Back to top

Bizonytalanok a kertészek

Az elszabaduló energiaárak kétségtelenül érintik a holland kertészeket, így az uborkatermesztést is. Még a szakemberek szerint is nehezen jósolható azonban meg, hogy a drágulás mikor érezteti majd a leginkább a hatását.

A holland Rabo­bank már decemberre és januárra is azt prognosztizálta, hogy négy évvel ezelőtti szintre esik majd vissza a termelés. Rens Muusers, a BASF uborkaértékesítési specialistája szerint azonban ez nem fog bekövetkezni.

A szakember úgy fogalmazott, hogy a téli kultúrát már október–novemberben elültették a gazdák, a kígyóuborka vetésterülete a 2020/2021-es szezonhoz hasonlóan alakult.

Néhány termelő ugyan leállt a téli szezonra, de helyettük mások éppen most vágtak bele a hajtatásba. A termés mennyisége várhatóan kevesebb lesz, mert néhány kertész úgy csökkenti a költségét, hogy kevesebb pótvilágítást használ. Vitathatatlan, hogy a jelenlegi magas költségek máris éreztetik hatásukat. A helyzet az energiapiacon hétről hétre változik, a kertészek pedig kénytelenek az árak ingadozásától függővé tenni a döntéseiket. A jelenlegi viszonyok ismeretében több forgatókönyv szerint alakulhat a holland termelés. Ha hasonlóan magas marad a gáz és az áram ára, akkor elképzelhető, hogy az ősszel és télen üvegházban termesztett zöldségek egy része eltűnik a polcokról és csupán néhány szupermarket tartja meg a kínálatában.

Ha viszont visszatérnek a 2021 szeptembere előtti szintre az energiaárak, akkor a termelés stabil marad egészen addig, amíg az üvegházi uborka ára versenyképes az importéval, ugyanis a holland szupermarketek szívesebben vásárolják a hazait.

A termelés bővülésére nem számítanak az elemzők, mivel ehhez lényegesen alacsonyabb energiaárakra és nagyobb mennyiségű kivitelre lenne szükség.

Forrás: 
Kertészet és Szőlészet
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Kertészet és Szőlészet 2022/3 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Elindult az élelmiszerek kötelező akciózása, árleszállítása

Június 1-jétől elindult a kötelező akciózás a kereskedelmi üzletekben a háborús és szankciós áremelkedés miatt megnövekedett élelmiszerárak visszaszorítására. Az élelmiszerüzletekben 20 termékkategóriában számíthatnak a vásárlók árleszállításokra - erősítette meg csütörtöki közleményében Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter.

Jó évet zárt tavaly a Pick Szeged Zrt.

Jelentősen, 2021-es 70,679 milliárd forintról 80,28 milliárd forintra növelte értékesítésből származó nettó árbevételét tavaly a Pick Szeged Zrt. - derül ki a cég a Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán közzétett éves beszámolójából.

Öt vidám asztali -és partidekor-ötlet muskátliból a nyári összejövetelekhez

Legyen szó születésnapról, kerti partiról vagy egy laza grillezésről - megannyi apropónk lehet arra, hogy összehozzunk egy kellemes hangulatú nyári találkozót. A sikeres parti legfontosabb elemei nemcsak a jó társaság, a finom ételek és italok, hanem a szép dekoráció is: miért ne használhatnánk erre a célra muskátlit?

Szoros együttműködést követel a természetkárosító bűncselekmények elleni fellépés

A klímaválság mellett ökológiai válság tanúi is vagyunk, amely válaszlépésekre kell, hogy késztessen minket – jelentette ki Balczó Bertalan, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős helyettes államtitkára a LIFE SWIPE (Successful Wildlife Crime Prosecution in Europe) projekt záróeseményén, kedden.

Környezetbarát növénytálcák

A holland Modiform cég két új növénytálcát fejlesztett ki. Az egyik sorozat automata cseréptöltő rendszerekhez alkalmas, és természetesen újrahasznosítható. A másik új terméket kifejezetten a ciklámentermesztés igényének figyelembevételével készítették.

Minden adott a jó szőlőterméshez

Az időjárási viszontagságok, elsősorban a hűvös miatt lassan fejlődik a szőlő, minden esély és feltétel adott hozzá, hogy idén kiváló borok készüljenek a jó minőségű szőlőből, mondja Kocsis László szőlőnemesítő és szőlőtermesztő, akinek cége, a Göcsej Gyümölcse Bt. Zalaapátiban rendelkezik ültetvénnyel.

Állati eredetű termékek tárolási, szállítási szabálya

Az állattenyésztő kistermelők közül sokan vannak, akik feldolgozott formában a helyi piacokon értékesítik termékeiket. Ennek szabályozására rendelet is született, amelynek célja az élelmiszer-biztonság. A kistermelők számára a jogszabály semmi olyan pluszt nem tartalmaz, amelyet fogyasztói oldalról ne tekinthetnénk alapelvárásnak. A NÉBIH segítségével most összefoglaljuk ezeket a szabályokat.

Alacsony zsír vagy alacsony szénhidrát: melyik a jobb?

Ha egészségesebb életmódra szeretnénk váltani, valószínűleg hallottunk már az alacsony zsírtartalmú és a szénhidrátcsökkentett étrendekről.

Felső élelmiszer-árkorlát önkéntes alkalmazásáról tárgyal a brit kormány a szupermarketekkel

Egyes alapvető élelmiszerek felső árkorlátjának önkéntes alkalmazásáról tárgyal a brit kormány a szupermarket-hálózatokkal a több mint négy évtizede nem mért ütemű élelmiszer-drágulás megfékezése végett.

Komoly potenciál van a gyógynövény ágazatban

A magyar gyógynövények iránt nagy a kereslet, az ágazatban jelentős a fejlődési potenciál – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Gyógynövény Szövetség és Terméktanács.