0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Nem érinti a sertéstermelőket az árstop

Nem érinti a sertéstermelőket a sertéscombra vonatkozó három hónapos árbefagyasztás – mondta el a Magyar Mezőgazdaságnak Horváth István, a Magyar Sertéstenyésztők és Sertéstartók Szövetségének elnöke.

A január 14-én megjelent kormányrendelet értelmében hat alapvető élelmiszer – köztük a sertéscomb – ára nem lehet magasabb február 1-je és május 1-je között a 2021. október 15-én alkalmazott bruttó kiskereskedelmi árnál.

A sertéstermelők képviselője kiemelte, hogy

a három hónapra vonatkozó hatósági ár nem jelent piaci tendenciát, nem mellesleg, a sertésnek számos más része is van a combon kívül.

Az árbefagyasztás véleménye szerint a kereskedők és vevők viszonylatában okoz érzékelhető változást, aminek lényege, hogy utóbbiak három hónapig „konszolidált kiskereskedelmi áron” kaphatják az érintett termékeket, köztük a sertéscombot.

A termelők bevételét meghatározó

felvásárlási árak azonban a német tőzsdei árakhoz igazodnak, tehát az említett intézkedés hatására nem fognak változni, és véleménye szerint a keresletet sem fogják érdemben befolyásolni.

A februártól érvényes élelmiszerárstop lényege, hogy a 2021. október 15-én alkalmazott bruttó kiskereskedelmi árat kell alkalmazni mindegyik termékre, függetlenül azok csomagolásától, súlyától, űrtartalmától, minőségétől. A házisertéscomb bruttó átlagára kilónként 1420 forint volt tavaly októberben.

A sertéscomb azon kevés élelmiszeripari termék között szerepel, amelyeknek nem nőtt, hanem csökkent az áruk az elmúlt év során. Tavaly október és a megelőző év ugyanazon időszaka alatt 4 százalékkal lett olcsóbb a KSH adatai szerint. Ugyanakkor tavaly októberről novemberre még nőtt is az árcsökkenés mértéke – 3,3 százalékról 7,4-re. 

Forrás: magyarmezogazdasag.hu