Back to top

Tejüzemet avattak Törökszentmiklós-Szenttamáson

Közel 5 milliárd forintból valósította meg a Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Zrt. egy régi tervét: tejüzemet építettek, ezzel egy teljes komplexumot hoztak létre. Napi 30 000, évi 10-11 millió liter tehéntejet dolgoznak majd fel. Az üzemelés első szakaszában a vállalat saját, holstein fríz állománya által termelt 15 000 liter tejet kívánja feldolgozni.

A cég távlati elképzelései között évekkel ezelőtt megfogalmazódott egy tejkomplexum létrehozása, mely egy modern szarvasmarhatelepből és az ehhez szervesen kapcsolódó tejüzemből áll. A Pénzügyminisztérium és a Magyar Fejlesztési Bank támogatásának köszönhetően ez most megvalósult. Erről Horváth László, a Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Zrt. tulajdonosa beszélt azon a mai eseményen, mely során ünnepélyesen felavatták a cég új tejüzemét.

Fotó: Králik Emese
Horváth László az eseményt történelminek nevezte. Az alapkövet két éve tették le, az elmúlt években nagyon kemény munkával hozták létre az üzemet, melyen sok száz ember dolgozott. A telep országos jelentőségű, fogalmazott. Arra különösen büszkék, hogy ez Törökszentmiklós mellett, Szenttamáson valósult meg. Szinte Európában is egyedülálló, hogy egy komplex szarvasmarhatelepen az automata fejést követően a tej egy csövön keresztül azonnal átkerül az üzembe, ahol pasztőrözik. Ez biztosítja a tej kiváló minőségét, illetve az ebből készült termékekét.

A projekt során zöldmezős beruházással komplex tejfeldolgozó üzemet alakítottak ki. Új, feldolgozó üzemcsarnok épült fel, ahová a tej feldolgozáshoz szükséges technológiát építették be, valamint megvalósult a feldolgozóüzem teljes infrastruktúrájának kiépítése is.

A vállalat egy új, modern üzemet létesített, közel 5 milliárd forint értékű fejlesztés megvalósításához a kormány 2,4 milliárd forint támogatást biztosított. Erről Rákossy Balázs államtitkár beszélt az ünnepélyes avatáson. A cég a LAC cégcsoport zászlóshajója, mely a kunsági hagyományokra épít, és ma a térség legnagyobb mezőgazdasági vállalata. Az üzem által bővülhet a vállalat kapacitása, megerősítheti a pozícióját a piacon, valamint egyre több vásárló asztalára juthat majd el a jó minőségű törökszentmiklósi tej.

A nagyvállalati beruházási támogatás a kormány egyik legeredményesebb beruházásösztönző intézkedése, hat év alatt 240 támogatási szerződést tudtak megkötni, a cégek közel 206 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kaptak, ezzel a dotációval 500 milliárd forintnyi fejlesztés jöhet létre.

Ugyancsak fontos szempont, hogy mindezek következtében 3860 új munkahely jön létre, ebből Törökszentmiklóson 15.

Miskucza Péter agrárgazdasági igazgató, Tacopulosz Péter cégvezető, Horváth László elnök-vezérigazgató, Rákossy Balázs államtitkár, Herczeg Zsolt országgyűlési képviselőjelölt
Miskucza Péter agrárgazdasági igazgató, Tacopulosz Péter cégvezető, Horváth László elnök-vezérigazgató, Rákossy Balázs államtitkár, Herczeg Zsolt országgyűlési képviselőjelölt
Fotó: Králik Emese

Herczeg Zsolt országgyűlési képviselőjelölt úgy fogalmazott: nagyszerű fejlesztés valósult, meg, amely nagyon fontos a régiónak. „Ezzel a versenyszféra új munkahelyeket teremt, az önkormányzat is többletadó-bevételhez jut, melyből fejlesztéseket valósíthat meg” – mutatott rá.

A tervek szerint a tejüzem napi 30 000, évi 10-11 millió liter tehéntej feldolgozását teszi lehetővé. Az üzemelés első szakaszában a vállalat saját, holstein fríz állománya által termelt 15 000 liter tejet kívánja feldolgozni.

Kiváló alapanyagból, hagyományos, mesterséges adalékanyagoktól mentes, magas tápértékű termékeket állítanak elő olyan régi receptek alapján, amelyek könnyen ötvözhetők a modern technológiai eljárásokkal, a szlogen: „Békebeli ízek, új köntösben.” A beruházás megvalósítása alatt a sajátmárkás tejtermékek előállítása mellett döntöttek, amely a Szenttamási Tej nevet viseli.

A termékek között minden tejtermék megtalálható. A Szenttamási tejtermékek egyelőre a szolnoki vásárcsarnok területén található Szenttamási Mintaboltban vásárolhatók meg, illetve számos, a térségben található élelmiszer boltban érhetők el.

Fotó: MTI
A regionális bolthálózat mellett két nagy kereskedő teríti a termékeket Békés és Jász-Nagykun-Szolnok megyében. Az előzetes várakozások szerint, a termékek rövid időn belül Pest megye bolthálózatában is megtalálhatók lesznek. A vállalat célja a kiváló minőségű, ellenőrzött magyar élelmiszer előállítása, illetve a hozzájárulás a térség népességmegtartó képességéhez.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

GMO-mentes takarmánykiegészítőt fejlesztett a Hód-Mezőgazda Zrt.

Több 760 millió forint támogatásból fejlesztett ki hazai alapanyagból is készíthető, GMO-mentes takarmánykiegészítőt a Hód-Mezőgazda Zrt. és a Szegedi Tudományegyetem konzorcium - közölte a társaság az MTI-vel.

Megjelent a minőségrendszerhez történő csatlakozást támogató pályázati felhívás

A mezőgazdasági termelők 2023. március 1. és 2023. augusztus 31. között ismét pályázhatnak az európai uniós és a nemzeti minőségrendszerekhez történő csatlakozás kapcsán támogatásra.

Folyamatosan növekszik erdeink területe és élőfakészlete

Az enyhe időjárás miatt idén előbb kezdődtek meg az Országfásítási Program keretében megvalósuló faültetések – közölte közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.

Az (agrár)összefogás a szülőföldön maradás záloga

Tavaly december elején tizenegyedszer szervezte meg Budapesten az Agrárminisztérium Kárpát-medencei kapcsolatokért felelős főosztálya a Kárpát-medencei Összefogás Fórumát, a Mezőgazdasági Múzeum vajdahunyadvári épületegyüttesében.

120 millió eurós agrártámogatás Finnországban

A finn kormány mintegy 120 millió eurós, azaz 48 milliárd forintos csomagot terjesztett elő az ország parlamentjében a mezőgazdaság kiegészítő támogatására. Az energia és a műtrágya drágulásának ellensúlyozására szánt támogatásból mintegy 80 millió eurót szánnak műtrágyadrágulás kompenzálására, a többit pedig az elektromos áram drágulásának az ellensúlyozására.

Sajttal kereskedtek, ötmilliárd forint áfát csaltak

Több mint 5 milliárd forint áfát csalt el egy sajtkereskedelemmel foglalkozó bűnszervezet, a 15 emberből álló bandával és az azt segítő 14 emberrel szemben vádat emelt a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség - közölte a NAV a Facebook-oldalán. A szervezet győri vezetője a koronavírus-járvány idején azzal vált ismertté, hogy a jelenleg már lefoglalt luxusautóival kórházakba szállított maszkokat adományként.

Vizes élőhely-rekonstrukciók a Balatonnál

Az elmúlt uniós fejlesztési ciklusban mintegy 38 milliárd forint jutott 100 ezer hektárnyi természeti környezet állapotának megjavítására, amely munka a következő ciklusban a Környezeti és energiahatékonysági operatív program Plusz 42 milliárd forintos keretéből folytatódhat - mondta az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős államtitkára a balatoni vizes élőhely-rekonstrukciók projektzáró ünnepségén csütörtökön Fonyódon.

Bukarestben az alapvető élelmiszereket tartalmazó fogyasztói kosár 40 százalékkal drágult bő egy év alatt

Bukarestben az alapvető élelmiszereket tartalmazó fogyasztói kosár 40 százalékkal drágult egy év és három hónap alatt, miközben az országos nettó átlagbér 17 százalékkal emelkedett a Ziarul Financiar című román újság számítása szerint.

Aki ezt kihagyja, az lemond az agrártámogatások 15%-áról

Mikrobiológiai termékek az AÖP támogatásban címmel kerekasztal beszélgetést szervezett a Magyar Talajvédelmi Baktérium – gyártók és – forgalmazók Szakmai Szövetsége. Az AGROmashEXPO-n megrendezett fórumon szó volt az Agrár Ökológiai Program (AÖP) céljairól és a felhasználható mikrobiológiai termékek sokféleségéről.

Idén megindulhat a gazdasági teljesítmény növekedése

Idén megindulhat a gazdasági teljesítmény növekedése: a Magyar Bankholding elemzői a 2023-as GDP előrejelzésüket 0,4 százalékról 0,8 százalékra emelték - ismertette Suppan Gergely Magyar Bankholding elemzési vezetője Budapesten sajtóbeszélgetésen.