Back to top

Kiemelkedő munkát végeztek a zalai gazdálkodók

A zalai gazdálkodók kiemelkedő munkát végeztek, a nehéz helyzetben folyamatosan segítették egymást - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megyei elnöke csütörtöki évértékelő sajtótájékoztatóján.

Sabján Krisztián hozzátette: a koronavírus-járvány a mindennapi életet megnehezítette, de a növénytermesztés és az élelmiszerek előállítása "egy pillanatra sem állt meg, az alapvető élelmiszerek nem hiányoztak a boltok polcairól", és ezt a jövőben biztosítani tudják.

Kitért arra is, hogy az egységes kérelmek beadása több mint 3 ezer ügyfelet érintett Zala megyében. Az ügyintézés folyamatos és eredményes volt, mindössze néhány esetben volt szükség javításra - tette hozzá. Megjegyezte, hogy

a családi mezőgazdasági társaságok (CSMT) létrejötte adózási szempontból, optimálisan érintette a gazdálkodókat. A támogatásokat a gazdálkodásukra tudják fordítani, vagy a vállalkozásokra tudják visszaforgatni.

Fotó: Bokor Ádám
Kitért arra, hogy a karácsonyfa-termelők a Zala megyei falugazdászok kezdeményezésére jutottak külön támogatási rendszerbe beépítve kiegészítő (hektáronként 75 ezer forint) támogatáshoz. Emlékeztetett, hogy Zala megyében Surd és Nagykanizsa környékén található karácsonyfa-ültetvényeknek évtizedes múltja van. A közvetlen támogatásokból az elmúlt évben a családi vállalkozásként működő ültetvények kiestek, de az kiegészítő támogatásnak köszönhetően a megyében 174 (egy hektárnál nagyobb területen működő) vállalkozás nyújthatott be kérelmet.

Úgy vélte, a zalai gazdálkodók a növénytermesztésben, állattenyésztésben is jól teljesítettek.

A vadkár, a piaci körülmények, valamit az időjárási viszonyok miatt a terméseredmények eltérőek: a megye egyes részein átlag alatti volt a hozam, de volt, ahol a kedvező körülményeknek köszönhetően kimagasló termésátlagot értek el.

A gabonapiacon áremelés volt tapasztalható, ezért azok a gazdák, akik előre lekötötték a terményeiket, alacsonyabb profitot tudtak elérni. Ugyanakkor a műtrágya árának több mint négyszeres emelkedése magával hozza, hogy magasabb összeget kell a gazdálkodóknak a növénytermesztésre invesztálni - jelezte.

Összegzésként elmondta: a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) aktív évet zárt, igyekeztek mindent megtenni, hogy a koronavírus-járvány időszakában minél kevesebb hátrány érje a tagságot.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A Dunántúl legszebbjei

A térség gazdálkodói számítanak arra, hogy tenyészállataikat a Kaposváron szemlézik, bírálják. Szükségük van ugyanis a visszajelzésre, hogy a munkájuk vajon a jó irányba halad-e.

Egészséges csemege a friss hazai szőlő

Hazánkban közel 1000 hektáron termesztenek étkezési célú szőlőt. Magas vitamin- és ásványianyag-tartalma miatt a kora őszi csemege nemcsak finom, hanem egészséges is – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és zöldség-gyümölcsfogyasztást népszerűsítő programja, az Európai Friss Csapat.

Közel 4 millió tonna takarmány készült tavaly

A Magyarországon működő keverőüzemek 2021-ben 3,956 millió tonna haszonállat-takarmánykeveréket állítottak elő, 2020-hoz képest 3,4 százalékkal többet - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) honlapján közzétett összefoglalóban.

Erdőgazdálkodás a Kelet-Nyírségben

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a Nyírségben, az ország egyik legnagyobb homokvidékén gazdálkodik a NYÍRERDŐ Zrt. Nyírbátori Erdészete. A térségben meghatározó fafaj a Nyírség aranyaként számon tartott akác, ami az erdészet tevékenységében, eredményességében is kiemelt szerepet játszik. A homoki területekre jellemző természeti értékeken kívül számtalan kulturális érdekesség várja a környékre látogatókat.

Gabona alapú fehérjeinnováció élén

A klímastratégia az energiaellátás, az élelmiszer biztonság megerősítése és a minél nagyobb hozzáadott érték alkalmazása kerül előtérbe a jövőben. Ezekre a kihívásokra a világ vezető vállalatai folyamatosan keresik a megoldásokat. Európa legnagyobb biofinomítója, a Pannónia Bio is fejlesztésekkel és technológiák alkalmazásával biztosítja a vállalat és közvetve a magyar családok jövőjét is.

Oktatási és kutatási magyar-üzbég együttműködés

A Taskenti Állami Agráregyetemmel korábban megkötött együttműködést erősítette meg Aziz Botirovich Voitov üzbég mezőgazdasági miniszter, és Dr. Gyuricza Csaba, a MATE rektora a KÁN Egyetemi napokon, Kaposváron..

Megnyílt a KÁN Egyetemi napok

A magyar állattenyésztés megért számos hullámvölgyet és sikert, az állattenyésztők egyszerre optimisták és borúlátók, pedig az elmúlt 150 év bizonyítja, hogy mindennel képesek megbirkózni.

Mától folytatódik a földértékesítési program

Újabb, 10 hektárnál kisebb földterületeket hirdetett meg értékesítésre a Nemzeti Földügyi Központ. A szántókra, rétekre és legelőkre a korábbi eljárásokhoz hasonlóan, a jogszabályban foglalt feltételeket figyelembe véve lehet elektronikusan vételi ajánlatot tenni.

Rendkívüli támogatás a baromfi- és sertéskoca tartóknak

Az orosz-ukrán háború következményei által leginkább sújtott termelők támogatására – az uniós tagállamok, köztük Magyarország nyomására - 500 millió eurós rendkívüli európai uniós mezőgazdasági válságkezelési csomag született tavasszal.

Karitatív programokkal a gyerekekért

A Corteva globális mezőgazdasági vállalatként elkötelezett a befogadás, sokszínűség és méltányosság elősegítése mellett. Az összetartozás kultúrájának ápolásával, a munkaerő sokszínűségének konkrét munkavállalói képviseleti célokkal történő növelésével és külső befolyásának erősítésével a vállalat úgy véli, hogy jelentős pozitív hatást tud generálni munkavállalóira, a fogyasztókra, a környezetre és a gazdálkodókra.