Back to top

Mire érdemes figyelni? - Források gazdálkodóknak

Az év elejétől számos új támogatási forma áll a mezőgazdasági termelők rendelkezésére, emellett újra elérhetővé válnak már ismert pályázati lehetőségek is.

Ültetvénytelepítés

A tervek szerint márciusban újra nyitja az Agrárminisztérium az ültetvények telepítését támogató pályázatot a Vidékfejlesztési Program keretében.

Új támogatott fajként lehetőség nyílik komlóültetvények kialakítására
Új támogatott fajként lehetőség nyílik komlóültetvények kialakítására
A 2021-ben 15 milliárd forint keretösszeggel meghirdetett felhívásra több, mint 20 milliárd forint összegben nyújtottak be támogatási igényt a gazdák, akik mintegy 2500 hektár új, intenzív gyümölcs-, valamint 1700 hektár új gyógynövényültetvény létrehozását tervezik.

Alapvetően változatlan feltételekkel lehet támogatást igényelni magas termőképességgel és nagy termésbiztonsággal rendelkező gyümölcs- és gyógynövényültetvények létrehozására.

Új támogatott fajként lehetőség nyílik komlóültetvények kialakítására, és új támogatási célként jelenik meg az ökológiai művelésű ültetvények telepítése. Ökológiai művelés esetén a meghatározott gyümölcsfajok vonatkozásában alacsonyabb hektáronkénti tőszámmal, extenzívebb kialakítással, vagy akár az üzemi termelésből már kiszorult tájfajták eltelepítésével hozható létre új ültetvény.

A beruházási költségek felét fedező vissza nem térítendő támogatás legfeljebb 500 millió forint lehet.

Tejágazat

További fejlesztési és bővítési forráshoz jutnak az elkövetkezendő időszakban a hazai tejtermelés és tejfeldolgozás résztvevői. 2014 és ’20 között közel 40 milliárd forintos hazai és uniós forráshoz jutottak a vállalkozások, és a 2021–22-es átmeneti Vidékfejlesztési Program, valamint a 2023–27-es új támogatási keret a mikro- és kisvállalkozások mellett már a közepes és nagyvállalatok számára is elérhetővé vált.

Az iparban megvan a beruházási igény, hiszen a nyár végén nyitott 200 milliárd forintos keretösszegű, komplex élelmiszeripari beruházási pályázatra kétszeres volt a jelentkezés.

A tervek szerint 2023-ban és 2025-ben is hasonló célú és nagyságrendű támogatási forrást fognak meghirdetni, így az ágazat, benne a tejipar szereplői további lehetőségekhez jutnak.

Kiemelt helyen szerepelnek a tejtermékek a Kiváló Minőségű Élelmiszer védjegyrendszeren belül. A vásárlók jelenleg 5 védjegyzett tejföllel, 7 túróval, 1 natúr joghurttal és 1 trappista sajttal találkozhatnak a boltok polcain a védjegyrendszer keretében, valamint létrejött egy online termékkereső is. A pályázók számára könnyítés, hogy a Nébih szakrendszereivel együttműködő pályázói és ügyintézői felületet hoztak létre, amely hatékonyabbá, átláthatóbbá, gördülékenyebbé teheti a pályázás folyamatát.

Borászat

1,5 milliárd forint támogatást kaptak tavaly év végén azok a borászatok, amelyeknek komoly értékesítési nehézséget okozott a koronavírus-járvány vendéglátást és turizmust érintő hatása.

Az Agrárminisztérium által biztosított keretösszegből összesen 846 bortermelő részére fizetett ki támogatást a Magyar Államkincstár, amelynek átlagos hektáronkénti mértéke 250 ezer forint volt.

A vendéglátásba, szállodákba vagy éttermekbe szállító családi borászatok számára még tavaly is komoly nehézséget jelentett a koronavírus-járvány. Míg 2020-ban 710, 2021-ben már 846 olyan bortermelő részesült rendkívüli támogatásban, aki – saját jogon vagy kapcsolt vállalkozása révén – szőlőterülettel rendelkezik, az ott termett szőlőt saját célra feldolgozza és az így előállított borászati terméket a korábbi években jelentős részben a vendéglátásban, szállodák vagy éttermek, illetve közvetlenül a fogyasztók részére értékesítette. A támogatás összege tavaly és tavalyelőtt is igazodott az értékesítés korábbi arányához.

Húsgalambtenyésztők

A húsgalamb-termékpálya fejlesztése és az egységes árualap megerősítése érdekében a tenyésztők 2022-ben is igényelhetnek támogatást hústermelésre szánt vagy annak előállítását célzó tenyésztési program keretében nevelt galamb vásárlására.

A január 15. és március 31. közötti időszakban beszerzett galambokra 2022-ben a korábbiakkal megegyező feltételekkel igényelhetnek támogatást, amelyre 50 millió forintos keretösszeg áll rendelkezésre.

A támogatási kérelmeket április 1–8. között lehet majd benyújtani a Magyar Államkincstár elektronikus felületén.

Nagy István agrárminiszter tájékoztatása szerint az eddig nyújtott támogatások eredményeként nőtt a rendszeres értékesítéshez szükséges árualap. Több fővárosi áruházban és étteremben már kapható húsgalamb, illetve abból készült étel.

Védett fajták

Január 3. és január 31. között pályázhatnak a gazdálkodók a védett őshonos és veszélyeztetett mezőgazdasági állatfajták genetikai állományának in situ megőrzésére. A pályázat célja az alacsony létszámú védett őshonos, veszélyeztetett mezőgazdasági és fajtarekonstrukció alatt álló mezőgazdasági állatfajták életképes állományának fenntartása természetes helyén, hagyományos tartási és takarmányozási körülményei között.

A támogatható fajták köre a fekete mangalica sertéssel, az akhalteke és a muraközi lóval, valamint a kárpáti borzderes szarvasmarhával bővült.
A támogatható fajták köre a fekete mangalica sertéssel, az akhalteke és a muraközi lóval, valamint a kárpáti borzderes szarvasmarhával bővült.
Fotó: regi.bnpi.hu

Az elérhető támogatás mértéke támogatott fajtánként átlagosan 50 százalékkal nőtt.

A kötelezettségvállalási időszak 2022. január 1-jén indul és 2024. december 31-ig tart. A támogatáshoz 2023. januárjában is lehet majd csatlakozni. Az akkor pályázók számára szintén 2024. december 31-ig tart majd a kötelezettségvállalási időszak.

A támogatható fajták köre a fekete mangalica sertéssel, az akhal-teke és a muraközi lóval, valamint a kárpáti borzderes szarvasmarhával bővült. A magyar merinó juhfajta esetén kizárólag az „A” és „a” főtörzskönyvbe sorolt egyedekre lehet támogatási kérelmet beadni.

Támogatott hitel

A sertéságazat számára nyújtott intézkedéscsomag újabb eleme vált elérhetővé a takarmányárak drasztikus emelkedése és a sertéspiac nehézségei miatt. Az Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitel Konstrukció és az MFB Agrár Forgóeszköz Hitelprogram 2020 keretében január 1. és június 30. között újonnan felvett hitelekhez 100 százalékos kamat-, kezességi díjtámogatást, valamint a hitelek megkötésével, fenntartásával kapcsolatban felmerülő, előre meghatározott költségek 100 százalékára vonatkozó költségtámogatást nyújt az Agrárminisztérium a sertéstartók számára.

A hitelkérelmeket a KAVOSZ regisztráló irodáiban lehet benyújtani.

A 100 százalékos támogatásban részesíthető hitel összege a vállalkozás tenyészetében lévő állatok számához igazodik, és számított átlagos állategységenként legfeljebb 500 000 forint. A támogatással az Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitel esetében a KKV minősítésű vállalkozások maximum 200 millió forint összegű, 3 éves lejáratú, míg az MFB Agrár Forgóeszköz Hitelprogram 2020 esetében a nagyvállalatok és a KKV-k maximum 150 millió forint összegű, 6 éves futamidejű, azokon belül 3 éves türelmi idejű kamat- és költségmentes forgóeszközhitelhez juthatnak. A hitelekkel kapcsolatos részletes információ a kavosz.hu és az mfb.hu oldalon található.

Rezsicsökkentés

Közel száztízezer mezőgazdasági és élelmiszer-feldolgozó vállalkozás számára is elérhető a rezsicsökkentett energiaár január 1-jétől, miután az európai energiaválság hatásainak tompítása érdekében a Kormány a lakosság mellett a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak is lehetővé tette a villamosenergia-rezsicsökkentést.

A lehetőséggel a legfeljebb 10 főt foglalkoztató és 4 milliárd forintnál alacsonyabb éves nettó árbevétellel vagy mérlegfőösszeggel rendelkező mezőgazdasági és élelmiszeripari kis- és középvállalkozások élhetnek.

A mezőgazdaságban mintegy 104 ezer, az élelmiszer-feldolgozás területén több mint 3100 vállalkozás tartozik ebbe a körbe.

A villamosenergia rezsicsökkentésre jogosult vállalkozások az egyetemes szolgáltatóval határozott idejű, legfeljebb június 30-ig tartó villamosenergia-vásárlási szerződést köthetnek. A kormányrendelet pontosan meghatározza a meglévő villamos­energia-vásárlási szerződések meg­szűnésének, valamint az új, egyetemes szolgáltatóval kötendő szerződéseknek a szabályait. Az igénybevételről részletes tájékoztató olvasható az Nemzeti Agrárgazdasági Kamara honlapján.

Forrás: 
Magyar Mezőgazdaság
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Magyar Mezőgazdaság 2022/3 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Élelmiszer vs. üzemanyag

Az ukrajnai háború következtében megugrott az élelmiszerek ára, ami világszerte növeli az éhínség veszélyét. A válság még nagyobb nyomás alá helyezi a növényi eredetű, kis szén-dioxid-kibocsátású üzemanyagok gyártóit, és újra fellángolt az „élelmiszer kontra bioüzemanyag” vita.

Megerősítette az erdők fokozott védelmét az agrárminiszter

Az energiaválság miatt hozott, fakitermelést könnyítő szabályok jövő március végéig érvényesek, természetvédelmi területen pedig továbbra is tilos az őshonos fák tarvágása - erősítette meg miniszteri utasításban a kormány eddigi álláspontját Nagy István tárcavezető. Az állami erdőkre vonatkozóan megjelent miniszteri utasítás egyértelműen cáfolja a sajtóban megjelent hamis feltételezéseket.

EIT Food Accelerator Network - induló agrár cégek gyorsítója

Az EIT Food bejelentette azt a 61 agrárélelmiszeripari startup-ot, amelyeket kiválasztottak, hogy csatlakozzanak az EIT Food Acceleration Network (EIT FAN) 2022-höz. A kiválasztott induló projektek és vállalkozások ipari kapcsolatokra, befektetési lehetőségekre, programozásra és erőforrásokra tehetnek szert céljaik elérése és növekedésük felgyorsítása érdekében.

A szőlő vírusos és fitoplazmás betegségeit terjesztik

Idei második számunkban a csonthéjasok fitoplazmás és vírusos betegségeiről, valamint az azokat terjesztő rovaroktól írtunk. Ugyanezt a témát a szőlő esetében is érdemes áttekinteni, hiszen a környezetkímélő növényvédelem alapja, hogy a kártevők ellen csak akkor védekezzünk, amikor jelen vannak az ültetvényben.

A szalonna hatása az egészségre

Egy szelet nyers szalonna 18,5 milligramm koleszterint tartalmaz. Míg azonban a kutatók korábban azt mondták, hogy az ételekből származó koleszterin közvetlenül emeli a vér koleszterinszintjét, ma már úgy vélik, hogy az összefüggés bonyolultabb.

A legtöbb búzát termelő országok

A búza a harmadik legnagyobb mennyiségben termelt - a rizs és a kukorica után - és a második legtöbb emberi fogyasztásra termelt gabona. Kína a világ legnagyobb búzatermelője és az elmúlt 20 évben több mint 2,4 milliárd tonna búzát termelt, ami a teljes termelés körülbelül 17%-a. Az orosz-ukrán háború azonban hatalmas fennakadásokat okozott a globális búzapiacon és a kapcsolódó iparágakban.

Egyelőre nem érződik a boltokban, de az élelmiszerek világpiaci árai csökkennek

Júliusban estek a világpiacon az alapvető élelmiszeripari termények árai, derül ki a FAO, az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének világpiaci élelmiszer-árindexéből.

A halgazdaságokban is fogy a víz

Az aszály miatt a halastavak vízszintje is kritikus. A gyorsan felmelegedő vízben könnyen alakul ki oxigénhiány, de a halak táplálékforrása is fogytán van. Állami segítség nélkül pedig sok halgazdaságot a csőd fenyeget.

Újabb állatkínzó ellen emeltek vádat

Családi házában bezárva, gondozatlanul tartott 19 kutyát egy zalai faluban egy osztrák nő, emiatt vádat emeltek ellene - tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-t.

Vízmegtartó gyakorlatok támogatásához lehet majd pályázni

A 2023-tól induló új agrártámogatási időszakra újabb és hatékonyabb eszközöket tervezett meg az Agrárminisztérium (AM) a mezőgazdasági termelők vízmegtartó gazdálkodási gyakorlatok alkalmazásának ösztönzésére, de ugyanilyen fontos a saját termelői önérdek felismerése és nyitottság a megfelelő agrotechnikai eszközök alkalmazására - közölte az agrártárca hétfőn az MTI-vel.