Back to top

Tervezzük meg télen, mit vessünk tavasszal

Az év első hónapjában kevés tennivaló akad a szabad ég alatt. Ez az időszak azonban kiválóan alkalmas arra, hogy megtervezzük konyhakertünk jövő évi arculatát. A hosszú téli estéken kitalálhatjuk, mely zöldségfajokból milyen fajtákat válasszunk, és veteményezzünk tavasszal.

A hosszú ideje folyó tudatos növénynemesítési munka emelte a növények termőképességét, de ezzel együtt e fajták igényei is fokozódtak. A napjainkban termesztett haszonnövények nagyobb mennyiségű és jobb minőségű termést hoznak, mint évszázadokkal ezelőtt élt őseik, azonban a tápanyag-utánpótlás, növényvédelem és egyéb ápolási szükségleteik ezzel együtt megnőttek. A jó minőségű mag tehát önmagában nem feltétlenül eredményez termesztési sikereket, de a vetőmagok minőségi paraméterei nagy hatással vannak a hozamra. Ahogy a régi mondás tartja: "Aki gazt vet, az gazt arat"

A magok értékmérői, tulajdonságai

A faj-és fajtaazonosság alapkövetelmény, amivel nem is szokott probléma lenni, még könnyen összetéveszthető fajok magjainál sem (például uborka és sárgadinnye). A minőségi mutatók közül a vetőmag tisztasága az ép és fajtaazonos szemek tömegszázalékát jelzi. E mérőszám megmutatja hogy mennyi idegen, dohos, avas, törött, repedt, léha mag keveredett a jó minőségűek közé.

Színes szárukért termesztett mángoldfajták, megéri rendhagyóbb fajokat is választani...
Színes szárukért termesztett mángoldfajták, megéri rendhagyóbb fajokat is választani...

A mag csírázóképessége is fontos szempont. Laboratóriumi körülmények között végzett vizsgálatok alapján határozzák meg az egységnyi idő alatt kifejlődő egészséges egyedek számát.

A csírázási erély pedig a kelés sebességére, vagy vontatottságára utal. A túl sokáig tárolt szemeknek romlik az életképessége.

Fajonként változó, hogy meddig tárolhatjuk ezeket a hivatalos nevükön "ivaros szaporító szerveket" - azaz a magvakat. Az olajtartalmúakat (tökfélék, napraforgó) érdemes mihamarabb elvetni, mert helytelen raktározás esetén könnyen avasodnak.

Az ezermagtömeg mutatószáma akkor nyújt segítséget, ha a csomagolásra nem írták rá, hány szem magot tartalmaz a tasak. Ebből a feltüntetett tömeg alapján hozzávetőlegesen kiszámolhatjuk, mekkora mennyiséget rejt a csomag.

Ha saját magfogásból gazdálkodunk, akkor úgy válogassuk ki a magvakat, hogy megközelítőleg egyöntetűek legyenek, azaz közel azonos méretkategóriába essenek. Ha változatos a szemméret, akkor a kikelő növények méretei is különbözőek lesznek, némelyik megugrik a növekedésben, és lesz, amelyik lemarad.

Óriási a színes tasakos vetőmagválaszték
Óriási a színes tasakos vetőmagválaszték
Fontosak a gazdasági tényezők

Az, hogy a konyhánkban milyen zöldségféléket használunk fel legnagyobb mennyiségben, elsősorban a családtagok étkezési szokásaitól, ízlésétől függ. Ha megnézzük az aktuális zöldségárakat, abból is számos tanulságot leszűrhetünk. Ami drágább abból érdemesebb magunknak termelni, hiszen így többet spórolunk. De a jól tárolhatókat se hagyjuk ki a kertből, mert ezeknek köszönhetően akár egész évben lehet saját termelésű alapanyagunk a kamrában.

Tenyészidő, hozam, tárolhatóság

A zöldségfélék többségének különféle tenyészidejű fajtáji is kaphatók. Így kertünk tervezésekor bekalkulálhatjuk, hogy például a hónapos retek (mint neve is mutatja), csak 30-40 napig foglalja a területet. Ezt követően a melegigényesebb tökféléket vethetünk a helyükre, vagy paprikát, paradicsomot palántálhatunk a retek felszedését követően.

A borsó vetésénél célszerű több fajtával is próbálkozni, és egy fajtán belül 2-5 napos eltéréssel veteményezni. Erre azért van szükség, mert a borsó csak nagyon rövid ideig zsenge. Ha egy napon vetjük el az összest, esélyünk van rá, hogy betakarításkor, mire végeznénk a szedéssel, az érési dömping miatt a vége már elöregszik.

A szamóca bár gyümölcs, de zöldségszerűen termesztjük. Ebből is érdemes több fajtát ültetnünk, hogy a termésérés időszakát elnyújthassuk május végétől akár július elejéig is.
A sárgarépának, káposztának, karalábénak vannak rövidebb tenyészidejű, és tárolási fajtái is. Utóbbiaknak a tavasztól őszig tartó teljes időszakra szükségük van a megfelelő kifejlődésükhöz. A rövid tenyészidejűek alkalmasak másodkultúrának, de ezeknek sokkal kisebb a hozamuk, és nem bírják a hosszas tárolást.
A terméshozam részben fajtatulajdonság, részben a megfelelő gondozás eredménye. A paradicsom fajták között például vannak determinált, és folytonnövő fajták. A determináltak a genetikailag kódolt információik alapján adott számú virágot hoznak, tehát termésmennyiségük korlátozott. Ezzel ellentétben a folytonnövők egészen a fagyok beálltáig folyamatosan teremnek, ezért cserébe támrendszert, és fokozottabb tápanyagutánpótlást igényelnek.

Piktogramok mutatják a lényeges információkat
Piktogramok mutatják a lényeges információkat
Az ellenállóbb fajtáknak kevesebb növényvédelem kell

Bizonyos kórokozóval szemben ellenálló fajták előállítására fejlesztették ki a genetikai megelőzési módszereket. Az ellenálló (rezisztens) fajtájú növény olyan tulajdonságokkal rendelkezik, melyek lehetetlenné teszik a parazita bejutását a növénybe. Az ilyen rezisztencia nem általános, mindössze egy-egy kórokozóval szemben áll fenn. A rezisztens fajták előállításakor az ezt eredményező géneket keresztezéssel, vagy génmanipulációs eljárásokkal juttatják be az új fajta genetikai állományába. Ennek eredményeként már vannak olyan "transzgenikus" növényfajták, melyek emberi, vagy állati géneket is tartalmaznak. De ez nem csak a növénytermesztésre jellemző, hiszen egyes pontyfajtákba azért juttattak emberi gént, hogy gyorsabban növekedjenek.

Visszatérve a kertészeti növények fajtáira; az ellenálló képesség egyik speciális formája a hiperszenzitív reakció. Ennek során a gazdanövény a bejutó kórokozóra túlzott érzékenységgel válaszol. A behatolás helyén gyors szövetelhalás tapasztalható, és az így elszáradt kör alakú levéldarab hamarosan kihullik a levéllemezből, megakadályozva a fertőzés tovaterjedését.

Vannak toleráns fajták is. A rezisztensektől eltérően, itt a kórokozó képes bejutni a növény szervezetébe, tehát megfertőzi azt. Azonban a növény eltűri, vagy semlegesíti a kórokozót anélkül, hogy ő maga károsodna. A vetőmagok csomagolásain a kiszerelők megjelölik, hogy a választott fajta milyen kórokozóval szemben ellenálló, vagy toleráns.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Mezőgazdasági kockázatkezelés

A 2012-ben indult komplex mezőgazdasági kockázatkezelési rendszer keretében négy pillér segíti a mezőgazdasági termelőket.

Egy népszerű őszi zöldséggel az erősebb immunrendszerért és a fogyás elősegítéséért

A megfázásos és influenzás időszak idején sokan próbálnak egészségesek maradni és leadni néhány kilót még a karácsonyi ünnepek előtt. Bármi legyen is az oka, mindig fontos, hogy az egészségünkre koncentráljunk, ami azt jelenti, hogy komolyan kell vennünk az étrendünket...

Építkezik a magyar gazdatársadalom

A délvidéki gazdaszervezeteket tömörítő Vajdasági Agráregyesületek Szövetségét (VASZ) 2006-ban alapították. Az azóta eltelt 16 évben nem kevesebb, mint 73 gazdaszervezet és mintegy 8 ezer gazdálkodó ernyőszervezetévé terebélyesedett az érdekvédelmi szervezet. A VASZ-nak sokáig nem volt saját székháza, és 2018-ban felszólították őket, hogy hagyják el addig bérelt „otthonukat”.

Ki fog sárgarépát tárolni?

Sárgarépa-termesztőknek szerveztek találkozót Zsombón, a Bálint család gazdaságában a Nunhems Hungary Kft., a BASF Hungaria Kft., a Seedplus Kft., a Koppert Hungária Kft., valamint a Carmeuse Hungária Kft. képviselői. A területbejáráson számos kérdés szóba került, a termesztett fajták, technológiai módszerek és termesztést segítő anyagok ismertetése mellett a kereskedelmi helyzetet is elemezték az előadók és a vendégek.

Törökországban is termálvízzel fűtenek

Miközben Európa-szerte sorra leállnak télre a zöldséghajtató üzemek a magas gázárak miatt, egyre több paradicsom érkezik Törökországból, mondta Fatih Kördemirci, a Kurt Group munkatársa.

Zöldfelületek - Egy falatnyi természet

Ahogy a Kertészet és Szőlészet korábbi lapszámában már beszámoltunk róla, a Magyarország Zöld Városa díj első helyezettje 2022-ben a Budapest 13. kerületében megépült Vizafogó Park lett. A tervezés projektvezetőjét, Ripszám Eszter tájépítészt kérdeztük azokról a tervezési szempontokról, melyek segítették őket az ökologikus szemléletű új közterületi park létrejöttében.

Tulipánünnep és ingyen tulipán

A tulipán hazájában külön ünnepnapot szánnak a tavasz egyik legnépszerűbb virágjának. Január harmadik szombatján virágtengerré változik Amszterdam egyik híres, múzeumok ölelésében fekvő tere, hogy örömöt csempésszenek az emberek életébe.

Kárpát-medencei nyári körkép: Gyenge nyári termés, aszály, virágporhiány és nem létező mézpiac

Szlovákiában a hárs virágai megégtek, míg Szerbiában fantasztikus virágzást produkált. A legtöbb országban a napraforgó igencsak megsínylette az aszályt, azonban Romániában nem volt ilyen probléma vele. Horvátországban rejtélyes okokból elmaradt a gesztenyevirágzás, míg Szlovéniában a fenyő és az édesharmat mondott csődöt.

13 étel, amely segít a veséknek eltávolítani a méreganyagokat

Gondoljunk a vesénkre úgy, mint egy szűrőre, amely megszabadítja a szervezetet mindattól, amit nem akarunk, hogy ott maradjon. Ez a két, bab alakú szerv gondoskodik a vér szűréséről, mely során eltávolítja a méreganyagokat és a felesleges folyadékot a szervezetből, miközben kordában tartja a kálium- és a nátriumszintet. Emellett hormonokat is termel, amik segítenek szabályozni a vérnyomás és a csontok erősségét.

GaLaBau 2022

A zöldfelületek és a szabad terek tervezésének, építésének, karbantartásának teljes körét lefedi Európa egyik legrangosabb szakkiállítása, a GaLaBau. A Magyar Kertépítők Országos Szövetsége által, a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezetével, a Magyar Tájépítészek Szövetségével és a Magyar Faápolók Egyesületével közösen szervezett őszi tanulmányúton részt vevő szakemberek a nürnbergi szakkiállítást is megtekintették.