Back to top

Vince-napi borverseny Temerinben: megújulás a koronavírus árnyékában

A Temerini Kertbarátkör 1997-ben alakult, a következő év januárjában már megszervezték az első Vince-napi borfesztivált is. A kezdeti 23 résztvevőből az évek folyamán több száz lett.

Kovách Róbert egy tökverseny köszönhetően került a Temerini Kertbarátkör látóterébe. Évekkel ezelőtt a 231 centiméteres kerületű termésével ugyan csak második helyezést ért el, de a közösség annyira megfogta, hogy maradt. Fiatalként került a mintegy 160 taggal dicsekedhető Temerini Kertbarátkör élére. Míg a határon túli magyarságot egyes helyeken az egyház, a Vajdaságban jellemzően a szakma, így a kertbarátkörök fogják össze. Szerbiát tekintve Temerinben a találjuk a legnagyobb magyar közösséget.

„Mezőgazdasági iskolát végeztem, tököt termesztettem, fiatal is voltam, szívesen láttak”

- jegyezte meg, hogy néhány szakmai előadást meghallgatva kétsége sem maradt, hogy itt a helye. Rögtön bedobták a mély vízbe, két évig volt ellenőrző bizottsági tag, majd két év titkár funkciót mintegy nyolc évnyi alelnöki poszt követte. Az elmúlt év májusában a legtöbb szavazattal megnyerte az elnöki feladatokat.

„Korábban is kapacitáltak, de nem mertem bevállalni, úgy éreztem, hogy túl fiatal vagyok, de biztattak, eljön majd az én időm”- idézte a kezdeteket. A Kertbarátkör korábbi 160-as tagságából mára 120 aktív személyt számlálnak, többen az idősebb generációt képviselték, a mai napig 30-90 között oszlik meg a korosztály.

Kovách Róbert
Kovách Róbert
Fotó: viniczai

Amikor megalakult a Temerini Kertbarátkör, elsősorban a kertészeket, mezőgazdászokat fogta össze. A tagok között voltak szőlészek, borászok, mezőgazdasági termelők és pálinkások. Zömmel férfiak. A rendezvényeik lebonyolításához hölgyek segítségét kellett igénybe venniük, így kézenfekvő volt, hogy a kézimunka szakcsoportot is köreikbe fogadják.

„Temerin színes nemzetiségű település, de ugyanez mondható el az egyesületeiről is. Van itt sportegyesület, iparosok, természetvédők, méhészek egyesülete, köztük a Kertbarátkör, három kézimunka csoport üzemel. Bár a taglétszám az utóbbi időkben csökkent, most 120-an vagyunk, de ebből 20 olyan ember, aki tiszteletbeli tag, ami azt jelenti, hogy betöltötték a 80 évüket, és több mint tizenöt éve aktív tagok a Kertbarátkörben.”

Abban az időszakban vette át a vezetést, amikor a pandémia miatt nagyon nehéz volt szervezni bármit is.

Így voltak a májusi közgyűléssel is. Amikor átvette a vezetést, szembesülni kellett azzal a ténnyel is, hogy nagyon nehéz a papírmunkákat végezni. A másik nagy falatot az jelentette, hogy az előző elnökség idején felújított székházukba, a kerti-lakba be kellett költözni. Mire ezen túlestek, jött az Illés-napi rendezvény, melynek társszervezői az önkormányzat mellett. Ezt követte a tökfesztivál, s ezzel együtt a dilemma, meg lehet-e tartani. Bár az időjárás nem fogta pártjukat, a tökverseny sikeres volt.

Ősszel a szokásos szőlővásárlás kötötte le az energiájukat. A Kertbarátkör számára 10 mázsa, s másfélszer ennyi kell a tagoknak. A közös feldolgozás mellett sokat jelent az így együtt töltött idő. A borbál elmaradt, mert nem lehetett megtartani zárt térben a 140-150 embert megmozgató eseményt. Jött a Márton-nap, november 11-e, amit szűk borász körben ünnepeltek, s amint letették a poharakat, indult a Vince-napi borverseny szervezése.

Vince-napi borverseny 2021
Vince-napi borverseny 2021
Fotó: viniczai

Magyarországon nézve a kertbarátkörök tagságát, szembeötlő, hogy magas az átlagéletkor. Éppen ezért a tökverseny keretében szerveztek egy gyermekrajz kiállítást. Úgy vélték, már maga az jó, hogy a gyerekek fiatal korban hallanak a Kertbarátkörről. Összekötik rajzkiállítás, a tökversennyel. Ugyanígy van egy borverseny alkalmával. Ugyanígy van a Mikulás ünnep szervezésénél. Ma már tudják, a Kertbarátkörbe jön a Mikulással, és ajándékot hoz. „Ezek a gyerekek megnőnek, és aki valamikor a mikuláscsomagért állt sorba, megjelenik a boltversenyen. Nem feltétlenül a saját boraival, hanem segíteni. Azután kiks megtorpanás tapasztalható, a fiatalok próbálnak kibontakozni az életben, a szakma területén, vagy egyetemet végeznek, egszisztenciát építenek. Eljön a negyven éves kor, már családot alapítottak, valahova el kell menni a feleségnek, a férjnek szórakozni, és visszatalálnak. A Kertbarátkörben pedig különböző korosztályok, eltérő társadalmi háttérből érkezők találják meg a közös hangot.

Nem csak ünnepek vannak, a hétköznapokon is szerveznek programokat, előadásokat. Ehhez kiváló hátteret biztosít a 80 négyzetméteres kertész lakuk, amiben valamikor a Széchenyiek kertésze élte dolgos életét. Minden nap próbálják belakni az épületet, fölöslegesen télen sem fűtenek. Hétfőn kézimunkázóik jönnek össze, a kedd est a borászoké, szerdán a Falco Természetkedvelők Egyesülete - melynek nincs székháza – tartja összejöveteleit. A téli időszakban, amikor a határban még nem kezdődnek meg a munkálatok, szakmai előadásokat szerveznek csütörtökönként. Péntek a méhészeké, szombatonként meg szokták ünnepelni a tagok névnapjait. Többen összeállnak, és egy vacsorával megvendégelik egymást.
Amikor rendezvényre készülnek, a kertészlakot gyakrabban látogatják, megbeszélik egymással a teendőket. Bár már mindenki tudja, mi a feladata.

A temerini összejövetelek mellett a magyarországi testvéregyesületekkel is tartják a kapcsolatot. Szarvason a Tessedik Sámuel Kertbarátkör, Jánoshalmán a helyi gazdakör, emellett több borászati kapcsolatunk is van.
A Temerini Kertbarátkör 1997-ben alakult, a következő év januárjában már megszervezték az első Vince-napi borfesztivált is. A kezdeti 23 résztvevőből az évek folyamán több száz lett. Az eredetileg kistermelőket célzó rendezvényen ma már nagy pincészetek is részt vesznek. Szerbián kívül a környező országokból is érkeznek vincellérek és bírák is. A temerini „bortermelők” vásárolt szőlőből készítik a boraikat, hiszen Temerin környékén elvétve van szőlőültetvény, az itteni „fekete-földön” jórészt gabonát termesztenek.

Fotó: viniczai

Az évek alatt Kárpát-medencei magyar összefogássá vált a temerini borverseny, melyhez társultak, főleg a hazai más nemzetiségű borászok is, megadva a tiszteletet a helyi magyar civil szervezet nemzetközi rendezvényének. A borminták számát figyelembe véve a Vince-napi Borfesztivál a legnagyobb, ilyen jellegű fesztivál, amely elsősorban a borkultúra fejlesztését szolgálja. Az idei, XXIV. megmérettetésre több, mint ötszáz minta érkezett.

 

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Ciderfesztivál a hétvégén Etyeken

A helyszín azért lesz különleges, mert a BudaPrés Cider pincészet épületében és az előtte húzódó almásban zajlanak majd az események. Fűben ücsörgésből, ciderezésből, pizzázásból és akusztikus koncertekből áll majd a program.

Már bekövetkezett a peronoszpórafertőzés

Az idén tavasszal kedvezett az időjárás a peronoszpórafertőzésnek, megjelentek az első olajfoltok a szőlő levelén. Egyelőre nem mindenütt látványosak, de a sok eső miatt bárhol elindulhatott a kórfolyamat, amit felszívódó szerekkel célszerű blokkolni.

Hatalmas lehetőségek kapujában a grúz-magyar agráregyüttműködés

Grúz partnerével tárgyalt Tbilisziben Nagy István agrárminiszter. A két tárcavezető együttműködési nyilatkozatot írt alá a vetőmagtermesztés, a borászat és a méztermelés területén.

Lehetőségek a hazai csemegeszőlő-termesztésben

A csemegeszőlő egyike a világon legnagyobb felületen és mennyiségben termesztett és a legtöbbet fogyasztott gyümölcseinknek, az OIV statisztikája szerint 2022-ben 29,7 millió tonna termett és 28,7 millió tonnát ettünk meg. Nem véletlen mindez, hiszen a különböző országokból származó szőlő egész évben kapható a kereskedelmi hálózatok boltjaiban és a gyümölcsárusoknál.

Az időjárás kegyesebb a gazdákhoz, mint a kormány

Vajdaságban mindössze négy olyan éjszaka volt áprilisban, amikor a hőmérséklet nem csökkent a kukorica és a szója csírázásához szükséges 10 Celsius-fok alá. Csakhogy az itteni termelők már megtanulták, hogy addig nem kezdik meg a vetésüket, amíg a talaj hőmérséklete nem marad tartósan efölött.

Virágból bort

Kaliforniában Aaliyah Nitoto, a Free Range Flower borászat alapítója rendhagyó módon, virágok felhasználásával készít bort. Még főiskolás évei alatt kezdett érdeklődni a borkészítés és a gyógynövények iránt, és felfedezte, hogy kedvenc virágaiból is tud bort készíteni.

Vizsgáznak a borosgazdák a 42. Országos Borversenyen

Május 17-én és 18-án Budapesten zajlik a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) szervezésében a 42. Országos Borverseny. Az ország mind a 22 borvidékéről, 918 tétellel 252 pincészet nevezett a hazai borszakma legnagyobb hagyományú bormustrájára.

Szedd magad, egy helyen

Több, mint 40 éve indult útjára a saját kezű gyümölcsszedés Magyarországon, de nagyon sokáig nem hirdették, nem is reklámozták, így elsősorban csak a közelben lakók értesültek a lehetőségekről. Mostanában egyre népszerűbbé válnak azok a kertek, oldalak, szolgáltatások, amelyek alternatívát kínálnak a boltokban és piacokon elérhető választék mellett.

Varasodás almán, körtén – növényvédelmi előrejelzés 20. hét

Kedvez az időjárás az alma- és a körtevarasodás fertőzésének, nagyon fontos a megelőző védekezés, illetve a lisztharmat ellen is permetezni kell. A tűzelhalás kórokozója számára egyelőre még hideg van. A gyümölcsösökben néhány rovarkártevő ellen érdemes még védekezni, szőlőben pedig a levélatka és a gubacsatka további terjedését kell megelőzni.

Első ízben rendezik meg a Keszthelyi Agroturisztikai Találkozót

A MATE Georgikon Campusa 2023. május 11-14. között első ízben, hagyományteremtő szándékkal rendezi meg a Keszthelyi Agroturisztikai Találkozót, röviden a KATT-ot. A négynapos rendezvényt azzal a céllal hívták életre, hogy megerősítsék a Georgikon Campus tudományos, sport és turisztikai szerepét, a programokban pedig ötvözzék a mélyen gyökerező Festetics-hagyományokat az agrárium 21. századi vívmányaival.