0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

Csökkent az agrárgazdaságok száma hazánkban

A Központi Statisztikai Hivatal február 2-án közétette az Agrárcenzus 2020 eredményeit, amelyben a magyar mezőgazdaság 2010 és 2020 közötti szerkezetátalakulását ismertették. Az adatok alapján 2020-ban 241 ezer gazdaság működött hazánkban; a gazdák összesen mintegy 4 millió 922 ezer hektár mezőgazdasági területet műveltek.

A felmérés projektvezetője, Patay Ágnes az online sajtótájékoztatón elsőként a tíz éves időszakban a gazdaságok méretátalakulását közölte. Az Agrárcenzus felmérése szerint főképp a kis gazdaságok tűntek el, míg a közepes méretűek 9 százalékról 17 százalékra emelkedtek.

Összességében 31 százalékkal lett kevesebb agrárgazdaságok száma Magyarországon, a gazdaságok koncentrálódtak, a vetésszerkezet is átalakult, és egyre jelentősebb szakadék szélesedik a növénytermesztés és az állattenyésztés között.

Az állattartók számának csökkenése átlag feletti, mintegy 53 százalékos, főként ebben az ágazatban csökkentek a kisebb gazdaságok, ugyanakkor a nagyobbak nőttek, így az állatok száma nem változott számottevően.

Az átlagosnak számító mezőgazdasági területek mérete 14 hektárról 23 hektárra emelkedett, ám a belföldi termelési érték 45 százalékát az átlagnál nagyobb területű gazdaságok 1 százaléka adja.

A projektvezető kiemelte, a területhasználó gazdaságok 51 százalékának nem volt állata, ellenben az állattartók 15 százaléka nem rendelkezett mezőgazdasági területtel. A hazai mezőgazdaságban nőtt az ipari és a takarmánynövények vetésszerkezete, a gabonaféléké viszont csökkent. Gyümölcstermelő ágazatban az alma aránya esett 37 százalékról 31 százalékra, a dió-, kajszi-, bodzaterületek ellenben gyarapodtak.

Az állattartásban a szarvasmarha-állománynövekedése kivétel, a többé állatfajé csökkent, különösen a lúd- és a kacsaállományok a madárinfluenzának köszönhetően.   

A mezőgazdasági területeket tulajdonként és bérlőként közel arányosan használják a gazdálkodók. A szőlő- és gyümölcsültetvényeknél a legmagasabb a saját tulajdon aránya, a bérelt terület a gyep és szántó esetében jellemző leginkább.

Az adatok alapján a gazdaságok vezetőinek életkora 2010 és 2020 között emelkedett, és a szakirányú végzettség is egyre általánosabb a gazdaságirányítók körében. 

Végezetül Patay Ágnes kiemelte, a felmérés során az árutermelő mezőgazdasági tevékenységet végző gazdaságokat írták össze – a baromfiudvarral és konyhakerttel rendelkezők kimaradtak. 

A KSH honlapján február 2-ától az Agrárcenzus 2020 elemző kiadványai mellett interaktív ábrákon, térképes megjelenítőben, és településszintű bontásban is megtekinthetők a felmérés adatai.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu