0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Rendkívüli támogatást kapnak a sertéstartók

Az Agrárminisztérium 4 milliárd forint összegű rendkívüli támogatást biztosít a sertéskoca-tartók számára - jelentette be Nagy István tárcavezető.

A miniszter arra emlékeztetett, hogy a takarmány- és energiaköltségek drasztikus megemelkedése, az afrikai sertéspestis terjedése, valamint a kínai piac beszűkülése miatti rendkívül alacsony felvásárlási árak történelmi mértékű, uniós szintű válsághelyzetet idéztek elő. A nehéz helyzetben az ágazat túlélése érdekében az Agrárminisztérium 4 milliárd forint keretösszeggel egy új támogatási programot hirdet meg a gazdálkodóknak.

Ennek keretében – előzetes kalkulációk alapján – kocánként 20.000 forint egyszeri támogatást kaphatnak a koronavírus-járványhoz kapcsolódóan alkalmazható átmeneti támogatásokra vonatkozó uniós előírások lehetőségeit felhasználva a sertéstartók

– hangsúlyozta Nagy István. Hozzátette, az új támogatási konstrukció és az ahhoz kapcsolódó miniszteri rendelet kidolgozása soron kívül megkezdődött.

A tárcavezető arról is beszélt, hogy a brüsszeli segítség hiányában a magyar kormány a számára rendelkezésre álló összes eszközzel eddig is minden lehetséges lépést megtett a sertéstartók helyzetének javítására. A miniszter az intézkedések közül kiemelte a hatékonyságot növelő telepi beruházások és fejlesztések támogatását, a tisztán nemzeti forrásból finanszírozott állatjóléti támogatások forráskeretének tavalyi megemelését, a hitelekhez nyújtott 100%-os kamattámogatást és a krízisbiztosítási rendszer bevezetését is. Mindezek mellett további segítséget jelent az ágazat szereplői számára a sertéshús-fogyasztás ösztönzése, a pultokban a sertéshús származási helyének zászlócskával történő jelölése a magyar hús megkülönböztethetősége érdekében vagy éppen az import hízóalapanyag és sertéshús kiemelt ellenőrzése is – sorolta Nagy István. A tárcavezető kiemelte, az agrártárca minden rendelkezésére álló eszközt használni fog annak érdekében, hogy a hazai hústermelés több mint harmadát adó magyar sertéstartókat megsegítse.

Forrás: Agrárminisztérium