Back to top

37 ezer kacsát vágnak le Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a madárinfluenza miatt

Ismét felütötte a fejét a magas patogenitású madárinfluenza Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A vírust ezúttal Csengerújfaluban, egy 37 ezer egyedet számláló pecsenyekacsa-tartó gazdaságban mutatta ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma.

A hatóság haladéktalanul megtette a szükséges járványügyi intézkedéseket az érintett gazdaságban és vonzáskörzetében, de a járványvédelmi előírások szigorú betartása az ország más területein is kiemelten fontos és kötelező!

illusztráció
illusztráció

A csengerújfalui gazdaságban a kacsák takarmány- és vízfogyasztásának jelentős csökkenése, valamint az állatok megemelkedett elhullása hívta fel a figyelmet a madárinfluenza megjelenésére. A gyanút január 18-án erősítette meg a Nébih laboratóriuma. Ezt követően,

a járvány továbbterjedésének megakadályozása érdekében, haladéktalanul megkezdődött a 37 ezres állomány felszámolása.

A kitörés helyszíne körül a 3 km-es sugarú védőkörzet, valamint a 10 km-es sugarú felügyeleti (megfigyelési) körzet felállítása megtörtént. Tekintettel arra, hogy mindkettő átnyúlik az országhatáron és romániai területeket is érint, az országos főállatorvos azonnal értesítette az esetről a román állategészségügyi hatóságot.

Ismételten felhívják a baromfitartók figyelmét, hogy a madárinfluenza-veszély továbbra is valós probléma, a betegség bárhol felütheti a fejét! Éppen ezért a Nébih nyomatékosan kéri a gazdákat, hogy fokozottan ügyeljenek baromfiállományuk védelmére és tartsák be a járványvédelmi előírásokat! Az ország magaskockázatú területein pedig továbbra is kötelező a baromfik zártan tartása.

A madárinfluenzával kapcsolatos információkat folyamatosan frissíti a Nébih tematikus aloldalán.

Forrás: 
Nébih

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

„Sült galamb” magyar fejlesztésű gasztroélmény

Szuvidált galambhús nagy mennyiségben és állandó minőségben: különleges termékkel találkozhatnak a magyar fogyasztók, és számos külföldi piacon is elérhető lehet a nemzetközi termékdíjjal elismert magyar fejlesztés. A gasztronómiai különlegesség ötletgazdáival, Nagy Maricával és Barabás Jánossal Halmos B. Ágnes beszélgetett, a Kistermelők Lapja főszerkesztője.

Békés megyei kistermelő tevékenységét függesztette fel a Nébih

Egy Békés megyei kistermelő állattartó telepén és élelmiszer-előállító egységében tartott ellenőrzést június közepén a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A sertésállomány állategészségügyi státusza ismeretlennek bizonyult, míg az egységben súlyos higiéniai problémákat, jelöletlen, nem nyomonkövethető termékeket találtak az ellenőrök.

A három déli megyében feloldotta a Nébih a madárinfluenza miatt felállított védőkörzeteket

Bács-Kiskun, Békés és Csongrád-Csanád megyében június eleje óta nem volt újabb madárinfluenza-kitörés, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) feloldotta az összes védőkörzetet. Bár a járványügyi helyzet jelenleg kedvező, ez azonban nem jelenti azt, hogy a járványvédelmi fegyelmen lazítani lehet.

A juhászat öröklődik - Imrék a nyáj mellett

Aki ismeri a juhásztársadalmat, pontosan tudja, ki volt idősb Varga Imre, Varga Imre, ifjabb Varga Imre és ki az ötéves Varga Imre. A két idősebb Imre már nincs közöttünk, de bizonyára megnyugvással szemlélik fentről, hogy a juhászmesterséget (és a nevet) az utódok továbbviszik.

Nincs okuk idegeskedni - Működőképes üzleti modell az állattenyésztésben

Juhászattal, brojlercsirke-neveléssel és szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozik az Agrowitt Kft. a Komárom-Esztergom megyei Kecskéden. Bár az áremelkedést elsőként azok érzik meg, akik alapanyag-termelésből élnek és a költségeiket csak nagyon lassan tudják érvényesíteni, Wittmann Antal tulajdonos szerint nincs okuk aggodalomra.

Baromfitartók állatjóléti támogatása: Fontos határidők!

Tojótyúkállományok és tenyészbaromfik állatjóléti támogatása: megjelent a kincstár közleménye a kifizetési kérelemről.

Régi ízek húsmestere

A legtöbb gyerek, aki házi húskészítményt kóstol – legyen az akár kolbász, hurka, kenőmájas vagy sonka –, nemcsak udavriasságból mondja, hogy finom, hanem kér még belőle. Ez számomra a legnagyobb elismerés. Annyit tennék hozzá, hogy a felnőttek alapból kedvelik ezeket a termékeket.

Lesz-e ökológiai állattartás 5-10 év múlva?

A környezetvédelmi és állatjóléti szempontok okán haszonállataink tartásának gyakorlata is átalakulóban van. A célkitűzés szerint 2030-ra az EU mezőgazdasági területeinek egynegyedén ökológiai gazdálkodást kell folytatni. Szakemberekkel beszélgettünk a témáról.

Só-Bors Tanya a Zselic ölelésében - Cél a húsjellegű magyartarka törzsállomány kialakítása

Kettős hasznosítású állománynak indult, ám húshasznú magyartarka törzstenyészet lett belőle. Az idei állattenyésztési kiállításokon, Hódmező­vásárhelyen és Kaposváron is megcsodálhatjuk majd a Só-Bors Tanya kiváló sajátteljesítményt is felmutató, értékes tenyészbikáit. Sőt, pár éven belül talán már a termékeikkel is találkozhatunk a somogyi üzletekben, piacokon.

Az egészséges táplálkozás a megfelelő élelmiszerekkel kezdődik

Az egészséges vagy olcsó táplálkozás ősi vitája napjainkban nagyobb kihívást jelent, mint valaha, mivel az élelmiszerárak továbbra is az inflációval együtt emelkednek, így sok brit az egészséges táplálkozást inkább háttérbe szorítja.