanra 80 nap alá csökkent.

Megjelent a zöld civil szervezeteket támogató Zöld Forrás pályázat

Az Agrárminisztérium idén is meghirdeti környezet- és természetvédelmi feladataihoz illeszkedő, a civil feladatvállalást segítő, 70 millió forint keretösszegű Zöld Forrás pályázatát.