Back to top

Kétezer hörcsögöt pusztítanak el a COVID miatt

Az egyik állatkereskedés hörcsögei között találtak fertőzött példányokat, miután a tulajdonos, annak jegyese, egy alkalmazott és egy vásárló is elkapta a betegséget. Elővigyázatosságból így az egész állományt elpusztítják.

Az állatkereskedés egyik alkalmazottja volt a kiinduló pontja egy Delta variáns okozta fertőzési gócnak, ezért döntöttek az állatok tesztelése mellett. A hörcsögök közt 11 volt pozitív, míg a többi állat (például nyulak és csincsillák) mind negatívak voltak. A hatóságok szerint ez lehet az első eset, hogy állatról emberre terjed a fertőzés - írja a BBC.

A hörcsögökből 34 különböző boltba szállított a kereskedés, így összesen 2000 hörcsög és más kisebb állat elpusztítását rendelték el a hatóságok.

Arra kérik a helyi tulajdonosokat, hogy aki december 22 után vásárolt hörcsögöt, adja át az állatot a hatóságnak, ahol ezután elaltatják.

Egy hörcsög forródrótot is felállítanak, illetve megtiltják a behozatalát és a kereskedelmét a hörcsögöknek és más kisállatoknak, közölte a mezőgazdasági hatóság.

A vírus, mely a Covid-19 - Sars-Cov-2 fertőzésért felelős, az állatokat is megfertőzi, többek között kutyákat, macskákat, vadászgörényeket és rágcsálókat, amelyeket általában háziállatként tartanak. Nincs azonban egyértelmű bizonyíték arra, hogy a háziállatok átadhatják a fertőzést az embereknek.

"A kisállat-tulajdonosoknak jó higiéniai gyakorlatot kell követniük, beleértve a kézmosást az állatok érintése, az ételük vagy más tárgyak kezelése után, és nem szabad az állatokat puszilgatni"

- mondta Leung Siu-fai, a hongkongi mezőgazdasági hivatal igazgatója egy sajtótájékoztatón újságíróknak.

Azt is megígérte, hogy a 2000 pusztulásra ítélt állatot "humánusan" fogják elaltatni.

2020 végén Dániában több millió tenyésztett nyércet pusztítottak el, mivel félő volt, hogy a vírus mutációi alakulhatnak ki az állatokban.

Forrás: 
BBC

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A legtöbb búzát termelő országok

A búza a harmadik legnagyobb mennyiségben termelt - a rizs és a kukorica után - és a második legtöbb emberi fogyasztásra termelt gabona. Kína a világ legnagyobb búzatermelője és az elmúlt 20 évben több mint 2,4 milliárd tonna búzát termelt, ami a teljes termelés körülbelül 17%-a. Az orosz-ukrán háború azonban hatalmas fennakadásokat okozott a globális búzapiacon és a kapcsolódó iparágakban.

Újabb állatkínzó ellen emeltek vádat

Családi házában bezárva, gondozatlanul tartott 19 kutyát egy zalai faluban egy osztrák nő, emiatt vádat emeltek ellene - tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.

Holland tojótyúkállományban ütötte fel a fejét a madárinfluenza

Mind az ötezer tojótyúkot leölték abban a holland tojástermelő gazdaságban, ahol a reggeli órákban azonosítottak madárinfluenza-fertőzést, a közelben található hét másik gazdaság baromfiállományát is megsemmisítették - közölte a holland mezőgazdasági minisztérium hétfőn.

A kocák sem isznak eleget

Emésztési problémák miatt a kiszáradás nemcsak a malacokat, hanem a kocákat, kocasüldőket is veszélyeztetheti. Ennek számos élettani oka van, ám a malacok hasmenése például nem ok, hanem következmény. Mézes Miklós, a MATE professzora ezeknek az emésztés-élettani folyamatoknak a hátterét világította meg a Sertésegészségügyi Akadémia webináriumon a közelmúltban.

Szokatlan oka van az ausztrál tojáshiánynak

Ausztráliában akkora a tojáshiány, hogy néhány helyen már visszatértek a COVID-járvány alatti korlátozásokhoz: a Coles szupermarketlánc boltjaiban fejenként maximum két kartonnal lehet vásárolni, a kávézókban pedig a reggeli menükhöz kettő helyett csak egy tojás jár.

Egy szarvasmarha-tenyésztő célja a legnagyobb marhahúsüzem felépítése

Egy ötödik generációs szarvasmarha-tenyésztő azt tervezi, hogy Dél-Dakotában építi fel az Egyesült Államok legnagyobb marhahúsüzemét, amely napi 8000 szarvasmarha levágására lesz képes. Az 1,1 milliárd dolláros projekt segíthet kezelni a Biden-adminisztráció aggodalmait az emelkedő élelmiszerárakkal és a húságazatban a verseny hiányával kapcsolatban, bár legalább 2026-ig nem indul el a termelés.

Ami szín, az itt tarka

Bonyhád büszke az itt született bonyhádi vöröstarka szarvasmarha tájfajtára. A város ezért idén már huszadik alkalommal rendezett Tarka Marhafesztivált. A vígasság idején pedig minden évben a Magyartarka Tenyésztők Egyesülete szakmai találkozót szervez.

Folytatódhat a vendéglátás helyreállása az elemző szerint

A következő hónapokban folytatódhat a vendéglátás helyreállása, amit támogat a nemzetközi turizmus erősödése, ez pedig a bruttó hazai termék (GDP) növekedését is segítheti a következő negyedévekben - derül ki Suppan Gergely, a Magyar Bankholding vezető elemzőjének turisztikai-gazdasági elemzéséből, amelyet csütörtökön juttatott el az MTI-hez.

Újra mentes az ország a madárinfluenzától és már nem kötelező zártan tartani a baromfikat

Az Állategészségügyi Világszervezet (WOAH) vonatkozó előírásai szerint Magyarország visszanyerte madárinfluenzától való mentességét. Tekintettel a járványügyi helyzet kedvező alakulására az országos főállatorvos visszavonta a baromfik zárt tartására vonatkozó rendelkezését, azonban a megelőzést segítő előírások betartása, a fedett helyen történő etetés és itatás a jövőben is országszerte kötelező.

Őshonos magyar halfajok tenyésztését tökéletesítették

Három őshonos magyar halfajta, a ponty, a süllő és a harcsa tenyésztéstechnológiájának komplex fejlesztését végezte el csaknem egymilliárd forint európai uniós támogatással az ország vezető mezőgazdasági kutatóintézményeit magában foglaló konzorcium - közölte Horváth Ákos projektvezető szerdán az MTI-vel.