Back to top

A kisállattápok ökológiai lábnyoma

Az Egyesült Királyság területének a kétszeresét kitevő termőföldet használunk kisállateledelek előállítására, számították ki brit kutatók. Az éves kisállateledel-forgalom szénlábnyomának elemzéséből az is kiderült, hogy ennek a mennyiségnek az előállítása során több üvegházhatású keletkezik, mint sok ország – például Mozambik vagy a Fülöp-szigetek – kibocsátása.

A brit kutatócsoport az Egyesült Államokban és Európában elérhető több mint 280 féle száraz táp fő alkotórészeinek adatait elemezte, ami a globális értékesítés kétharmadát teszi ki.

Az elemzés szerint a száraz tápok nagyjából felerészben haszonnövényből – kukoricából, rizsből vagy búzából – állnak, a többi összetevő pedig állati eredetű.

Az elemzésben az egyes összetevők előállításának környezeti hatásáról rendelkezésre álló adatokat is figyelembe vették, amiből kiderült, hogy évente körülbelül 49 millió hektár termőföldet – vagyis az Egyesült Királyság területének nagyjából a kétszeresét – használják macskák, kutyák és más házikedvencek száraztápjának az előállítására. Az eladott kisállateledelek 95 százaléka száraztáp, és az előállításuk során évente 106 millió tonna szén-dioxidnak megfelelő üvegházhatású gáz kerül a légkörbe.

Ha az iparág egy ország volna, a világ hatodik legnagyobb kibocsátója lenne.

De az iparág teljes környezeti hatása ennél jóval nagyobb lehet, mivel az elemzésben csak a száraz kisállateledelekkel foglalkoztak.

Forrás: 
Magyar Mezőgazdaság
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Magyar Mezőgazdaság 2022/3 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Apró halak lakathatják jól az éhező népeket

A kutatók szerint az olyan apró halfajok, mint a hering, a szardínia és a szardella, a legolcsóbb tápláló tengeri élelmiszer számos alacsony és közepes jövedelmű országban, és gyakran nagy mennyiségben fogják ki őket a szegényebb, alultápláltsággal küzdő nemzetek vizeiben.

Talajaink védelme a tudomány erejével

A Magyar Talajtani Társaság és az Agrárminisztérium együttműködésének köszönhetően a tárca épületében került kiállításra az év talaja, a herceghalmi mészlepedékes csernozjom szelvénye.

Madárritkaság a debreceni állatkertben

Madagaszkári récepárral gyarapodott a debreceni állatkert: a veszélyeztetett állatok a zürichi állatkertből az Európai Fajmegőrzési Tenyészprogram (EAZA EEP) keretében érkeztek a Nagyerdőbe - közölte az állatkert igazgatója az MTI-vel.

Idén is előre bejelenthetik az anyatehéntartás-támogatást igénybe vevők a szaporítási eseményeket

A hatályos jogszabályban foglaltak szerint – a korábbi évekhez hasonlóan – továbbra is azok a szarvasmarhatartók jogosultak az anyatehéntartás-támogatás igénybevételére, akik határidőn belül eleget tesznek az adatszolgáltatási kötelezettségüknek. Ehhez nyújt segítséget a Nébih fejlesztése, amely 2022. december 1-jétől előremenően is lehetővé teszi az év végéig esedékes online és papíralapú adatszolgáltatást.

Téli szállásukon pihennek a hortobágyi puszta legelő állatai

Már a téli szállásukon pihennek a hortobágyi puszta legelő állatai: november utolsó napjaiban a magyar szürke szarvasmarha gulyák is a téli szálláshelyükre érkeztek - közölte Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. hétfőn az MTI-vel.

A globális élelmiszerárak változatlanok

Gyakorlatilag nem változtak az élelmiszerek világpiaci árai novemberben októberhez képest.

Közvetlen támogatások az agráriumban 2023 után

A kétéves átmeneti időszakot követően, 2023. január 1-jén működésbe lép a Közös Agrárpolitika (KAP) új szabályrendszere. Fontosnak tartjuk, hogy a lehető legkorábban megkezdődjön az agrárpolitika kedvezményezettjeinek minél szélesebb körű tájékoztatása arról, hogy az eddig ismert agrártámogatásokat ezentúl milyen jogcímeken keresztül érhetik el, és hogy ahhoz milyen feltételeket kell teljesíteniük.

Kutyakiképzés, szolgálatikutya-tartás és állatvédelem

500 millió forintos keretből 187 kifejezetten az állatvédelemmel foglalkozó civil szervezetet támogatott a kormány – jelentette be Ovádi Péter az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos az Állatorvostudományi Egyetemen rendezett „kutyás napon”.

Házak szigetelése gyékénnyel, hínárral…

A phys.org több cikkben is foglalkozott az épületszigetelések újszerű, környezetverát lehetőségeivel. Az energia egyre drágább, így az energiapazarló épületek szigetelése igen sürgetővé vált, amit természetes anyagokkal is meg lehet oldani.

Csökkent a kiskereskedelemben az élelmiszerek forgalma

Októberben 0,6 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt az egy évvel korábbihoz képest - közölte hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).