Back to top

Kitől mire számíthatnak – agrárgazdasági eredménykimutatás

„Megvédjük a magyar földet, kiállunk a magyar gazdákért” címmel adott ki a kormány tájékoztató füzetet, amelyet Nagy István agrárminiszter, Nyitrai Zsolt, kiemelt ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott, Győrffy Balázs, a NAK és Jakab István, a MAGOSZ elnöke mutatott be. Ez a kiadvány az első a kormány ágazati eredményeket bemutató sorozatából.

Fotó: hba
Az országgyűlési választások előtt 68 nappal mutatták be azt a kiadványt, amelyet azért készítettek, hogy bemutassák „kitől mire számíthatnak a közéletben” – mondta Nyitrai Zsolt, kiemelt ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott a tájékoztató kiadványról, amelyet a tervek szerint valamennyi gazdálkodóhoz eljuttatnak, és amely első az elmúlt 12 év eredményeit bemutató füzetek sorában.

Nagy István agrárminiszter a tájékoztatón kiemelte az utóbbi időszak agrártárgyú törvényeit, kezdve az állattenyésztés szabályozásának megújításától az öntözés, a családi adózás, a gazdaságátadás vagy az osztatlan közös tulajdon megszüntetését célzó jogszabályokig.

Fotó: hba
Az agrárminiszter egyebek mellett kiemelte, hogy a „Megújuló vidék, megújuló agrárium” program keretében már a Közös Agrárpolitika átmeneti éveiben, azaz idén és jövőre 1529 milliárd forint fejlesztési forrást használhatnak fel az agrárgazdaság szereplői, legyenek akár kicsik, akár nagyok.

Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnöke egy 2005-ös kijelentését idézte, miszerint építkezni csak békében lehet, és kijelentette,

12 éve az van, ami a MAGOSZ és a kamara szövetségének, valamint az agrártárcával megkötött stratégiai partnerségi megállapodásnak köszönhető.

Fotó: hba
Jakab István kiemelte, hogy az elmúlt időszakban a jövőt is megalapozó törvények születtek, a kiadványról pedig azt mondta, jó, ha az emberek látják a munka összegzését.

Fotó: hba
Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke kijelentette, hogy a „Megújuló vidék, megújuló agrárium” című program célkitűzései megegyeznek a NAK küldetésnyilatkozatával, és hangsúlyozta, hogy a kamara és a szaktárca mindig kiállt itthon és Brüsszelben is a magyar gazdák érdekeiért.

Az elnök az eredmények felsorolásakor az agrártárgyú törvénykezés mellett azt elemelte ki, hogy az együttműködésnek köszönhetően a szaktárca felhasználja a NAK javaslatait.

Így volt ez a vidékfejlesztési források nemzeti társfinanszírozásának megemelése esetén is, amelyet 2018-ban javasoltak.

Győrffy Balázs még kitért a falugazdász hálózatra, amely a koronavírus járvány idején is segítette a gazdálkodókat. A gazdák 70 %-ának ők segítenek az egységes kérelmek kitöltésében, így nekik köszönhető, hogy azokat mindig időben be tudták adni.

Fotó: hba

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A holland miniszterelnök elítélte a mezőgazdasági dolgozók napok óta tartó tüntetését

Mark Rutte holland miniszterelnök elfogadhatatlannak nevezte, hogy a mezőgazdasági dolgozók a múlt szerda óta tartó tüntetés keretében útblokádot alkalmaztak és politikusokat fenyegettek meg - számolt be a DutchNews hírportál kedden.

Előbb kezdődött meg a nyári betakarítás a földeken

Országosan is megkezdődött az aratás, az extrém meleg időjárás különös figyelmet igényel a gazdálkodóktól – közölte Nagy István agrárminiszter.

Kiből lehet sajtbíra?

Sem a dohányosok, sem pedig a rendszeres ivók nem alkalmasak a sajtok bírálatára, mivel ízlesésük és szaglásuk nagy valószínűséggel nem tökéletes. Ez a két legfontosabb képesség a feladat ellátásához, de a június végén avatott 37 új magyar sajtbíra többsége agrár-, illetve élelmiszeripari végzettségű – mondta el Hegedűs Imre, a Magyar Sajtkészítők Egyesületének elnöke.

Gödöllőn ismerte el a gazdák fejlődését és újításait a Digitális Agrárakadémia

A Digitális Agrárakadémia konzorciuma digitális bemutató gazdaság tematikus versenyt hirdetett meg, lehetőséget biztosítva a gazdaságoknak arra, hogy sikereiket és tapasztalataikat bemutathassák. A Digitális Bemutató Gazdaság Díjakat 27 díjazott részére adták át a MATE gödöllői Szent István Campusán.

A meleg miatt több a mezőgazdaságot érintő tűz

Idén eddig már 10493 tűz keletkezett a szabadban, csaknem kétszer annyi, mint tavaly ilyenkor. A leégett terület nagysága 331 négyzetkilométert tesz ki, ami majdnem tízszerese a 2021-ben leégett terület nagyságának. Csak júniusban 971 szabadtéri tűz keletkezett, ami tavaly júniushoz képest 9 százalékos emelkedést jelent.

Az uniós növényvédelmi szabályozás túlzó gátakat szab a biztonságos termesztésnek

A szigorú, túlzó uniós szabályok miatt rendre számos, a gyakorlatban biztonságosan használható növényvédelmi készítményt ki kell vonni a használatból, ami veszélyezteti a termelést – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).

Az agrárgazdaságok átadásáról szóló törvényről

Megjelent az agrárgazdaságok átadásáról szóló 2021. évi CXLIII. törvény, melynek célja, hogy elősegítse az idősebb gazdák gazdaságának az átadását egyetlen jogügyleten belül. Ez a törvény 2023. január 1-jén lép hatályba, tehát a jogalkotó kellő időt biztosított a törvényre való felkészülésre.

Újból megszavazta a román parlament a veszélyes medvék eltávolításáról szóló törvényt

Az államfő felülvizsgálati kérelmének részben helyt adva újra megszavazta a román képviselőház a veszélyes medvék eltávolításáról szóló törvényt.

Lesz még rosszabb – száraz, forró nyarak Mezőhegyesen

Az aratás hagyományos kezdete, Péter-Pál napja előtt 15 nappal már meg kellett kezdeni az aratást Mezőhegyesen.

Mire figyeljen az autós, ha traktort előz?

A mezőgazdasági munkák során a gazdák gyakorta használják a közutakat járműveikkel, akár benzinkúti tankolás, akár az egyik munkaterületről a másikra való eljutás okán. Mire figyeljenek az autósok, ha lovas kocsit, traktort előznek – erről kérdeztünk szakértőt.