Back to top

Nem ártana a csapadék

Az elmúlt hetek meglehetősen szárazon alakultak az ország nagyobb részén, a talaj nedvességgel való feltöltődése így megállt. Pedig főleg az Alföldön és északnyugaton a mélyebb rétegek még szárazak, szükség lenne a csapadékra. Az őszi vetések kedvező állapotban vannak, de azoknak is jót tenne egy tartósabb hótakaró.

A mögöttünk álló egy hétben kettősség jellemezte időjárásunkat: míg keleten és főleg a Tiszántúlon hideg tél volt, a Dunántúlt napközben enyhe, tavaszias idő jellemezte.

A január 8-án keleten hullott hóból a Tiszántúlon még mind a mai napig maradt valamennyi. A hótakaró fölött erősen lehűlt levegő arrafelé tartósan ködös időt okozott a múlt hét második felében, napközben is faggyal, miközben nyugaton a napsütés és a szél nagy területen 10 Celsius-fok fölé emelte a hőmérséklet.

A hétfőn érkezett hidegfront kisöpörte a ködös levegőt a Kárpát-medence aljáról, keleten is megenyhült az idő napközben. A kevés felhő és a magasban érkezett hideg levegő miatt éjszakánként viszont országszerte kemény fagyok alakultak ki.

Csapadék az elmúlt 10 nap során nagyon kevés hullott, csak kisebb körzetekben haladta meg a 2 mm-t. Az ország nagyobb részén a 30 és a 90 csapadékösszeg is jócskán elmarad az átlagos értéktől, különösen a Dunántúl északi részén. A talaj nedvességtartalma a felső egy méteres rétegben nem változott számottevően az elmúlt egy hétben, további csapadékra lenne szükség a mélyebb rétegek feltöltődéséhez. A talajfagy mélysége jelenleg délnyugaton csak néhány cm, míg a Kiskunság északi részén és az Északi-középhegység térségében a 20-30 cm-t is eléri.

Az őszi vetések továbbra is jó állapotban vannak. A télen eddig nem volt olyan időjárás, mely károsította volna a táblákat, a repce, az őszi árpa és búza is kellően megerősödött az ősz folyamán, a kultúrák kedvező képet mutatnak.

A fagyos, így sármentes időt kihasználva néhol még az elmaradt szántást ezekben a napokban pótolták.

Az előttünk álló egy hétben is folytatódik az átlagosnak nagyjából megfelelő, télies időjárás. A légtömegek áramlási iránya térségünkben északnyugati marad, mellyel időjárási frontok is érkeznek, de országos nagy csapadékra nincs kilátás. A mai hidegfront sokfelé hoz kis mennyiségű, vegyes halmazállapotú csapadékot, majd szombaton a Dunántúlon hullhat néhány cm hó. Az Alpokalján azonban van esély vastagabb hóréteg kialakulására is. A következő front hétfőn-kedden várható újabb, de kevés csapadékkal.

Összességében jellemzően 5 mm alatt marad a csapadékösszeg a jövő hét közepéig, de a Dunántúl nyugati részén ettől több is eshet. Az északnyugati szél péntektől vasárnapig sokfelé lesz erős, helyenként viharos. A hőmérséklet nem sokat változik majd a jövő hét közepéig: éjszakánként országszerte fagyok várhatók, a kevésbé felhős és szeles részeken -10 fok alatti minimumokkal. Napközben pedig jellemzően fagypont köré, kissé a fölé emelkedik a hőmérséklet.     

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Piros lé karajáron

A hazai sertéstermelők panaszkodnak az emelkedő költségekre, az alacsony átvételi árakra, és arra is, hogy a külföldről érkező importhús leszorítja az árakat. Ez vásárlóként még akár jó is lehet, ha az ember nem fut bele olyan húsba, amiből a sütés végére jóformán semmi sem marad.

Fotóturisták a repceföldön?

A természet szerelmesei és az Instragrammerek a festői napraforgó-, repce- vagy levendulaföldeken kóvályognak. Ismerős szituáció? A gazdálkodók számára jóval többről szól egy séta a termésükön át, mint egy kattintás.

Már Új-Zélandon is fakulnak a tengeri szivacsok

Első ízben találtak Új-Zéland partjainál olyan tengeri szivacsokat, amelyek - a korallfehéredéshez hasonlóan - elveszítették színüket, vélhetően az óceán szokatlanul magas hőmérséklete miatt.

Holdkőzetben sikerült növényt termeszteni

Először sikerült növényt termeszteni Holdról származó talajon: a Floridai Egyetem kutatói lúdfüvet neveltek az Apolló-11 asztronautái által hazahozott talajmintán.

Végéhez közelednek a tavaszi mezőgazdasági munkák

A tavaszi vetésterületek emelkedése további bizakodásra adhat okot az idei évre nézve – közölte Nagy István agrárminiszter. Az április második felében és május első napjaiban uralkodó időjárási körülmények összességében lehetővé tették a tavaszi szántóföldi munkák sikeres elvégzését Magyarországon.

Kávé az üvegházból?

Évente világszerte csaknem 10 milliárd kilogramm kávébabot termelnek, ami egyebek mellett Brazília, Kolumbia, Guatemala, Etiópia és Vietnam egyik legfontosabb exportterméke. A Wageningen Egyetem üvegházi és hagymás növények kutatására szakosodott intézetének egyik kutatása során azt vizsgálják, hogy lehetséges-e kávét termeszteni üvegházban, és a szabályozott körülmények hogyan befolyásolják a kávé ízét és aromaanyagait.

A fiatalokat szeretnék az agráriumba csábítani

„Az előttünk álló kihívásokra a válaszok a tudásban, a tudományban keresendők és találhatók, ez az egyik legfőbb üzenete a pápai agrárexpónak. A generációk találkozása és annak a felismerése, hogy a tudásra, tudományos eredményekre a kihívásokra való küzdelemben szükség van és az jelenti a megoldást” – emelte ki megnyitó beszédében Nagy István agrárminiszter a XXV. Pápai Expo és Agrár Pikniken, pápán.

Májusi eső – az kellene, de nagyon

Bár örömteli, hogy idén a Fagyosszentek meleget hoznak, nem hideget, viszont a májusi arannyal, a csapadékkal ismét sok a probléma. Mert az elmúlt napokban ugyan többfelé alakultak ki záporok, zivatarok az országban, de igen nagy területi változékonyság mellett jelentős területek maradtak szárazon.

Mezőgazdasági pályázatfigyelő - 19. hét

Mi jelent meg, és mi módosult? Milyen határidőkre érdemes odafigyelni? Pályázati információ egyszerűen, egy helyen.

Kettősség a géppiacon: alapanyaghiány és növekvő gépvásárlási kedv

Hogyan hat mezőgazdasági gépek forgalmazására, javítására a járvány és a háború okozta alkatrészhiány. Többek között erről is beszélget Mikó Sándorral, a Magtár Kft. ügyvezető igazgatójával Halmos B. Ágnes, a Kistermelők Lapja főszerkesztője.