Back to top

Prioritás a hazai élelmiszeripari ágazat fejlesztése

Az agrártárca továbbra is prioritásként kezeli a hazai élelmiszeripari ágazat fejlesztését - mondta az agrárminiszter csütörtökön a debreceni városházán, ahol támogatási okiratot adott át három helyi élelmiszeripari vállalkozás vezetőjének.

Nagy István azt mondta, a hazai agrárcégek vállalkozási kedvének köszönhetően országos szinten 1187 pályázat érkezett 400 milliárd forintot meghaladó összegben, ezekről folyamatosan születnek meg a döntések.

A következő időszakban további, legalább 400 milliárd forint fejlesztési forrás kihelyezését tervezik a hazai élelmiszertermelés stratégiai pozíciójának megerősítésére

- tette hozzá a tárcavezető.

Hajdú-Bihar megyében 34 pályázatot adtak be több mint 26 milliárd forint értékben, ezekből eddig négy pályázat kapott 1,9 milliárd forint támogatást - jelezte a miniszter megjegyezve, hogy Debrecen az első település, ahol az élelmiszeripari üzemek fejlesztésére és technológiai korszerűsítésére kiírt, sikeresen lezárult pályázat eredményhirdetése megkezdődött.

Nagy István kitért arra, hogy az elmúlt években bebizonyosodott: a mezőgazdaságra válságok idején is számíthat az ország, a magyar agrárgazdaság, az élelmiszeripar stratégiai ágazat lett.

A tárcavezető a kormány történelmi léptékű döntésének nevezte, hogy

az európai uniós forrásokból 17,5-ről 80 százalékra növelte a vidékfejlesztési támogatások arányát, ezáltal megháromszorozta a forrásokat, aminek eredményeként a következő években 4265 milliárd forintot lehet fejlesztésre fordítani.

Beszámolt arról is, hogy tavaly az élelmiszeripari üzemek kisebb léptékű fejlesztéseire 50 milliárd forint, az élelmiszeripari üzemek komplex fejlesztésére 200 milliárd forint keretösszeggel írtak ki pályázatokat, előbbiben 200 millió, utóbbiban 5 milliárd forint volt a pályázható összeg felső határa, 50 százalékos támogatási intenzitással.

A helyi gazdaság, a helyi emberek támogatásával a legfontosabb céljuk "megerősíteni a magyar vidéket, ami tolóerőt ad az egész magyar gazdaságnak" - mondta Nagy István.

Papp László, Debrecen polgármestere kiemelte: a városban az élelmiszeripar 3700 embernek ad munkát, és közel 150 milliárd forint értéket állít elő.

Tasó László, a térség országgyűlési képviselője azt mondta, a magyar vidék jól használja fel a támogatásokat.

A támogatásokat a minisztertől most átvevő három debreceni vállalkozás - a Bodogán Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., a Felföldi Édesipari Kft. és a Hajdúhús 2000 Kft. - mintegy 700 embert foglalkoztat, árbevételük együttesen meghaladja a 12 milliárd forintot - tette hozzá.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Mezőgazdasági pályázatfigyelő - 5. hét

Február 1-től 28-ig nyújtható be a csatlakozási kérelem a Mezőgazdasági Krízisbiztosítási Rendszerhez (MKR).

Új szabályokra kell odafigyelnie a gazdálkodóknak a támogatások érdekében

Az uniós előírásoknak megfelelően a korábbiakhoz képest jelentősebb szerepet kapott az új Közös Agrárpolitikában (KAP) a fenntarthatóság, ugyanakkor a magyar kormány a nemzeti társfinanszírozás mértékének emelésével arra törekedett, hogy egyensúlyba kerüljenek a környezeti és versenyképességi szempontok – jelezte előadásában Feldman Zsolt csütörtökön, a Komáromban tartott fórumon.

10 kiváló élelmiszer a vérnyomás csökkentésére

A vérnyomás normális esetben a nap folyamán fokozatosan emelkedik és csökken, a krónikusan magas vérnyomás - más néven magas vérnyomás - növeli a szívbetegségek, a stroke és a vesebetegségek kockázatát. Annak érdekében, hogy csökkenstük ezeknek a kockázatát az alábbi élelmiszerek a segítségünkre lehetnek.

Százmilliós adóhiányt jelentett egy zöldséges, körmére nézett a NAV

A NAV az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleménye szerint tartósan milliós nagyságrendű veszteséges működés és az áfabevallásban jelentett beszállítói adatok miatt rendelte el a NAV a zöldségkereskedő ellenőrzését.

Közel 110 ezer gazdálkodónak kell megújítania az egységes kérelem beadásához szükséges meghatalmazást

Minden évben az egységes kérelmek mintegy 70 százalékát, megközelítőleg 108 ezer kérelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) falugazdászainak közreműködésével nyújtják be a gazdálkodók. Idén a jogszabályi változások és az elektronikus közigazgatási rendszer fejlesztése miatt meg kell újítani az ehhez szükséges meghatalmazásokat.

Személyre szabott, egészséges kolbászokat fejlesztenek

Egészséges, életkorspecifikus, zsírcsökkentett, rostban és fehérjében gazdag húskészítmények kidolgozásába kezd a Gulyás és Társa Kft. konzorciumi partnerségben a Debreceni Egyetemmel - jelentették be a három éves projekt nyitórendezvényén csütörtökön.

Kiemelten fontos hazánk vizes élőhelyeinek védelme

A vizes élőhelyek védelmének érdekében 1971. február 2-án Iránban írták alá a Ramsari Egyezményt, hazánk 1979-es csatlakozása óta már az ország 2,6 %-a, 29 vizes élőhely, több mint 240 ezer hektáron képezi részét - jelentette ki Balczó Bertalan, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős helyettes államtitkára a Vizes Élőhelyek Világnapja alkalmából, Dömsödön.

Válságálló családi gazdaságok

A Romániai Magyar Gazdák Egyesülete Maros Szervezet 32 éves múltra tekint vissza. Időnként nehéz volt fennmaradnia, mert nincs normatív támogatás a román kormány részéről, egyetlen szakmai szervezet felé sem. Önerőből próbálják fenntartani magukat – tudtuk meg Fazakas Miklós elnöktől.

Csak az a szép zöld gyep...

Két közösségi zöldítést támogató pályázatot is kiírt a Fővárosi Önkormányzat budapesti társasházak, intézmények, illetve magánszemélyek számára. Az Égig Érő Fű elnevezésű udvarátalakító felhívást már harmadjára, a homlokzatzöldítést pedig idén először hirdették meg.

Tíz módja annak, hogy több fehérjét fogyasszunk

A fehérjében gazdag ételek elkészítése időigényes lehet, de szinte minden testi funkcióhoz szükség van rá, beleértve az egészséges szövetek építését és fenntartását az évek múlásával.