0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Támogatás az élelmiszeripar technológiai beszállítóinak

Az élelmiszeripari ágazatba technológiát beszállító cégeknek hirdettek meg nyolcmilliárd forint keretösszegű pályázatot. A cél az élelmiszergazdaság technológiai színvonalának emelése, hogy az ágazat a jövőben ne csak hazánk önellátását legyen képes biztosítani, hanem élelmiszer-exportáló országgá váljon.

A vissza nem térítendő támogatás összege 20 millió és 3 milliárd forint között lehet, és az ország teljes területén tud forrást nyújtani. A kérelmek március 11-31. között adhatók be – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.

György László elmondta: az Élelmiszeripari technológiai beszállító-fejlesztési program keretében olyan vállalkozások juthatnak támogatáshoz, amelyek az élelmiszeripar szereplőinek egyebek mellett precíziós eszközöket, gépeket, automatizált gyártósorokat, klímabarát és költséghatékony öntözési, gyomirtási megoldásokat, technológiákat szállítanak.

Nagy István agrárminiszter a sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta, hogy az agrár-élelmiszergazdaság háttériparának a megerősítésére szolgál a pályázat, így egyebek mellett a szervestrágya feldolgozást is ennek keretében támogatják.

Utóbbi fontosságával kapcsolatosan hangsúlyozta, az utóbbi ötven év alatt a hazai termőföldek termőképessége az eredeti potenciál 10 százalékára csökkent. A szervestrágyában rejlő lehetőségeket pedig nem használjuk ki. Az 5 millió hektárnyi szántóból 2019-ben mindössze 190 ezer hektárra szórtak a termelők istállótrágyát és 45 ezer hektárra hígtrágyát.

Nagy István kiemelte, a fermentált szerves trágya a szántóföldi gazdálkodásban alkalmas a műtrágyák kiváltására, és műtrágyaszóróval kijuttatható a földekre. A fermentációs technológia elsősorban baromfitrágya feldolgozására alkalmas, és amennyiben elindul a gyártás, a trágyatárolás okozta gondok is enyhülhetnek.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu