Back to top

Badacsony újra New Yorkban

Idén ismét gazdag ízelítőt kaphatnak az érdeklődők Badacsony boraiból és turisztikai kínálatából, hiszen egy év kihagyás után, április 9-én újra megrendezik a rendkívül népszerű, és immár nagy hagyományokkal rendelkező Badacsony New Yorkban elnevezésű borvidéki seregszemlét a New York Palota Róma termében.

Az eseményen csaknem 50 kiállító várja majd a Badacsonyt és borainak kedvelőit, köztük közel 40 borászat, akiknél több mint 160 féle bort kóstolhatnak a látogatók.

Badacsony újult lendülettel, hatalmas várakozással és kicsattanó életkedvvel készülődik április 9-ére, amikor ismét a közönség elé léphet mestermunkáival.

A kiállító borászatok végre személyesen találkozhatnak fogyasztóikkal, mesélhetnek munkájukról és mindannyiuk közös szenvedélyéről, a borról. Ezt a hangulatot hivatott közvetíteni az esemény idei szlogenje is: „Életre hívunk”. Ez a két szó magában rejti a megújulást, a tavaszt, és mindazt, amit a korlátozások enyhülése az emberekben megszólít. Hiszen az élet olyan, mint egy üveg mámorító bor.

A kóstolóra kiválasztott borokban a térség legkiemelkedőbb nedűit ismerheti meg a borkedvelő közönség. Olyan különlegességeket, amelyek kizárólag a Badacsonyi Borvidéken születhetnek meg, köszönhetően a talaj egyedi ásványosságának, a bazalt, a homokkő és a klíma sajátos hatásainak.

Az esemény további érdekessége, hogy a borászatokon túl szálláshelyek, vendéglátóhelyek, programhelyszínek is bemutatkoznak, és természetesen a mesterkurzusok sem maradnak el. Badacsony most is kitesz magáért az eseményt kísérő szakmai programok terén. Ezúttal Csizmadia András, a BorSchola alapítója és vezetője, főiskolai docens (BGE), tanár, szakújságíró, borszakértő, a Magyar Bor Akadémia tagja a vakkóstoló során kiválasztott legjobb borok és a hozzájuk illő ételek mentén mutatja be a borvidék kiválóságát.

Előadásának címe: BORÁGYAK - Ideális falatokkal ágyazunk a vulkáni boroknak.

Mészáros Gabriella DipWSET nemzetközi borakadémikus, a Borkollégium alapító oktatója pedig a badacsonyi borok érlelhetőségéről beszél 8-10 éves tételeket segítségül hívva. Előadásának címe: A TELJESSÉG VARÁZSA – Érlelt borok Badacsonyból.

„A Badacsony New Yorkban mindig kiemelkedik a borvidéki kóstolók közül. A kezdetektől fogva valódi összefogás jellemzi, és sajátos, barátságos hangulat, ami annak köszönhető, hogy a bemutatkozó borászatok és kiállítók maguk szervezik, az őket tömörítő Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület közreműködésével”- méltatta az eseményt Váli Péter borász, a szervezőbizottság elnöke.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A tatai Esterházy-pezsgő nyomdokain

Nehezen tudjuk elképzelni, hogyan élt, tevékenykedett és gondolkodott a múltban egy magyar arisztokrata család. A történelemkönyvekben főként háborúkról, esetleg vadászatokról, bálokról olvashatunk, pedig a gazdaság irányítása, ahogy ma mondanánk, a stratégia kidolgozása és megvalósítása is az ő kezükben volt.

Jó borhoz idő kell, a jó borászhoz tehetség

A kulturált, mértéktartó, minőségibor-fogyasztás a fiatalok körében egyre divatosabb szokássá válik. Az ifjonti borfogyasztó generációnak bizonyára ismerős a Juhász Pincészet, különösen szén-dioxiddal dúsított rozéjuk miatt, de az idősebbeknek sem csenghet ismeretlenül a pincészet neve. Tulajdonos-ügyvezetője az a Juhász Ádám, aki másodikgenerációs borászként átvette édesapjától a stafétabotot, és fiatalkora ellenére rendkívüli sikerre vezette az Egri Borvidéken lévő pincészetet.

Badacsony nem zár be - Programok a téli Balatonnál

Míg az energiaválság miatt országszerte több intézmény, szálloda és étterem volt kénytelen ideiglenesen vagy végleg bezárni az elmúlt időszakban, Badacsonyban továbbra is minden megszokott szolgáltatás elérhető, és változatos programokkal, színvonalas szálláshelyekkel, élménytúrákkal, tematikus eseményekkel, és kiváló borokkal várják télen is a kikapcsolódni vágyókat.

Hány kilométer van egy bögre forralt borban?

Szerkesztőségünk karácsonyi partijára minden évben számos házi finomsággal készülünk. Nem hiányozhat a beigli, a mézeskalács és persze a forralt bor sem. Ahány ház, annyi szokás, tehát mindenki számára tökéletes forralt bor nincs, de azért megpróbáltuk kiszámolni ennek az igen nagy környezeti lábnyomú finomságnak a kilométertartalmát.

Ólom, hamu, amfora: a borkészítés régi kellékei

Miért adtak ólmot a borhoz az ókorban és a középkorban, mi a közös az ókori egyiptomiak és a modern palackcímkék között, és érdemes-e ezeréves hagyományokkal rendelkező bort inni?

Mészáros Gabriella Bussay László díjas - Ünnep az ország legjobb borászaival

Sokan várjuk, amikor december elején évről-évre a Pannon Bormíves Céh megrendezi tradícionális karácsonyi rendezvényét. Nem csak kóstolásról van szó, találkozás, egymásratalálás, a magyar bor igazi ünnepe.

Hungaria Rosé Extra Dry: negyedszer is aranyérmes Franciaországban

A november 29 - december 2. között, Burgundiában megtartott eseményen több mint 20 országból, mintegy 500 tétel közül a Hungaria Rosé Extra Dry egymás után negyedszer is lenyűgözte az Effervescents du Monde, a világ egyik legjelentősebb pezsgőversenyének 80 nemzetközi hírű szakértőkből álló zsűrijét.

Északra terjeszkedik

A klímaváltozás számos kihívással szembesíti a hagyományos szőlőtermesztő országok szakembereit, vannak azonban győztesei is a változásoknak. Az átlaghőmérséklet-emelkedés észak felé mozdítja a szőlőtermesztés ökológiai határát, így az ma már az izotermákon belülre esik, vagyis hivatalosan bortermelő országnak számít például Svédország is.

Duplázás családon belül: Figula Mihály az Év Bortermelője

Szerencsés ország vagyunk, rengeteg nagyszerű borászunk van, akik világszínvonalú borokkal látják el a hazai és külföldi borkedvelőket is. Sok helyre kerülhetne a díj, de talán egyetértés van abban, hogy az idei nyertes fiatal kora ellenére méltán érdemelte ki a kitüntetést.  

Odaadó munka, egészséges szőlő

„Becsületes, odaadó munka, kiváló alapanyag – erre van elengedhetetlen szükség ahhoz, hogy a szőlőből jó bor készüljön” – fogalmaz Hanyvári Ákos, rögtön hozzátéve: kell még marketing is, vagy ahogy a mondás tartja, cégérre is szükség van. A Soproni borvidék marketingje jól működik, ami az érintettek összefogásának köszönhető.