0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Február végéről nyárra halasztották a nagy biokiállítást

A regisztrált kiállítók kérésének eleget téve, illetve a tervezhetőség érdekében úgy döntöttek a szervezők, hogy a február végi időpontról július 26–29-re halasztják a nürnbergi Biofach – Vivaness kiállításpárost.

A nürnbergi vásárközpontban szeptembertől már zajlanak kiállítások, és eddig sikerült is megfelelni az új típusú biztonsági kihívásoknak, de a járvány legfrissebb alakulása miatt mégis úgy döntöttek, hogy átgondolják a terveket a február végére beharangozott Biofach – Vivaness szervezői. A január 14-én megjelentetett sajtóközleményükben

elsősorban arra hivatkoznak, hogy a már korábban regisztrált kiállítók kérésének tesznek ezzel eleget, illetve szeretnék elejét venni a bizonytalanságnak és minden érintett, kiállító és látogató számára tervezhetőbbé tenni a részvételt.

A nyárra halasztott rendezvény küldetése ugyanaz, mint eddig: a biovilág legnagyobb nemzetközi találkozóhelyévé válik ilyenkor Nürnberg, és a biotermékek sehol máshol nem látható sokféleségét sorakoztatják fel a csarnokokban. Csak tanúsított biotermékekkel lehet részt venni, és természetesen a Németországban, illetve Bajorország tartományban érvényes mindenkori járványügyi szabályok betartása mellett.

A két évvel ezelőtti Biofachot már erősen nyomasztotta a koronavírus-járvány előszele, sok volt az üres stand, de még éppen meg tudták tartani Európa komplett lezárása előtt. A 2021-es évben pedig már rutinosan szervezték az online verziót a nürnbergi szakemberek, és nem is sikerült rosszul, közel 14 ezren vettek részt a videókonferenciákon, online meetingeken és chat-platformokon. Ezek pozitív tapasztalatait átmentik az élő kiállításra is, az új rendszerben lesz lehetőség online meetingekre. Mindenesetre azért nem titok, hogy a szervezők is várják a klasszikus kiállítási viszontlátást. Ez most nyárra tolódott,

jegyezzük fel a dátumot: július 26–29.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu