Back to top

Ismét keserű évet zárt a mézpiac, most a magas árak sem segítenek

A gyenge tavalyi termés után kevés a méz a belpiacon, de nem csak a kínálat alacsony, a magas árak miatt a belföldi mézcsomagolók és a külföldi vevők sem jelentkeznek kereslettel - írja szerdai számában a Világgazdaság.

A lapnak Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) elnöke elmondta: 2021 a mostoha időjárás miatt ismét rossz év volt a méhészek számára, az akácméz csupán a Tiszántúlon hozott jó termést.

Ismertetése szerint a belföldön eladott akácméz 90 százalékát a méhészek értékesítik közvetlenül, és csupán 10 százaléknyi megy a boltokba.

Ennek az az oka, hogy a méz felvásárlási ára magasra emelkedett, és ha erre a mézkiszerelő és a kiskereskedő is ráteszi a saját hasznát, az így kialakult árat már nem fizetik meg a vásárlók. A piacokon a termelők kilónként 3 és 4,5 ezer forint között árulták az üveges akácmézet.

Bross Péter elmondta: a nemzetközi piacon megemelkedett a természetes méz ára, ezért is mentek történelmi csúcsra a felvásárlási árak. Jelezte: virágmézből a tavalyi évhez hasonlóan az idén is hiány lesz, mert a termés már elment exportra.

Az OMME elnöke szerint a hordós export ismét 15 ezer tonna körül lesz.

Kitért arra, hogy két éve megjelentek a polcokon az importmézek. A kínai méztől ugyan még ódzkodnak a beszállítók, de az ukrán méz már megjelent a hazai mézkiszerelőknél is.

A támogatásokkal kapcsolatban elmondta, hogy a magyar méhészeti ágazat évente csaknem hárommilliárd forint támogatást kap, ennek a felét az uniós, másik felét pedig a hazai költségvetés finanszírozza.

Fazekas Gyula, a Magyar Mézkereskedők és Mézcsomagolók Egyesületének elnöke úgy véli, hogy van még némi készlet a további áremelkedésre számító termelőknél, de – mivel az exportőrök 20 tonnánként adják el a mézet – félő, hogy ekkora mennyiséget nem tudnának hatékonyan, időre begyűjteni. Ráadásul a méhészek által várt 2500 forintos árat már nem fizetik meg a vevők.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Tavaly 12,6 millió tonna zöldség-gyümölcs hagyta el Spanyolországot kamionokban

A spanyolországi zöldségek és gyümölcsök többsége továbbra közúti szállítással jut el a külföldi vevőkhöz. Nem kevés áruról van szó, a magyarázat pedig sokrétű.

Miért vásárolunk pálinkát?

Magyarország éghajlati és természeti adottságainak köszönhetően különösen alkalmas a gyümölcstermesztésre. A Kárpát-medencében termett gyümölcsök magas beltartalmi értékekkel rendelkeznek, így kiemelten alkalmasak jó minőségű termékek előállítására, beleértve a pálinkát is.

Öt étel, mely fáradtságot és stresszes állapotot okoz

A tudatosan táplálkozók folyamatosan azon gondolkodnak, hogy milyen ételeket fogyasszanak - hogyan hat az egészségre és a környezetre -, de ritkán gondolnak arra, hogy milyen hatással van az agyra, a hangulatra és az energiaszintre az elfogyasztott étel. Pedig a bélrendszer és az agy állandó kétirányú kommunikációban áll egymással, és az egyik egészsége közvetlenül befolyásolja a másik egészségét.

Málna és különleges bogyósok

Hagyományos bogyósgyümölcseink mellett megjelennek hazánkban olyan fajok is, amelyek különleges igényeik miatt speciális felkészültséget vagy szerencsés termőhelyet igényelnek, esetleg eddig szinte ismeretlenek voltak.

Hússal vagy nélküle az élet?

Etika, ökológia, intolerancia? Sok oka van a hús vagy más állati termék, például a tej és a sajt elkerülésének. Az egészséget is gyakran említik motivációként – az egészséges vegán étrendről alkotott kép a lakosság egy részében megmaradt. Mások viszont az alultápláltságot a többnyire önkéntes lemondásban látják. És akkor az ökológiai lábnyomról nem is beszéltünk…

Fűszernövények: Réspiacból versenypiac

A mintegy nyolcvan éve levélzöldségek és fűszernövények termesztésére és forgalmazására szakosodott Steinki családi vállalkozást immár a negyedik generáció irányítja.

Lehet derékig érő mezőnövényekben gyönyörű, egészséges szőlőt termelni

„Igazából csak azt sajnálom, hogy nem előbb kezdtük el. Sokkal több fizikai munkával jár, sokkal nagyobb alázat és sokkal több kockázatvállalás szükséges hozzá, de megéri, mert a természetért tesszük.”

A Világbank 30 milliárd dollárt különít el az élelmiszerhiány megelőzésére

A Világbank a héten közölte, hogy 30 milliárd dollárt bocsát rendelkezésre az élelmezésbiztonsági válság megfékezésére, amelyet az Oroszország Ukrajna közötti háború veszélyeztet, és amely miatt a két ország gabonaexportjának nagy része leállt.

Miniuborka négy hektáron

A Bécs Donaustadt nevű városrészében található Gartenbau Flicker GmbH Ausztria legnagyobb mini­uborka-termesztője, összesen 42 ezer négyzetméter üvegházi felületen szednek miniuborkát, snack­uborkát és egyéb uborkakülönlegességeket.

A méhek a lényeg - bábelőadás közvetlen és közvetett közönségnek

Az elmúlt hetekben meghívást kaptam, nézzek meg egy óvisoknak szóló bábelőadást. Az előadás nem csak remek volt, de úgy hiszem, az élményen túl minden szempontból csak tanulni lehet belőle.