Back to top

Jelentősen csökkent a fagyos napok száma hazánkban

Magyarországon az elmúlt száz évben harmadával csökkent a fagyos napok száma a klímaváltozás miatt. A XX. század elején még mintegy 120 nap volt hazánkban a fagyos napok száma (vagyis, amikor a nappali hőmérséklet 0 Celsius-fok alá csökkent), ez a szám mostanra 80 nap alá csökkent.

Ezeket az adatokat tette közzé az Országos Meteorológia Szolgálat a Másfélfok – Éghajlatváltozás közérthetően oldalon. Az OMSZ szakemberei szerint ennek a trendnek az erősödésére lehet számítani, a pesszimista forgatókönyv szerint évtizedenként 5 nappal csökkenhet a fagyos napok száma éves átlagban. A kialakult állapotért az emberiség által gerjesztett klímaváltozás a felelős, mert a természeti hatások nem igazolják az ilyen mértékű felmelegedést.

A szakemberek arra is felhívták a figyelmet, hogy tél enyhülésének energiafelhasználás szempontjából sem örülhetünk, mivel a nyár melegebb lesz, a váratlan hideg időszakok pedig komoly kockázatot jelentenek a mezőgazdaságnak.

Az enyhülő tél a hidegben telelő kárevőknek van hasznára, emellett számos fertőzés is képes túlélni a fagypont fölötti hőmérsékletben. Energiafelhasználás szempontjából is, bár télen lehet spórolni, viszont a nyári forróság miatt megnövekedhetnek a fűtési igények, ami kompenzálja a téli energiafelhasználást.

„Ugyancsak fontos szempont az enyhébb telek és a csökkenő extrém hidegek mezőgazdaságra gyakorolt hatása, ez végső soron csökkentheti a megtermelt élelmiszerek mennyiségét”, jegyezték meg a szakemberek.

A továbbiakban várhatóan 10-15 nappal csökkenhet a fagyos napok száma, és akár 3 fokkal is nőhet az évi legalacsonyabb minimumhőmérsékletek értéke. A prognózis szerint eleinte az ország középső részében kezdenek csökkenni a fagyos napok, az évi legalacsonyabb hőmérsékleti értékek pedig várhatóan inkább a déli és a keleti régiókban változnak jobban.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Megválasztották a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei tisztségviselőit

2022. június 15-17. között rendezték meg a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megyei alakuló küldöttgyűléseit, ahol megválasztották a megyei tisztségviselőket.

A „váci mező” ünnepnapja

Az AM Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum (KMASzC) Táncsics Mihály Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumának Floch-pusztai tangazdaságában május 21-én tartották a XX. Regionális Mezőgazdasági Kiállítást, ami minden évben az iskola ünnepnapjának számít, de most különösen, hiszen két „vírusos év” után tudták végre újra megrendezni a bemutatót.

Újabb eszköz teszi könnyebbé az élelmiszerágazat hitelhez jutását

Magyarországon elsőként a mezőgazdaság, az élelmiszeripar, az élelmiszer kis- és nagykereskedelem, illetve az agráriumhoz kötődő vállalkozások, őstermelők számára érhető el egy új, kedvezményes kezességvállalás, amely 2022. július 1-től 2022. év végéig az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHGA) Krízis Agrárgarancia Programjának II. szakasza keretében igényelhető.

Nagy tavainknál is folytatódik a szúnyogirtás

A következő napokban a Balaton és a Velencei-tó környékén, valamint Győr-Moson-Sopron megyében biológiai módszerrel lépnek fel a szúnyoglárvák ellen a szakemberek, a kifejlett szúnyogok ellen pedig 36 ezer hektáron fognak védekezni - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője hétfőn az MTI-vel.

A MATE ötszáz napja aktív szereplője az agrárközéletnek

Lezárult a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) második tanéve. Az új intézmény már első ötszáz napján bizonyította, hogy jelentős szereplője a magyar agráriumnak, mind oktatási, mind kutatási szempontból.

Napelemek és méhek egy helyen: mindenki nyer

Egy olyan hely, ahol a méhek, a növények, az állatok és a fotovoltaikus panelek együtt élnek és virágoznak, nagyon is megvalósítható.

A ketchup is az éghajlati válság áldozata lehet

Az éghajlati válság egy olyan termék elérhetőségét is befolyásolhatja, amelyet jelenleg szinte minden bolt polcain megtalálunk. A tudósok azt jósolják, hogy a ketchup készítéséhez használt paradicsom termése a következő tíz évben a felére csökkenhet.

A számik harca a szélturbinákkal

Az éghajlatváltozással kapcsolatos intézkedéseket nem szabad arra használni, hogy az őslakosok földjeire behatoljanak, és tönkretegyék megélhetésüket, derül ki egy bírósági ítéletből.

A hőség 2000 szarvasmarhával végzett Kansasban

A szélsőséges időjárás, az extrém meleg és a magas páratartalom több ezer szarvasmarhát ölt meg Kansasban az elmúlt héten - közölte a helyi állattenyésztők szövetségének képviselője, hozzátette a perzselő hőmérséklet továbbra is veszélyezteti az állatállományt.

Az őshonos gyep sokszor hatékonyabb az erdőtelepítésnél

A klímavédelem kulcsfontosságúvá vált napjainkra, ezért egyre több erdőtelepítést végeznek a szakemberek. Azonban a nem kellő körültekintéssel végzett beavatkozás több kárral járhat, sok esetben inkább az őshonos gyepek védelmével érhetünk el nagyobb eredményt.