0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Másodpercek alatt kimutatható a vírus

A hajtató kertészek manapság az eddigieknél is kevésbé szívesen fogadnak érdeklődőket a növényházaikban. Nagyon tartanak ugyanis a paradicsom- és paprikaállományokat veszélyeztető ToBRFV kórokozótól. A paradicsom barna termésráncosodás vírus már hazánkban is több helyen megjelent. Laboratóriumi vizsgálattal igazolt jelenléte esetén a fertőzött növényállományt meg kell semmisíteni.

A paradicsom barna termésráncosodás vírus magvak, eszközök, és poszméhek és akár a kertészek közvetítésével útján terjedhet, komolyan veszélyeztetve a paradicsomtermesztés biztonságát. A ToBRFV-t először Jordániában és Izraelben jelentették, majd Amerikában, és európai és afrika országokban is fertőzött, és már Kínában is karantén károsító.

A fertőzés ellen csak hatékony megelőző intézkedésekkel lehet védekezni. Terjedésének megakadályozásában pedig kulcsfontosságú a gyors azonosítás és korai riasztás.

Erre a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) közleményben hívta fel a kertészek figyelmét, és a rendszeres önellenőrző vizsgálat elvégeztetését javasolta.

A ToBRFV a világon bárhol paradicsomot és paprikát hajtató kertészeket aggasztja. Ezért a vetőmag-forgalmazó cégek igyekeznek a kórokozóra rezisztens fajtákat nemesíteni. Emellett szigorú higiéniai protokoll betartását kérik a kórokozó távol tartására.

A legutóbb pedig arról adott hírt egyebek közt a freshplaza.fr is, hogy Kínában, a Shandong Agráregyetem növényvirológiai laboratóriumában egy gyorstesztet fejlesztettek ki a kórokozó kimutatására.

A teszt úgy működik, hogy a paradicsomlevélből présnedvet nyernek és azt felszívják egy kevés vizet tartalmazó pipettába, majd a folyadékból néhány cseppet az újonnan kifejlesztett tesztpapírra cseppentenek. Ha 10 másodperc után a tesztlapon két sötétvörös vízszintes vonal jelenik meg, akkor a paradicsomlevelet ToBRFV fertőzte. 

Az új tesztet prof. Li Xiangdong, a növényvirológia laboratórium specialistája és szóvivője mutatta be. Elmondta, hogy az jóval érzékenyebb más tesztmódszereknél. Emellett specifikusabb és könnyebben,, kényelmesebben használható, akár helyszíni tömegteszteléshez is..

A professzor szerint a ToBRFV kimutatására jelenleg használt tesztek (köztük a koronavírus kapcsán is sokat emlegetett PCR teszt és a fluoreszcencia teszt)  elvégzéséhez speciális műszerek és képzett laboratóriumi személyzet szükséges. Az új tesztcsík viszont leegyszerűsíti a kimutatást, és lehetővé teszi, hogy speciális műszerek nélkül szabad szemmel is értékelhető eredményt kapjanak másodpercek vagy percek alatt.

Li Xiangdong professzor elmondta, hogy 17 monoklonális ToBRFV antitest vonalat állítottak elő a ToBRFV virionok felhasználásával. A csoport ezután két különböző monoklonális antitest vonalat kiválasztott és rögzített egyenként vagy kombinációban aranykolloid felületre és nitrocellulóz membránra. A papírcsíkba ágyazott diagnosztikum a paradicsom szövetnedv 12 800-szoros hígítása után (8 mikrogramm paradicsom szövetnedv) is kimutatta a vírust.

A módszer gyors és megbízható: a tesztcsík más paradicsomvírussal nem ad reakciót.

Hasonló teszteket fejlesztettek ki paprikalevelekre, hasonlóan kiváló eredményekkel. A tesztcsík módszert nemzeti szabadalomként bejelentették.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu