0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Újrahasznosítható papírzacskóban a saláta

A csomagoló-anyagok reformja töretlen, legutóbb Franciaországban került a pultokra salátakeverék 95 százalékban újrahasznosítható papírból készült zacskókban. Több mint kétéves kutatás-fejlesztés eredménye az innovatív csomagolóanyag, és a fogadtatása igen kedvező.

Kidolgozásában a csomagolásban és papírgyártásban élen járó brit Mondi vállalat, valamint a csomagolóanyagok tervezésében és gyártásában vezető IMA Ilapak cég vett részt. Az innováció már kétszer nyerte el a csomagolási Oscar-díjat környezet és termelés kategóriában.

A mindössze 5 százalék polietilént tartalmazó zacskó nemcsak az összetétele miatt újdonság, hanem azért is, mert az eddigiektől eltérőn nem átlátszó. Tartottak is ezért a vásárlói fogadtatástól. 

A legnagyobb francia áruházláncban szeptemberben jelent meg az LSDH cég terméke, majd rohamosan terjedt a többiben is. Galambbegy-salátát és bébileveleket csomagoltak bele. A sikere pedig attól függött, hogy milyen jól kommunikálták az újdonság lényegét a vásárlóknak.

Az első visszajelzések többsége pozitív, a fogyasztók szerint is hosszabban friss marad a saláta annak köszönhetően,hogy nem átlátszó a tasak.

Így ugyan nem vehetik szemügyre vásárlás előtt, hogy milyen benne a saláta, de hát, amikor kapkodva vásárolnak, akkor sem foglalkoznak ezzel, árulták el..

Azért esett a papírra a választás, mert ebben az üzletágban már rutin az újrahasznosítás, és azt szigorúan ellenőrzik Franciaországban. Az országban gyártott papír mintegy 70 százalékát újra felhasználják. 

Az innovatív zacskó általános használatával tehát évenként több mint 380 tonna műanyagot válthatnának ki. Az 5 százalék polietilénre pillanatnyilag még szükség van, hogy a zacskó teljesen zárható legyen. Nem mondtak le azonban arról, hogy ezt az arányt még alacsonyabbra szorítsák le, ennek érdekében startup cégekkel is együtt dolgoznak.

A papírzacskó könnyen nyitható, és a csomagolás tömege ugyanolyan mint korábbi csomagolóanyagoké.

 

Forrás: magyarmezogazdasag.hu