0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Új pályára áll az élelmiszeripar

A most induló beruházásoknak köszönhetően új pályára áll az élelmiszeripar, olyan szintre, amellyel utol is értheti Európa fejlettebb államait - jelentette ki az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára kedden Domaszéken.

Farkas Sándor a Doma-food Bt. támogatási okiratának átadásakor azt mondta, a rendszerváltozás idején az élelmiszeripar szinte megszűnt, a termelői oldal megmaradt és a gazdatársadalom kiszolgáltatott helyzetbe került.

2010 óta jelentős változás következett be, ma már az élelmiszeripar – ahogy a pandémia során is bizonyította – teljes biztonsággal el tudja látni a lakosságot megfelelő minőségű és mennyiségű élelmiszerrel – hangsúlyozta a politikus.

A magyar termelők az egy hektáron előállított termék mennyiségében dobogósak, jövedelmük azonban csak 53 százaléka az uniós átlagnak.

A beruházások célja, hogy minél magasabb feldolgozottsági szintű árut értékesítsenek a termelők és vállalkozások – közölte Farkas Sándor.

A Megújuló vidék, megújuló agrárium program részeként az élelmiszeripari üzemek fejlesztésére 1187 pályázat érkezett be, 400 milliárd forint értékben. A kormány célja, hogy nyárig minél több támogatási kérelmet elbíráljanak, ezt lehetővé teszi, hogy jelentős számban jól előkészített pályázatok érkeznek – tudatta az államtitkár.

A Doma-food Bt. több mint 600 millió forintos fejlesztés megvalósításához 302 millió támogatást nyert el. A zöldségek feldolgozásával foglalkozó, jelentős részben exportpiacra dolgozó cég technológiai fejlesztést valósít meg, új berendezéseket vásárol és átépíti műhelycsarnokát jövő év végéig – közölte a politikus.

Mihálffy Béla szegedi önkormányzati képviselő kiemelte: a beruházás a Homokhátság termelői által előállított áruk feldolgozásához nyújt segítséget. Kifejtette, fontos, hogy helyben történjen meg a termékek feldolgozása, ne kelljen a családoknak több száz kilométerre elszállítani árujukat.

A Doma-food Bt. 2006 októberében alakult, zöldség, fűszernövények termeltetésére, szárítóipari feldolgozására és kereskedelmére.

A közvetve és közvetlenül magyar magánszemélyek tulajdonában álló vállalkozás fő termékei a szárított spenót, kapor és petrezselyem, illetve a fűszerpaprika féltermék.

Az alapanyagokat hosszú távú szerződések alapján harminc termelő állítja elő mintegy negyven hektáron. A cég negyven alkalmazottja évente 1100 tonna szárítmányt készít. A cég hazai partnerei mellett az Európai Unióban működő ügyfeleinek értékesíti termékeit elsősorban Németországba, Franciaországba és Olaszországba.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a vállalkozás értékesítésből származó nettó árbevétele 2019-ben 602, 2020-ban 842 millió forint volt. A cég 2020-ban a megelőző évhez képest mintegy 15 százalékkal magasabb, csaknem 76 millió forintos adózott eredményt ért el.

Forrás: MTI