Back to top

10,1 százalékkal nőttek a keresetek tavaly novemberben

A múlt év novemberében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 482 400, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 320 800 forint volt, mindkettő 10,1 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Április óta először volt ismét kétszámjegyű a keresetek éves emelkedésének üteme.

A tizennégy éves csúcsra ugró 7,4 százalékos inflációval számolva a reálkeresetek 2,5 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel azelőtt.

A munkáltatók teljes körére, azaz az öt főnél kisebb vállalkozásokra is kiterjedő felmérés szerint 421 100 forint volt a bruttó átlagkereset, ami 8,8 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál.

A bruttó kereset mediánértéke - aminél ugyanannyian kerestek kevesebbet, mint ahányan többet - 375 600 forint volt, 8,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

A közfoglalkoztatottakat nem számítva 494 100 forint volt a bruttó átlagkereset, 9,7 százalékkal több az előző év novemberében.

A vállalkozások körében a bruttó keresetek 8,8, a költségvetésben - az egyes előmeneteli rendszerek ütemezett béremeléseinek köszönhetően - 11,1 százalékkal nőttek, minthogy az egészségügyben 32,7 százalékkal nőttek a keresetek.

A feldolgozóiparban 8,3, az építőiparban 10,8 százalékkal nőttek a keresetek és 447 700, illetve 339 400 forintot értek el. A kereskedelemben 399 800, a szálláshely szolgáltatás és vendéglátás területén 261 200 forint volt a novemberi bruttó átlagkereset 9,3, illetve 10,3 százalékos növekedéssel. Az infokummunikációs szektorban elért 749 300 forintos bruttó átlagkereset, meghaladta a pénzügyi, biztosítási szektor 738 600 forintos átlagát, ami a 12,4 százalékos növekedésnek köszönhető a 7,3 százalékkal szemben. Az egészségügyben 584 100 forint volt az átlagkereset, az oktatásban 437 400 forint, ami 9,9 százalékkal nagyobb az előző novemberinél.

A közigazgatás és védelem területén 9,4 százalékos emelkedéssel 609 300 forintot ért el az átlagkereset.

A prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélkül számolt rendszeres bruttó átlagkereset 409 600 forintra becsülhető, 8,7 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban.

A legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál alkalmazásban állók száma 91 ezerrel, 3,4 százalékkal nőtt egy év alatt tavaly novemberig a közfoglalkoztatottakat nem számolva.

A múlt év január-novemberében a bruttó átlagkereset 433 800, a nettó átlagkereset 288 500 forintot ért el, mindkettő 8,6 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Elégedettségi rangsor

A gépi munka mellett a termelés inputanyagai, a vetőmag, a mű­trágya és növényvédő szer költségei teszik ki a növénytermelés ráfordításainak a legnagyobb részét. A legtöbb országban sok milliárdos üzlet a gyártásuk és a forgalmazásuk.

Megvette a Yokohama a Trelleborgot

A Yokohama Rubber Company 2,1 mil­liárd euróért felvásárolta a Trelleborg gumigyárat. Az eddig svéd-olasz tulajdonban lévő vállalat olasz ága a Pirelli mezőgazdasági gumiabroncsokat gyártó üzletágából ered, és az évtizedek során a cseh-német tulajdonú Mitas, majd a Maximo Cultor és Interfit gumimárkákat is megvásárolta.

Digitalizáció a megbízhatóság jegyében

A KITE hódmezővásárhelyi alközpontjában május 5–7. között magas szintű gépkiállítást és bemutatót szerveztek. Évek óta arra törekszenek, hogy az eseményt összekapcsolják a Hódmezővásárhelyi Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokkal, kihasználva annak szinergikus hatását, ugyanis a két bemutatót alig 1 kilométerre tartják egymástól.

Fűszernövények: Réspiacból versenypiac

A mintegy nyolcvan éve levélzöldségek és fűszernövények termesztésére és forgalmazására szakosodott Steinki családi vállalkozást immár a negyedik generáció irányítja.

Tao, Hipa és innovációs járulék - közeledik az éves bevallások határideje, mindenre gondolt?

Jelentős mértékben csökkenthető az éves adók összege, ha a társaság ismeri és él is a különböző adóalap-korrekciós lehetőségekkel, és nem csak az előző évi rutin alapján állítja össze az adóbevallásait – hívják fel a figyelmet a Mazars szakértői a tao, hipa és innovációs járulék bevallásának május 31-i határidejével kapcsolatban. A gondosan elkészített adókalkuláció az esetleges adókockázatokat is kezeli, míg a hibás gyakorlat hosszú távon jelentős többletköltséget eredményezhet.

Csődöt jelentett a holland vállalat

Csődeljárás alá került a holland Codema Systems Group vállalat. Az ügyfélspecifikus kertészeti technológiai megoldások tervezésére, telepítésére és karbantartására szakosodott cégnek mintegy 140 alkalmazottja van.

Együttműködési megállapodás a minőségi képzések szolgálatában

Együttműködési megállapodást írt alá május 12-én a Magyar Agrár- és Élettudomány Egyetem (MATE), valamint a Mellow Mood Hotels szállodacsoport a budapesti Párisi Udvar Hotelben. A megállapodás célja, hogy a koronavírus-hullámok után a turizmus-vendéglátásban, így a Mellow Mood-nál is megjelenő szakemberhiányt az egyetem új képzéséről kikerült fiatal, szakképzett munkaerővel pótolják.

Tartósnak ígérkezik a háború okozta ársokk

A háború okozta ársokk március helyett áprilisban érkezett meg. A márciusi, vártnál mérsékeltebb infláció után a jóval magasabb áprilisi áremelkedés általános meglepetést okozott az elemzők körében, akik már a korábban feltételezettnél magasabb és tartósabb inflációra számítanak a továbbiakban.

Kisebb kerteket gondozunk, nagyobb igénnyel

Az európai háztartások több mint fele rendelkezik saját kerttel, ez alapján körülbelül 108 millió kerttel számolhatunk Európa-szerte. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy legalább minden második magánháznál gondoznak valamekkora zöldterületet. A statisztikai adatok szerint a kertek közel kétharmada 300 m² alatti, és ezen kertek fele mindössze 50-100 m² nagyságú.

Bővíti kapacitását Szegeden a Prémium Kert Kft.

Európai uniós támogatással, több mint 178 millió forintos beruházással bővíti Szegeden kapacitását a zöldség- és gyümölcskereskedelemmel foglalkozó Prémium Kert Kft. - tájékoztatta a vállalkozás az MTI-t.