Back to top

2010 óta két és félszeresére nőtt a magyar konzervipar eredménye

A magyar konzervipar eredménye 2010 óta két és félszeresére nőtt, és erősödött az ágazat exportképessége is - jelentette ki az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára az EKO Konzervipari Kft. több mint 3,2 milliárd forint értékű kapacitásbővítő fejlesztésének támogatói okiratátadásán hétfőn Nyíregyházán.

Feldman Zsolt elmondta, a konzervipar a hazai élelmiszerexport átlagos, 30 százalékos exportérték-teljesítményének dupláját érte el, vagyis termékeit jó áron jó és minőségben értékesítette az exportpiacokon. Ez is azt jelzi, mennyire fontos eleme és lába az ágazat a magyar élelmiszeriparnak és a nemzetgazdaságnak - tette hozzá.

Az államtitkár kifejtette, a kormány óriási hangsúlyt fektet az élelmiszeripar fejlesztésére, a Megújuló vidék, megújuló agrárium program keretében például mintegy 400 milliárd forintos támogatási igény érkezett be az élelmiszer-feldolgozó szakma ágazati szereplőitől.

A tervek szerint a kabinet a következő években - egy új pályázati forma keretében - még legalább 400 milliárd forintot szeretne a szektor megsegítésére kiírni - jelezte.

A Vidékfejlesztési Program 1,6 milliárd forintos pályázati támogatásával megvalósuló nyíregyházi beruházásról Feldman Zsolt elmondta, a fejlesztési program révén bővül a cég kapacitása, gazdaságosabb lesz a termelés, valamint erősödnek a cég és a beszállítók-termelők közötti gazdasági kapcsolatok.

Fotó: Vermes Tibor

Az elsősorban csemegekukorica és zöldborsó feldolgozásával foglalkozó vállalat tevékenysége kapcsán az államtitkár kiemelte, ma Magyarország a csemegekukorica-termesztésben első, míg a zöldborsóban a harmadik helyen áll az Európai Unióban. Ez azt jelenti, hogy van árualap, amelyre építeni tud ez a vállalkozás, amely egy stabil, és a következő évtizedekben is biztos feldolgozóhátteret fog jelenteni - tette hozzá.

Mihályi Botond, az EKO Konzervipari Kft. ügyvezetője az eseményen elmondta, a nagy múltú, csaknem hatvanéves társaság a több mint hárommilliárd forint értékű beruházási összeget a kukorica és a borsófeldolgozás volumenének növelésére fogja hasznosítani, a tervek szerint a kapacitásokat a következő, 2023-as szezonra 40-50 százalékkal szeretnék emelni.

A cég emellett gyümölcstermékek és befőttek gyártásban szeretne piacra lépni, a beruházás része lesz még a nyíregyházi gyár energetikai-technológiai korszerűsítése is.

Vinnai Győző, a térség fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt, az EKO Kft. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye negyvennegyedik legjelentősebb vállalkozása a közel nyolcmilliárd forintos nettó árbevételével, valamint az egész évben és szezonálisan itt dolgozó 250-500 munkavállalójával.

Fotó: Vermes Tibor

Az 1964 óta konzervipari termékeket gyártó, jelenleg magyar családi tulajdonban lévő EKO Konzervipari Kft. termékei csaknem 80 százalékát az Európai Unió országaiba exportálja, de kivitelből jelentős és egyre növekvő arányt képvisel Ukrajna, Oroszország, valamint a szovjet utódállamok. A céghez mintegy 3200 hektár nagyságú mezőgazdasági területről szállítják be a nyersanyagot a szerződött termelők - olvasható a társaság honlapján.

A nyilvános adatok szerint a kft. 2020-ban 7,9 milliárd, 2021 első fél évében 4,1 milliárd forint nettó árbevételt ért el, két évvel ezelőtt 553 millió, míg tavaly június 30-ig192 millió forintos veszteséget realizált.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Új vezérigazgatója lesz júliustól a Penny Magyarországnak

Mathias Mentrop lesz a Penny Magyarország vezérigazgatója július 1-jétől, aki a csehországi hálózat operatív igazgatója jelenleg - közölte a diszkontáruházlánc csütörtökön az MTI-vel.

Négy étel, ami öregíti az agyat

Az ételek nem csak a testünk számára jelentenek üzemanyagot, hanem agyunk egészségében is jelentős szerepet játszhatnak, de a kiegyensúlyozott táplálkozás segíthet az agyműködés javításában és a kognitív hanyatlás megelőzésében. Ha azonban nem vagyunk körültekintőek az ételválasztásunkkal, bizonyos élelmiszerek felgyorsíthatják az agy öregedését, és növelhetik a demencia kialakulásának kockázatát.

Harmadával növelte adózott eredményét sátoraljaújhelyi dohánygyár tulajdonosa

Pénzügyi és értékesítési szempontból is eredményes évet zárt tavaly a Continental Dohányipari Zrt., a sátoraljaújhelyi dohánygyárat tulajdonló társaság árbevétele közel 13, adózott eredménye pedig 30 százalékkal nőtt 2021-hez képest - közölte a cég szerdán az MTI-vel.

Fejlesztések a dunaharaszti italgyárban

A Coca-Cola HBC Magyarország mintegy 23 millió euró (mintegy 8,7 milliárd forint) értékben fejleszti gyártási és logisztikai kapacitásait Dunaharasztiban - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.

Már kóstolható az Ország Söre!

A magyar sörkedvelő közönség szavazatainak összesítése alapján az egyik legtrendibb és legizgalmasabb kisüzemi sörtípust képviseli a 2023-as Ország Söre, amit mostantól dobozban, a PLACC Fesztiválon pedig már csapolt formában is kóstolhatnak a fogyasztók.

A megfizethetetlen ár a fenntartható étrend legfőbb gátja

Egyre többen vannak, akik anyagi okok miatt nem engedhetik meg maguknak, hogy fenntartható módon étkezzenek, derült ki a WWF tizenkét országra kiterjedő felméréséből. Az idén a megkérdezettek 56%-a, 2021-hez képest 9%-kal többen válaszolták, hogy nem tudják megfizetni a fenntartható étrendet. Muszáj csökkenteni az egészséges élelmiszerek áfáját, érvel a WWF németországi szervezete.

Köszönet az agrárszakképzésben dolgozó pedagógusoknak

„Kell egy alkalom, hogy kilépve a hétköznapokból, ünnepelhessünk. A pedagógusok is magvetők, akik sok fiatalban plántálták el a tudás magvait”- köszöntötte Nagy István agrárminiszter a megjelent tanárokat, oktatókat a Magyarországon 1952 óta minden év június első vasárnapján megrendezett Pedagógus Nap alkalmából szervezett kitüntetésen.

Tovább kell erősíteni a magyar-francia kapcsolatokat

Elkötelezettek vagyunk a magyar-francia agrárszakmai, politikai és kereskedelmi kapcsolatok erősítése mellett – jelentette ki Nagy István agrárminiszter, aki hivatalában fogadta Claire Legrast, Franciaország budapesti nagykövetét.

A fa a 21. század építőanyaga

Sopronban a III. Erdei Szabadegyetem – döntéshozóknak című két napos eseményen június elején a faalapú gazdaság, az erdészet, a fa- és az építőipar szereplői és irányítói körüljárják a fa, mint megújuló nyers- és építőanyag alkalmazási lehetőségeinek kérdéseit.

Növényvédőszer-maradék miatt hívtak vissza kukorica tallért

Nem engedélyezett növényvédőszer-maradék (klórpirifosz) jelenléte miatt a gyártó Good Food Products visszahívta a 2023. szeptember 19-i minőségmegőrzési idejű 105 grammos Sondey Kukorica tallér amaranth és a 105 grammos Sondey Kukorica tallér chia termékeit, az árut Magyarországon a Lidl forgalmazza - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön az MTI-vel.