Back to top

Nyerő páros

Néhány évvel ezelőtt feltűnt egy kiemelkedő képességű, gyönyörű küllemű kanca az utánpótlás mezőnyben. Kezdettől fogva kiegyensúlyozott, jó eredményeket szállított a korosztályos és később a nyitott számokban is. Később, ahogy teltek az évek, felfigyeltünk cserfes, fiatal, tehetséges lovasára, Kalán Eszterre is.

A mögöttünk álló szezonban ez a fiatal, de rendkívüli összhangban lévő páros remek eredményeket ért el hazai és nemzetközi szinten is, ami különösen figyelemre méltó, hiszen fiatal női lovasról van szó, aki bátran, és mindig a legpontosabb lovaglással próbálja segíteni csodás lovát. Eszterrel beszélgettünk kiváló kancájáról és a távlati terveiről.

Mióta van nálad Gareza, ez a kiemelkedő képességű és küllemű kanca?

Két és fél évesen vettük Hollandiában, így több mint hét éve van már nálunk. Fiatalon is nagyon kedves, szimpatikus és szép küllemű kanca volt, pedig épp a legelőről hozták be, amikor elmentünk lovat választani.

A szabadonugróban már az első kicsi akadálynál tudtuk édesapámmal, hogy haza kell vinnünk ezt a kiemelkedő képességű kancát.

Négyévesen kezdtük el belovagolni, Búza Krisztián képezte ki, és ő is kezdett el vele versenyezni. Ötéves korában már én ültem rajta, így viszonylag gyorsan került alám. Nagyon együttműködő ló volt már a kezdetekkor is. Nekem pedig jó elfoglaltságot jelentett a fiatal lóval való munka, mert pont ebben az időszakban nyugdíjaztuk akkori nagypályás lovamat.

Mit tartasz a legfontosabbnak azok közül a sikerek közül, amiket eddig közösen elértetek Garezával?

Több olyan eredményünk van, amire nagyon büszke vagyok és egyben boldog is, hogy sikerült ezeket ilyen fiatalon átélnem.

Elsőként a 2019-ben elért fiatal lovas országos bajnoki második helyezésünk. Egy verőhibával az öt teljesített pálya alatt épp hogy lecsúsztunk az első helyről.

2019-ben fiatal lovas országos bajnoki második helyezettként
2019-ben fiatal lovas országos bajnoki második helyezettként
Fotó: Somogyvári Anett
A következő, amikor a 2021-es szilvásváradi nemzetközi versenyen, életünk második 150-160-as nagydíján sikerült dupla hibátlan pályát teljesítenünk, így egy értékes hatodik helyezést értem el, ami azon a versenyen a legjobb magyar eredménynek számított.

Végül pedig egy szintén 2021-ben elért eredményem, a felnőtt országos bajnoki nyolcadik hely.

Örülök annak is, hogy ilyen csodás eredménnyel zárhattam a 2021-es szezont. Az utolsó nemzetközi versenyünkön, a Nemzeti Lovardában megrendezett kétcsillagos Longines Ranking Class szombati fordulójában legjobb magyarként az értékes ötödik helyen zártunk.

De nagyon-nagyon büszke vagyok arra is, hogy amikor nehéz pályát lovagolok vele, teljesen biztos lehetek abban, hogy mindig nagyon vigyáz rám, küzd a jó eredményekért. Hálás vagyok azért az összhangért, ami közöttünk van, így minden alkalommal magabiztosan tudok a pályára lovagolni.

Az utóbbi időkben nagyon jól látszik, hogy kitűnő párost alkottok Garezával. Mennyi munkád van ebben?

Immáron öt éve versenyzek Garezával, és természetesen, mint mindenhol, nekünk is voltak nehézségeink az elején, és ahogy haladtunk felfelé, menet közben is.

A kezdetekkor rögtön két problémával küzdöttünk. Ifi lovasként kaptam meg az akkor még elég fiatal, rutintalan Garezát, és akkor nem is volt lehetőségem több másik lóval versenyezni mellette, úgyhogy nem tudtam neki annyit segíteni, mint egy profi lovas.

De szerencsére Krisztián mindig ott volt mellettem, és ez így van azóta is, mindig maximálisan segíti a közös munkánkat.

A gyönyörű szilvásváradi pályán
A gyönyörű szilvásváradi pályán
Fotó: Somogyvári Anett
Másrészt pedig gondot okozott a felkészülési helyszín. Sokáig egy olyan bérelt lovardában tudtunk csak készülni a versenyeinkre, ahol nem volt fedelesünk, így a téli szezonban nem sokat tudtunk lovagolni. Ezért a fedett pályás versenyekre rendkívül nehéz volt a felkészülés. A nyári szezonban pedig a kinti talajunk minősége miatt csak nagyon keveset lehetett ugrómunkát végezni. De most már két éve a saját lovardánkban dolgozunk és készülünk, ahol tizenkét hónapon keresztül tudunk minőségi munkát végezni a lovainkkal, ami látszik az utóbbi idők eredményein is.

Ki segíti a munkád a mindennapokban?

Már lassan nyolc éve Búza Krisztián segíti a mindennapos munkámat. Nagyon szerencsésnek érzem magam, mivel ő mindig ott van mellettem és átsegít a nehézségeken. Neki köszönhetem a leginkább azt, amit idáig elértem mind az eredmények terén, mind pedig a ló felkészítésében.

Kiemelkedő szakembernek tartom, mivel rengeteg lovat hozott már fel nagydíj szintig és örülök, hogy láthatom a mindennapos munkáját a lovakkal.

Tőle tanultam meg, hogy a lovak a sporttársaink, ezért maximálisan meg kell nekik adnunk mindent, amire szükségük van.

Nekem a kezdetekkor sok feszültséget okozott, amikor GP- vagy Nemzetek Díja-pályát kellett lovagoljak. Túlságosan rágörcsöltem, és ezért nem is sikerültek jól ezek a fontosabb versenyek. Most már sokkal nyugodtabban és magabiztosabban be tudok menni ezekre a versenyszámokra, ami ugyancsak nem sikerült volna Krisztián nélkül.

Egy ideje már saját, a családotok által üzemeltetett lovardában készültök. Ki hogyan veszi ki a munkából a részét?

Már két éve a saját lovardánkban, a Cseszterlint Lovasklubban készülünk fel a versenyekre. A szüleimnek nagyon sok és rendkívüli munkája van ennek a csodás lovardának a létrehozásában, amiért nagyon hálás vagyok nekik. Nagyon sokat segített a lovak, és ezáltal a mi eredményeinken is, valamint sokkal kényelmesebb a felkészülés, kifejezetten élvezzük a napi munkát.

A téli szezont szeretjük a legjobban, mivel mindannyian nagyon fázósak vagyunk, de itt egybe van építve az istálló a fedelessel, így át tudunk menni a lovakkal dolgozni anélkül, hogy ki kelljen menni a hidegbe.

Ráadásul a szigetelés miatt a legnagyobb mínuszokban is nálunk 10-15 fokot mutat a hőmérő bent a fedelesben is.

Kalán Eszter és Gareza az összevetésben is hibátlan lovaglással alig két másodperccel lemaradva a dobogóról hatodik lett, ez volt a legjobb magyar eredmény a 2021-es szilvásváradi nagydíjban
Kalán Eszter és Gareza az összevetésben is hibátlan lovaglással alig két másodperccel lemaradva a dobogóról hatodik lett, ez volt a legjobb magyar eredmény a 2021-es szilvásváradi nagydíjban
Fotó: Somogyvári Anett

A szakmai irányításért Krisztián a felelős. A legjobb körülmények kialakításáról és az anyagi háttér megteremtéséről a szüleim gondoskodnak, valamint ízletes főztjeivel gondoskodik rólunk a legjobb szakács, a nagypapám!

A családi vállalkozás néhány irodája a főépület emeletén kapott helyet, úgyhogy mindent el tudunk intézni anélkül, hogy kimozdulnánk. A kishúgom, Csenge nemrég belekezdett a díjugratásba, úgyhogy ő is sokat segít a lovaknál.

Említetted, hogy a decemberi budapesti nemzetközi versenyen te érted el a szombati napon a legjobb eredményt. Ez megfelelő évzárás számodra?

Szilvásváradon, nemzetközi 150-160 cm-en
Szilvásváradon, nemzetközi 150-160 cm-en
Fotó: Somogyvári Anett
Igen, nagyon örülök neki. A második nap nem gondoltam volna, hogy ilyen jó időt tudok lovagolni, mert azért a mi párosunk nem a gyorsaságáról híres, de megpróbáltuk, és a közös bizalom meghozta gyümölcsét.

Nagyon örültem, hogy sikerült kicsit vagányabban lovagolnom. Ennél jobb évzárást nem is tudtam volna elképzelni. Gareza is nagyon jó formában volt, szépen teljesített. Így ő már csak a téli pihenőjét élvezi, jó ideig.

Mik a terveid, célkitűzéseid az idei évre?

Szeretnék idén még több nemzetközi versenyre eljutni és szeretném, ha a felnőtt kategóriában is meg tudnám állni a helyem. Nem titkolt vágyam, hogy a válogatottban is segítsem hazánkat a minél jobb eredmények elérésében. Valamint szeretnék minősülni az EY Cup huszonöt év alatti lovasoknak kiírt döntőjére, amit decemberben rendeznek Salzburgban.

Hány lóval foglalkozol napi szinten?

Elég változó. Általában napi hárommal, de mivel nekünk elég sok fiatal, kezdő lovunk van jelenleg, ezért Krisztiánnal felváltva ülünk rajtuk, így olykor több is összegyűlik, de előfordul az is, hogy kevesebbet kell lelovagolnom. Nagyon izgalmas és érdekes látni ezeknek a fiatal lovainknak a folyamatos változását, fejlődését. Nagyon élvezem a munkát velük és Garezával is.

Forrás: 
Pegazus
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Pegazus 2022/1 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Magyar páros a világranglista élén

A Spanyolországi Vicben rendezték meg a nyolcéves fiatal lovak távlovas világbajnokságát. A rendkívül taktikus 120 kilométeres pályát negyvenkét indulóból mindösszesen tizenhat ló-lovas páros fejezte be, köztük dr. Fekete Patrícia, Janita de S. José nevű lovával.

Ön mennyit tud a klímaváltozásról? - Tesztelheti, továbbjutna-e a középiskolások versenyén

Bárki kitöltheti azt a tesztet, amellyel 611 középiskolás csapat birkózott meg a Magyar Tudományos Akadémia Alumni Programjában szervezett, októberben indult tanulmányi versenyen. A második fordulóba 80%-os teljesítménnyel lehetett továbbjutni, ami 152 csapatnak sikerült.

Nóniusz négyes fogat a világbajnokságon

Olaszországban, a Róma melletti Pratoni del Vivaróban rendezték az FEI négyesfogathajtó-világbajnokságát. Harminchat év után szerepelt újra Mezőhegyesi nóniusz kancafogat négyes vb-n, a modernkori fogathajtás történetében harmadik alkalommal. A Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. fogata Papp János hajtóval és csapatával kiválóan helytállt és teljesítette az igen nehéz versenyt.

Etyeki sörsiker Londonban

Több mint 40 ország, közel 700 nevezett tétele között ért el ezüst- és bronzérmet a szakmai körökben a világ legjelentősebb sörversenyének tartott International Beer Challenge-n az Etyeki Sörmanufaktúra, Londonban.

Haszon, hobbi, közösség: galambászat Gyomaendrődön

Míg régebben elterjedt szokás volt a gyermekágyas anyáknak és a beteg gyerekeknek galamblevest adni, mára elenyészően kevesen fogyasztják ezt a könnyű, de magas tápértékű élelmiszert.

Szilvásvárad Masters

A Szilvásvárad Masters nemzetközi versenysorozat utolsó állomásához érkezett októberben: a négycsillagos nemzetközi díjlovaglóversennyel zárult az idén második alkalommal megrendezett versenysorozat.

Izlandilovas sikerek

Új lófajtát és sportot honosítottak meg a tatai izlandilovasok, akik történelmi sikerük után sem állnak meg. Augusztus 4–7. között a Hannover melletti Nöpkében rendezték meg az izlandilovas Közép-Európa-bajnokságot, amelyen Magyarország először képviseltette magát, és amelyről két éremmel, egy ezüsttel és egy bronzzal tért haza versenyzőnk.

Vitatott vérfarmok

A „lóvérfarmok” bezárását követelik állatvédő szervezetek Izlandon, miután egy éve megjelent egy videó a lovakkal való rossz bánásmódról, amely sokkolta az embereket. Miért értékes a vemhes kancák vére?

Hibakeresős szakma a miénk

Apagyi Bence 14. a nehézgépszerelők világranglistáján és hetedikként végzett a tavalyi Európa-bajnokságon. Nem csoda, hogy már egyetemistaként az ország legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedő cégének kollektíváját erősíti.

Világbajnokságon szereztek bronzérmet magyar kertépítők fiatalok!

A magyar kertépítő fiatalok bronzérmet szereztek a szakmák világbajnokságán Tallinnban! A verseny 2022. október 24-27. között zajlott Tallinnban, Észtországban, az Eesti Näitused rendezvényközpontban, ahol 16 ország 32 versenyzője mérte össze tehetségét. Az ünnepélyes eredményhirdetésre 2022. október 28-án került sor, Bokor Péter és Hutter Péter bronzérmet szereztek.