Back to top

Badacsony újra New Yorkban

Idén ismét gazdag ízelítőt kaphatnak az érdeklődők Badacsony boraiból és turisztikai kínálatából, hiszen egy év kihagyás után, április 9-én újra megrendezik a rendkívül népszerű, és immár nagy hagyományokkal rendelkező Badacsony New Yorkban elnevezésű borvidéki seregszemlét a New York Palota Róma termében.

Az eseményen csaknem 50 kiállító várja majd a Badacsonyt és borainak kedvelőit, köztük közel 40 borászat, akiknél több mint 160 féle bort kóstolhatnak a látogatók.

Badacsony újult lendülettel, hatalmas várakozással és kicsattanó életkedvvel készülődik április 9-ére, amikor ismét a közönség elé léphet mestermunkáival.

A kiállító borászatok végre személyesen találkozhatnak fogyasztóikkal, mesélhetnek munkájukról és mindannyiuk közös szenvedélyéről, a borról. Ezt a hangulatot hivatott közvetíteni az esemény idei szlogenje is: „Életre hívunk”. Ez a két szó magában rejti a megújulást, a tavaszt, és mindazt, amit a korlátozások enyhülése az emberekben megszólít. Hiszen az élet olyan, mint egy üveg mámorító bor.

A kóstolóra kiválasztott borokban a térség legkiemelkedőbb nedűit ismerheti meg a borkedvelő közönség. Olyan különlegességeket, amelyek kizárólag a Badacsonyi Borvidéken születhetnek meg, köszönhetően a talaj egyedi ásványosságának, a bazalt, a homokkő és a klíma sajátos hatásainak.

Az esemény további érdekessége, hogy a borászatokon túl szálláshelyek, vendéglátóhelyek, programhelyszínek is bemutatkoznak, és természetesen a mesterkurzusok sem maradnak el. Badacsony most is kitesz magáért az eseményt kísérő szakmai programok terén. Ezúttal Csizmadia András, a BorSchola alapítója és vezetője, főiskolai docens (BGE), tanár, szakújságíró, borszakértő, a Magyar Bor Akadémia tagja a vakkóstoló során kiválasztott legjobb borok és a hozzájuk illő ételek mentén mutatja be a borvidék kiválóságát.

Előadásának címe: BORÁGYAK - Ideális falatokkal ágyazunk a vulkáni boroknak.

Mészáros Gabriella DipWSET nemzetközi borakadémikus, a Borkollégium alapító oktatója pedig a badacsonyi borok érlelhetőségéről beszél 8-10 éves tételeket segítségül hívva. Előadásának címe: A TELJESSÉG VARÁZSA – Érlelt borok Badacsonyból.

„A Badacsony New Yorkban mindig kiemelkedik a borvidéki kóstolók közül. A kezdetektől fogva valódi összefogás jellemzi, és sajátos, barátságos hangulat, ami annak köszönhető, hogy a bemutatkozó borászatok és kiállítók maguk szervezik, az őket tömörítő Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület közreműködésével”- méltatta az eseményt Váli Péter borász, a szervezőbizottság elnöke.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Jégbe álmodott pezsgő a Törley-től

Egy rejtélyes és hatalmas, négytonnás jégkocka jelent meg egy hete a Millenáris Széllkapu Parkban. Az olvadó műalkotás mélyén pedig egy 80 cm magas Törley Ice palack lapult. Ezzel fény derült az idei nyár egyik legnagyobb rejtélyére is.

Ciderfesztivál a hétvégén Etyeken

A helyszín azért lesz különleges, mert a BudaPrés Cider pincészet épületében és az előtte húzódó almásban zajlanak majd az események. Fűben ücsörgésből, ciderezésből, pizzázásból és akusztikus koncertekből áll majd a program.

Hatalmas lehetőségek kapujában a grúz-magyar agráregyüttműködés

Grúz partnerével tárgyalt Tbilisziben Nagy István agrárminiszter. A két tárcavezető együttműködési nyilatkozatot írt alá a vetőmagtermesztés, a borászat és a méztermelés területén.

Virágból bort

Kaliforniában Aaliyah Nitoto, a Free Range Flower borászat alapítója rendhagyó módon, virágok felhasználásával készít bort. Még főiskolás évei alatt kezdett érdeklődni a borkészítés és a gyógynövények iránt, és felfedezte, hogy kedvenc virágaiból is tud bort készíteni.

Vizsgáznak a borosgazdák a 42. Országos Borversenyen

Május 17-én és 18-án Budapesten zajlik a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) szervezésében a 42. Országos Borverseny. Az ország mind a 22 borvidékéről, 918 tétellel 252 pincészet nevezett a hazai borszakma legnagyobb hagyományú bormustrájára.

Első ízben rendezik meg a Keszthelyi Agroturisztikai Találkozót

A MATE Georgikon Campusa 2023. május 11-14. között első ízben, hagyományteremtő szándékkal rendezi meg a Keszthelyi Agroturisztikai Találkozót, röviden a KATT-ot. A négynapos rendezvényt azzal a céllal hívták életre, hogy megerősítsék a Georgikon Campus tudományos, sport és turisztikai szerepét, a programokban pedig ötvözzék a mélyen gyökerező Festetics-hagyományokat az agrárium 21. századi vívmányaival.

Tisztújító közgyűlést tart a Magyar Innovációs Szövetség

A Magyar Innovációs Szövetség 34. alkalommal hívja össze közgyűlését, amelyen többek között a Szövetség tagjai új vezetőséget, elnökséget és választmányt is választanak. A közgyűlésen Lantos Csaba, energiaügyi miniszter tartja a szakmai előadást.

A Kéknyelű megér egy estét – Egy fesztelen piknik

Május 13-án már ötödik alkalommal rendezik meg a Balaton-felvidék legszebb tavaszi boros fesztiválját vagy "fesztelen eseményét", a Kéknyelű Pikniket. A Badacsonyi borvidék szívében, Káptalantóti mellett, az Istvándy Ligetben várja újra a bor, a gasztronómia és a Balaton szerelmeseit az Istvándy család.

Az idei jó eséllyel az állattenyésztők éve lehet

Egy év folyamatos csökkenés után 2023 első negyedévében ismét emelkedett az MBH AgrárTrend Index értéke. Az ágazat szereplőit óvatos optimizmus jellemzi. Az energia- és a takarmányárak csökkenése miatt az idei jó eséllyel az állattenyésztők éve lehet.

Júniusban újra NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) – a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége (MEGFOSZ) közreműködésével – idén is megrendezi az ország legnagyobb szántóföldi kiállítását, a NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShowt a Fejér megyei Mezőfalván június 7-8-án. A NAK és a MEGFOSZ vezetői május 8-án együttműködési megállapodást írtak alá a rendezvény szervezésével kapcsolatban.