Back to top

37 ezer kacsát vágnak le Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a madárinfluenza miatt

Ismét felütötte a fejét a magas patogenitású madárinfluenza Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A vírust ezúttal Csengerújfaluban, egy 37 ezer egyedet számláló pecsenyekacsa-tartó gazdaságban mutatta ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma.

A hatóság haladéktalanul megtette a szükséges járványügyi intézkedéseket az érintett gazdaságban és vonzáskörzetében, de a járványvédelmi előírások szigorú betartása az ország más területein is kiemelten fontos és kötelező!

illusztráció
illusztráció

A csengerújfalui gazdaságban a kacsák takarmány- és vízfogyasztásának jelentős csökkenése, valamint az állatok megemelkedett elhullása hívta fel a figyelmet a madárinfluenza megjelenésére. A gyanút január 18-án erősítette meg a Nébih laboratóriuma. Ezt követően,

a járvány továbbterjedésének megakadályozása érdekében, haladéktalanul megkezdődött a 37 ezres állomány felszámolása.

A kitörés helyszíne körül a 3 km-es sugarú védőkörzet, valamint a 10 km-es sugarú felügyeleti (megfigyelési) körzet felállítása megtörtént. Tekintettel arra, hogy mindkettő átnyúlik az országhatáron és romániai területeket is érint, az országos főállatorvos azonnal értesítette az esetről a román állategészségügyi hatóságot.

Ismételten felhívják a baromfitartók figyelmét, hogy a madárinfluenza-veszély továbbra is valós probléma, a betegség bárhol felütheti a fejét! Éppen ezért a Nébih nyomatékosan kéri a gazdákat, hogy fokozottan ügyeljenek baromfiállományuk védelmére és tartsák be a járványvédelmi előírásokat! Az ország magaskockázatú területein pedig továbbra is kötelező a baromfik zártan tartása.

A madárinfluenzával kapcsolatos információkat folyamatosan frissíti a Nébih tematikus aloldalán.

Forrás: 
Nébih

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Jó évet zárt tavaly a Pick Szeged Zrt.

Jelentősen, 2021-es 70,679 milliárd forintról 80,28 milliárd forintra növelte értékesítésből származó nettó árbevételét tavaly a Pick Szeged Zrt. - derül ki a cég a Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán közzétett éves beszámolójából.

Szeretjük az izgalmakat: struccfarm Kemenesszentpéteren

A könyvelőként végzett Nemes Fédra és a kőművesnek tanult Müller Gábor Kanadában töltötte húszas éveit. Kalandvágyból indultak útnak, de egy idő után már nagyon hiányzott a család, így 2001-ben hazatelepültek. Biztosak voltak benne, hogy farmot szeretnének, mivel Gábor vidéken nőtt fel és mindig szeretett volna saját állatokat.

Az Állategészségügyi Világszervezet támogatja a madárinfluenza elleni védőoltást

Az Állategészségügyi Világszervezet (WOAH) azt tanácsolja a kormánynak, hogy a világszerte több százmillió madarat elpusztító és emlősöket megfertőző madárinfluenza elleni védettséget szorgalmazza, hogy ezzel megakadályozza a vírus lehetséges világjárvánnyá alakulását.

"Made in Germany"

A német kormány jóváhagyta a Cem Özdemir szövetségi élelmiszer- és mezőgazdasági miniszter által előterjesztett, az eredetmegjelölésről szóló rendeletet. Ez azt jelenti, hogy a jövőben a csomagolatlan húsokon is fel kell tüntetni a származás helyét.

Oltják a keselyűket madárinfluenza ellen

Az Egyesült Államokban sürgősségi vakcinázásra bólintott rá az állategészségügyi hatóság a kondorkeselyűk körében. Mielőtt azonban a veszélyeztetett faj egyedei megkapnák az életmentő oltást, kísérleti biztonsági vizsgálatot végeznek egy nem veszélyeztetett keselyűpopuláción.

Rendkívüli állapot a madárinfluenza miatt

Brazíliában három vadon élő madárban mutatták ki a nagy patogenitású H5N1 madárinfluenzát május közepén, és azonnal 180 napra szükségállapotot hirdettek az országban, hogy megakadályozzák az átterjedését a baromfitelepekre.

Élelmiszer tiszta forrásból

Mindenkinek szüksége van egy menedékre, és nemcsak nekünk, embereknek, hanem a minket körülvevő élőlényeknek is, különösen manapság, amikor egyre kevesebb élőhely marad nekik. A mi menedékünket másokkal is szeretnénk megosztani, azáltal, hogy tiszta forrásból származó valódi élelmiszereket készítünk – mondta tudósítónknak Farkas Richárd Márk, megfogalmazva a Menedék Ökokert mottóját.

Feloldották a madárinfluenza miatt elrendelt területi korlátozásokat Magyarországon

Feloldották a madárinfluenza miatt elrendelt területi korlátozásokat Magyarországon - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az MTI-vel.

Megnyitjuk a grillszezont

Ismét elérkeztünk egy grillszezonhoz, kezdetét vette a kinti sütögetés időszaka. Grillezni szinte bármit lehet, a különböző húsoktól kezdve a sajtokon át a zöldségekig, gyümölcsökig, de egy valamirevaló grillparti igazi főszereplője a hamburger és a steak. A tökéletes végeredmény érdekében érdemes a profik tanácsait követni.

Felszámolás vagy áttelepítés?

Az Európai Bizottság május 2-án jóváhagyta a holland kormány tervét, amely bizonyos esetekben kárítaná az állattenyésztőket, ha azok a nitrogénszennyezés csökkentésére irányuló holland törekvésekkel összhangban önként bezárják az állattenyésztő gazdaságaikat. Ez persze nem jelenti azt, hogy mondjuk ne települhetnének át akár hazánkba is...