0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Korszakváltó kiállítás

Technológiai, piaci és generációs szempontból is korszakváltás zajlik a magyar agráriumban, amelyhez a fogyasztói szokások átalakulása is társul – mondta Feldman Zsolt, mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár az AGROmashEXPO mai megnyitóján. Az ország legnagyobb fedett agráripari rendezvénye január 26-29-én várja a látogatókat a Hungexpo területén.

youtube://v/J4HpCjdes9o

A negyvenedik alkalommal megrendezett AGROmashEXPOn négy pavilonban közel kétszáz kiállító mutatja be technológiai újdonságait a megújult vásárvárosban, amelynek kiállító területe 3,5 hektárról 7 hektárra nőtt.

A precíziós gépek teljesítményének, az okos megoldásoknak a közvetlen megtapasztalását és a személyes találkozásokat nem helyettesítik a virtuális rendezvények – emlékeztetett Ganczer Gábor, a szervező Hungexpo Zrt. vezérigazgatója a megnyitón.

Az eseményen részt vett Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos és Farkas Bertalan, az ország első és eddig egyetlen űrhajósa is. Többen emlékeztettek a megszólalók közül, hogy mindannak, amit néhány évtizede csak az űrtechnológia képviselt, mára a többszörösét tudják a legújabb mezőgazdasági berendezések és szoftverek.

Olyan tempóban fejlődik az agrártechnológia, hogy az évszázados gyakorlattal szemben „mára az apák tanulnak a fiaiktól”

– emelte ki Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke. Az agrárdigitalizáció gyakorlati alkalmazásában pedig a kamara is tudatos szerepet vállal. A NAK TechLab program célja a jó ötletek továbbfejlesztése, piaci értékesítése és eljuttatása a gazdálkodókhoz. Eredményei közül pedig az AGROmashon is bemutatnak hármat.

Az agráriumban zajló korszakváltás kapcsán Feldman Zsolt kiemelte a tudás, az információ, az innovációra való nyitottság és a kooperációs készség szerepét.

„Az évtizedeken keresztül megszokott egyéni útkeresés helyett sikeresebb lehet közösen haladni az úton”

– mondta, a horizontális és vertikális integráció jelentőségére utalva.

A hazai agrárium az elmúlt években elkezdett érdemben felzárkózni versenytársaihoz. Ezt jelzi az is, hogy míg 2010-ben 41 százalékát érte el az EU átlagos termelékenységének, mára 66 százalékra javította azt.

Nyertese lehet a következő éveknek, amelyet történelmi jelentőségű források alapoznak meg. A háromszorosára emelkedett vidékfejlesztési támogatások új dimenziókat nyitottak meg a gazdálkodók előtt. A tavalyi év első 9 hónapjában 160 milliárd forintértékben vásároltak új gépeket, amely 16 százalékkal haladja meg az előző esztendő azonos időszakát.

A magasabb termelékenységet és több hozzáadott értéket segíti elő egyebek mellett a precíziós pályázat, amelyre tavaly novemberig 212 milliárd forint értékben jelentkeztek a termelők. Eddig több mint hatszáz pályázatot bíráltak el pozitívan több mint 52 milliárd forint támogatási értékben.

A 2023-mal kezdődő évek támogatási stratégiájában továbbra is előnyt élveznek a fejlesztések, folytatódnak a precíziós átállást és digitális megoldásokat támogató pályázatok.

A megnyitó ünnepség a köszöntők után az idei AGROmashEXPO termékfejlesztési díjainak átadásával folytatódott. A különböző kategóriákban egyaránt a fő bírálati szempontok között szerepelt a termékek újszerűsége, környezetre gyakorolt hatása, innovatív szerepe az agráriumban és alkalmazhatósági értéke a gyakorlatban.

Gépesítés kategóriában hazai nagydíjat kapott a KOMÁROMIGÉP Kft. KG-6000 típusú, 6 méter munkaszélességű, hidraulikusan csukható szárzúzója, és nemzetközi nagydíjat nyert az Austro Diesel GmbH. Massey Ferguson 8S.265 Exclusive traktorja. Hazai termékfejlesztési díjat vett át digitalizáció kategóriában az Afflield Kft. a MachineryGuide NODE AutoSteer robotkormányért, gépesítés kategóriában a FLIEGL ABDA Gépgyártó Kft. a FLIEGL PFW 27500 Alpha-Line szivattyús tridem tartálykocsiért. Nemzetközi termékfejlesztési díjat kapott gépesítés kategóriában a DM-KER Nyrt. Agrifac Condor V. önjáró permetezőgépe, a FLIEGL ABDA Gépgyártó Kft. FLIEGL KSE 680 láncos-tárcsás boronája, és a ROYAL TRAKTOR ZRT. FARMTRAC 25G 4WD teljesen elektromos kompakt traktorja. Prémium oklevéllel ismerték el a MARTON GENETICS mesterséges intelligenciával ellátott döntéstámogató rendszerét a növénynemesítésben, a Hári Tech Kft. HariTech-HariBot teljesen önvezető, univerzális robotját, a KÜHNE Mezőgazdasági Gépgyár Kühne KRT-6 Rövidtárcsáját, az Auditker Kft. AGROFROST FROSTGUARD S20 fagyvédelmi rendszerét, a Corteva Agriscience Viballa gyomirtószerét.

A díjakat Feldman Zsolt, Ganczer Gábor és Gyuricza Csaba, a MATE rektora, valamint a zsűri nevében Hatala László adta át.

A nagydíjas és különdíjas termékek is megtekinthetőek az AGROmashEXPO négy napja alatt.

A megnyitóról készült képek elérhetők ide kattintva.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu