Back to top

Jó idény vár a török szamócára

Valentin-nap közeledtével a nemzetközi piacokon megélénkül a szamóca iránti kereslet. A kedvelt gyümölcs idénye Törökországban már elkezdődött, az árak valamivel magasabbak lesznek a tavalyinál.

Bár egyelőre csak csekély mennyiségben szedik a gazdák, már most nagy a belföldi kereslet, és egyre több külföldi kereskedő is érdeklődik, nyilatkozta Coskun Eren, a török gyümölcskereskedők egyesületének marketingvezetője.

A tavalyi török szamócaidény meglehetősen sikeres volt, több mint 50%-kal több gyümölcsöt szállítottak külföldre, mint a megelőző évben.

A gazdák most a tavalyihoz hasonló termésmennyiségre és minőségre számítanak, és igyekeznek megtalálni azokat a logisztikai megoldásokat, amelyekkel minden szállítmányuk időben célba ér. Az árak emelése elkerülhetetlen, hiszen nőttek a termelési költségek és drágult a munkaerő. A török líra euróval és amerikai dollárral szembeni árfolyama ugyanakkor gyengült, emiatt továbbra is arra számítanak, hogy az áraik versenyképesek lesznek a fontosabb szamócatermelő országok, így Spanyolország és Egyiptom áraival. Bár Törökország egyes régióiban az éghajlat nem kedvez a termesztésének, az elmúlt években egyre fontosabb kultúra lett a szamóca, mert ezeken a területeken nagyrészt üvegházban termesztik. Coskun Eren kiemelte, hogy

a szamócát az egyik fő termékké szeretnék tenni, ezért évről évre növelni fogják a termesztett mennyiséget.

Komoly beruházásokat valósítottak meg, fejlesztik a betakarítás utáni árukezelés technológiáit, és komoly összegeket fordítanak kutatási célokra. Hosszú távú exportcéljaik miatt új piacok felé fordulnak. Noha jelenleg az EU és Oroszország a legfontosabb külföldi vásárlójuk, az utóbbi időben jelentősen megnőtt a távol-keleti légi szállítás aránya is. Idén minden bizonnyal még több szamócát fognak értékesíteni külföldre, a várakozások szerint legalább 30%-kal többet, mint az előző szezonban.

Forrás: 
Kertészet és Szőlészet
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Kertészet és Szőlészet 2022/3 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Hogyan készül Magyarország első számú hungarikuma?

Bányavölgyi Donáta, az AgroTime műsorvezetője, mondhatnánk, azért húzott le nyolc kupica pálinkát Szőllősi Kristóf magán-pálinkafőző kisüzemében, hogy védekezzen a téli hideg ellen, de ez elég ingatag érv annak tekintetében, hogy télnek nyoma sincs.

Parlagfű ellen parlagfű olajosbogár!

„Az Újvilág felfedezése óta zajlik az idegen fajok betelepedése Európába, s ez a folyamat felgyorsult” - fogalmazta meg tapasztalatait Keszthelyi Sándor. A MATE Kaposvári Campusának egyetemi tanára keszthelyi előadásában az invazív fajok hagyományos definícióját kiegészítve elmondta, azokat is ide sorolja, melyek ugyan nálunk is őshonosak, ám a klímaváltozás következtében gazdasági kárt okoznak.

Jót tett a bőséges csapadék az almaültetvényeknek

Bár az idei terméskilátásokat még lehetetlen megbecsülni, a bőséges őszi-téli csapadék biztosan jót tett az almaültetvényeknek - közölte a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács az MTI-vel.

Ha látja az ember, hogy valami működik, lehet továbblépni

Rácz Károlyék jáki majorsága hivatalosan is mintagazdaságnak minősül, ahová mezőgazdasági szakiskolai csoportok és a mosonmagyaróvári egyetem hallgatói járnak gyakorlati ismereteket szerezni. Van is mit tanulniuk, hiszen mindhárom tulajdonos agrármérnökként végzett.

Csak együtt sikerülhet

Szimbiózis kertésztalálkozó néven szervezett szakmai napot a Flora Hungaria Dísznövénytermesztői Egyesület a növényházi cserepes- és vágottvirág-termesztésben érdekelt közösségnek. A Siófokon tartott kétnapos rendezvény gazdag programkínálattal várta a kertészeket, és az információátadáson túl célja volt a növényházi dísznövénytermesztők közösségének erősítése is.

Diófélék a világpiacon

Az amerikai mezőgazdasági minisztérium (USDA) legutóbbi jelentése szerint a mandula termésmennyisége világszinten mintegy tíz százalékkal lesz kevesebb a 2022/2023-as gazdasági évben.

Uniós élelmiszerlánc-biztonsági riasztások: baromfitermékekkel, zöldségekkel és gyümölcsökkel volt a legtöbb gond

Mintegy 200 kockázatos termék miatt kellett Magyarországon intézkedni idén az EU-s riasztási rendszer adatai alapján. A hazánkat érintő ügyek elsősorban baromfihúshoz és abból készült termékekhez, zöldségekhez és gyümölcsökhöz, fűszerekhez, valamint étrend-kiegészítőkhöz kapcsolódtak.

Akár 3,5 millió forintra is pályázhatnak a kis hentesüzletek

A mikrovállalkozásként működő hentesboltok támogatásával sikerülhet megőrizni és minőségileg magasabb színvonalon hozzáférhetőbbé tenni ezeket az üzleteket - közölte dr. Nobilis Márton, az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára.

Vince napján kiderülhet, milyen lesz az őszi szőlőtermés

Bár az idei év kivétel, de rendszerint január az egyik leghidegebb téli hónap, elsőre azt gondolnánk ilyenkor a természet is pihen. Ez azonban nem teljesen igaz, hiszen január végén már egy a szőlészek szempontjából jeles dátumot találunk a naptárban.

Negyedével kevesebb répa

A száraz nyár és a csapadékhiány kedvezőtlenül hatott a sárgarépa- termesztésre Európa-szerte, így Németországban is.