Back to top

A hosszútávú együttműködésben rejlik a mezőgazdaság jövője

Nehezen tervezhető a mezőgazdaság jövője, de a magyar termelők helyzetén sokat javíthatnak a fejlesztési források - mondták a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Mezőgazdasági és élelmiszeripari szakosztály szerdai online konferenciájának előadói.

Az Agrárgazdasági Kutatóintézet (AKI) agrárgazdasági igazgatója szerint a járvány hatásai idén is jelentősen befolyásolhatják az élelmiszer- és mezőgazdaság kilátásait. Potori Norbert kifejtette, hogy

a megtakarítások felhalmozódásával megnőtt a fogyasztás, az ellátási láncok zavarai és a beruházások csúszása viszont továbbra is okozhat gondot,

miközben energia- és nyersanyagpiacot geopolitikai konfliktusok tehetik bizonytalanná. Kiemelte a kínai sertésállomány újbóli gyarapodását is, mivel emiatt a takarmányigény világszinten nő, a termények ára pedig aligha fog csökkenni.

Úgy vélte, a magyar gazdáknak hosszabb távon szervezett együttműködésre, integrált termelési rendszerek kialakítására kell törekedniük, a kisebb termelők mozgástere szűkülni fog. Felértékelődnek ugyanakkor a fenntarthatósági, állatjóléti, egészségügyi szempontok, az értékláncoknak tehát minden részükön átláthatónak, ellenőrizhetőnek kell lenniük, ha piacon akarnak maradni - tette hozzá.

Az AKI volt főigazgatói a 2023-tól elérhető uniós támogatások észszerű hasznosítását szorgalmazták. Kapronczai István nagy feladatnak nevezte a hatékony felhasználást, hiszen

50 százalékos nemzeti hozzájárulással számolva majdnem 10 ezer milliárd forinthoz jut a magyar mezőgazdaság 2027-ig,

ami - mint fogalmazott - a következő időszakra is hatással lehet. Sürgette egyúttal a megállapodást az EU-val a Közös Agrárpolitikáról, hogy a magyar gazdák ősszel már az új feltételekhez igazodhassanak.

Udovecz Gábor szerint a támogatások megteremthetik a lehetőséget a magyar mezőgazdaság felzárkóztatására. Előadásában megjegyezte, hogy a belföldi termelők a rendszerváltást követően a szomszédos országokhoz képest is hátrányba kerültek. Megjegyezte ugyanakkor, hogy

a világ élelmiszertermelésének mindössze 10 százaléka kerül nemzetközi forgalomba,

nem kell tehát mindenkinek a világpiaci folyamatokhoz igazodnia. Bizakodva állapította meg azt is, hogy a belföldi agrárgazdaság a járvány alatt életképes maradt, az élelmiszerellátás a legnehezebb időkben sem került veszélybe.

Az MKT mezőgazdasági és élelmiszeripari szakosztályának társelnöke szerint a támogatások jelentősen emelhetik a mezőgazdaság termelési értékét, ám ezzel együtt az értékesítés bővítésre szorul. Vajda László szerint javítani kell a marketingtevékenységet és a kiviteli lehetőségeket, hogy a magyar termékek a valós értékükön keljenek el.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Mezőgazdasági osztályának vezetője többek között a technológiai felkészültség fejlesztését emelte ki, mivel

a 2020-as Agrárcenzus adatai alapján a mezőgazdaság digitalizációja alacsony szintű, többnyire az ügyintézésre szorítkozik.

Patay Ágnes hozzátette, hogy a precíziós eszközök használata ennél is korlátozottabb, és az érintett termelők többnyire ezt a keveset is csak szolgáltatásként veszik igénybe, nem saját eszközzel végzik. Az Agrárcenzus 2020 részletes adatait a következő hetekben teszi közzé a KSH.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Élelmiszer vs. üzemanyag

Az ukrajnai háború következtében megugrott az élelmiszerek ára, ami világszerte növeli az éhínség veszélyét. A válság még nagyobb nyomás alá helyezi a növényi eredetű, kis szén-dioxid-kibocsátású üzemanyagok gyártóit, és újra fellángolt az „élelmiszer kontra bioüzemanyag” vita.

A Zalában aratott búza fele étkezési minőségű

Zala megyében a közel 27 ezer hektáros termőterületen átlagosan 5,56 tonna kenyérgabona termett hektáronként az idén, a learatott búza 50 százaléka étkezési minőségű - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megyei elnöke az MTI-vel.

Még kedvezőbbé válnak a támogatott agrárhitelek

A hitelmoratórium mellett a további kedvező kamatozású hitelek is megoldást jelenthetnek az önhibájukon kívül bajba került agrárvállalkozások likviditási gondjaira.

Beláthatatlanul drágul a hűtés

Az alma hűtőtárolása energiaigényes tevékenység, hiszen a gyümölcsöt nagy mennyiségben, több hónapon át tárolják. Ezen kívül az öntözés költségének tetemes része is az áramfogyasztásból adódik. A megugró energiaköltségek meggondolásra késztetik a termelőket. Azt kérdeztük meg tőlük, hogyan tudnak megbirkózni a helyzettel, milyen kilátásaik vannak.

Több vanília, több vadvilág?

Hogyan lehet megőrizni a biológiai sokféleséget úgy, hogy közben a madagaszkári vaníliatermesztő családi gazdaságok megélhetése is biztosított legyen? Egy új tanulmány szerint van rá mód. A kutatócsoport kimutatta, hogy a felhagyott területekre telepített vaníliaültetvények terméshozama nem különbözik az erdeiektől. A parlagon hagyott földeken való termesztés pedig a biodiverzitásra is jó hatással van.

Szimbólummá vált szobor

Az Egyesült Nemzetek Szervezetének Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (Food and Agriculture Organisation, FAO) 1970-ben Budapesten tartotta VII. Regionális Konferenciáját. Erre az alkalomra id. Szabó István Kossuth-díjas szobrász egyetlen fatörzsből kifaragta Kenyér című, 100 centiméteres alkotását.

Fejenként 6,1 kilogramm barack

Az Európai Bizottság agrárpiaci kilátásokról szóló jelentése szerint a friss őszibarack és nektarin fogyasztása az EU-ban a tavalyihoz képest 3%-kal, 6,1 kilogrammra nőtt, de 5%-kal elmarad az elmúlt öt év átlagától.

Kivonul a svájci csokoládégyártó Oroszországból

A csokoládégyártó svájci Lindt & Sprungli Group elhagyja az orosz piacot.

Piacra dobják a rabok által készített tésztákat

Gluténmentes tésztaüzem egységet indított az Állampusztai Mezőgazdasági és Kereskedelmi Kft, ahol Pasta Schönfeld márkanév alatt sajátmárkás termékeket készítenek a fogvatartottak.

A feldolgozókat is rosszul érinti a gyenge almatermés

Minden idők egyik leggyengébb almatermése várható az idén a szárazság és a hőség miatt Magyarországon - olvasható a Fruitveb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet keddi közleményében.