Back to top

Elhatárolódtak a minisztertől

Nem nyerte el honfitársai tetszését a spanyol fogyasztásügyi miniszter, Alberto Garzón javaslata, amiben a növényi alapú étrendet próbálta népszerűsíteni. Nemrég egy interjúban arra biztatta honfitársait, gondolják át, mennyi húst esznek, és hogy ez milyen hatást gyakorol a környezetre, különösen ami az ipari méretű marhahústermelést illeti.

Alberto Garzón (jobbra) az Egyesült Baloldal koordinátora, a spanyol koalíciós kormány fiatal tagja (Manu Fernandez/AP)
Alberto Garzón (jobbra) az Egyesült Baloldal koordinátora, a spanyol koalíciós kormány fiatal tagja (Manu Fernandez/AP)
Fotó: Alvaro Barrientos/AP
A spanyol húsipar dühös reakciója a saját miniszterétől való elhatárolódásra késztette a kormányt. Még a miniszterelnök, Pedro Sánchez is gúnyolódott Garzón javaslatain, mondván:

„Kevés jobb dolog van egy medium rare-re sütött steaknél.”

A mezőgazdasági miniszter, Luis Planas pedig azzal támadta a kampányt, hogy a mezőgazdaságot „mélységesen méltánytalan bírálatok érik, pedig megbecsülést érdemelne az élelmiszerek előállításáért végzett becsületes munkáért és a gazdaságban betöltött szerepéért.”

Forrás: 
Magyar Mezőgazdaság
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Magyar Mezőgazdaság 2022/3 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A hobbiállat-tartókat is megviseli az árak növekedése

Egy állatjóléti alapítvány szerint egyre több ember szorul támogatásra, hogy tápot vehessen a kutyájának/macskájának, és egyre több házikedvenc kerül menhelyre a növekvő költségek miatt.

A holland miniszterelnök elítélte a mezőgazdasági dolgozók napok óta tartó tüntetését

Mark Rutte holland miniszterelnök elfogadhatatlannak nevezte, hogy a mezőgazdasági dolgozók a múlt szerda óta tartó tüntetés keretében útblokádot alkalmaztak és politikusokat fenyegettek meg - számolt be a DutchNews hírportál kedden.

Békés megyei kistermelő tevékenységét függesztette fel a Nébih

Egy Békés megyei kistermelő állattartó telepén és élelmiszer-előállító egységében tartott ellenőrzést június közepén a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A sertésállomány állategészségügyi státusza ismeretlennek bizonyult, míg az egységben súlyos higiéniai problémákat, jelöletlen, nem nyomonkövethető termékeket találtak az ellenőrök.

Tűzvészek pusztítják Tunézia gabonatermést - a gazdák inkább idő előtt kezdik az aratást

Idő előtt kezdték meg az aratást a gazdák Tunéziában, mivel az extrém hőség országszerte gabonatüzekkel fenyeget. Inkább kevesebb és rosszabb minőségű terményt takarítanak be, mintsem elvesszen mindenük.

Amikor a kekszbúza méhek és lepkék között növekszik

Nemcsak a kekszbúza minőségének és termelési arányának erősítése, hanem a méh- és lepkepopuláció növelése is a célja a Mondelez International fenntartható búzatermesztési programjának.

Az állatok „vegyészösztönei” - Megeszik a mérgezőt?

Vajon az állatok ösztönösen megtalálják a számukra gyógyhatású növényeket a legelőn vagy a takarmányukban, és hogyan kerülik el a mérgezőket? Mekkora ebben a véletlen szerepe? Mivel nem tudjuk megkérdezni őket, így csak kutatásokra hagyatkozhatunk…

Kiből lehet sajtbíra?

Sem a dohányosok, sem pedig a rendszeres ivók nem alkalmasak a sajtok bírálatára, mivel ízlesésük és szaglásuk nagy valószínűséggel nem tökéletes. Ez a két legfontosabb képesség a feladat ellátásához, de a június végén avatott 37 új magyar sajtbíra többsége agrár-, illetve élelmiszeripari végzettségű – mondta el Hegedűs Imre, a Magyar Sajtkészítők Egyesületének elnöke.

A színes gyümölcsök és zöldségek fogyasztása segíthet csökkenteni a depressziót és a szorongást

A gyümölcsöknek és zöldségeknek határtalan egészségügyi előnyi vannak. Ezek a tápláló élelmiszerek alacsony zsír- és sótartalmúak, ugyanakkor tele vannak növényi rostokkal, amelyek megakadályozzák a székrekedést, és segítik a víz és a tápanyagok felszívódását az ételből.

A Székelyföld rejtett kincsei

Gasztronómiai különlegességek, szörpök, padlizsánkrémek, mézek, sajtok és sajtkrémek, szalámik, sonkák és húskészítmények, fűszerek és teák termelői és előállítói mutatták be termékeiket a két év kihagyás után ismét megrendezett Székely Fesztiválon Budapesten, a Millenárison.

Gödöllőn ismerte el a gazdák fejlődését és újításait a Digitális Agrárakadémia

A Digitális Agrárakadémia konzorciuma digitális bemutató gazdaság tematikus versenyt hirdetett meg, lehetőséget biztosítva a gazdaságoknak arra, hogy sikereiket és tapasztalataikat bemutathassák. A Digitális Bemutató Gazdaság Díjakat 27 díjazott részére adták át a MATE gödöllői Szent István Campusán.