0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

A fiatal lovak előkészítésének fontossága

Ezúttal olyan írást hoztam, amivel ismertetem a csikók elindítása közben jelentkező problémákat, és amikkel a legtöbbször fordulnak hozzám. A csikók életében nagyon fontos mérföldkő, amikor először ülnek fel rájuk, ez általában nem szokott nagyobb problémát okozni. Ha mégis, akkor az meghatározza a ló további életét, főleg ha az ember nem ismeri fel azt, hogy az állat segítségre szorul.

A lovak nem úgy születnek, hogy készen állnak arra, ember üljön a hátukra. Ha belegondolunk, minden velük végzett munka eltér a természetes viselkedésüktől. Oda ülünk, ahol a ragadozók az évmilliók során rájuk támadtak, és a hevedert is ott húzzuk meg. Patkoljuk őket, felvesszük a lábaikat, kikötjük őket, feltesszük a lószállítóra stb.

Ezek mind olyan tevékenységek, amelyeket egy menekülő állat nagyon idegennek és veszélyesnek érezhet. Fontos azt is figyelembe venni, hogy a lovak tanulási képessége különböző.

Vannak olyan egyedek, amelyek nagyon hamar megértik, hogy az ember nem jelent veszélyt, így nagyobb gond nélkül felengedik a lovast a hátukra. De vannak olyanok is, amelyek nehezebben értik ezt meg és ellenállnak. Sok lótartó ilyenkor jól megveri az állatot, hogy akkor majd hátha nem ugrál. Ez is működhet egy ideig, de én szívből hiszem azt, hogy az erőszak sohasem lehet motiváció az együttműködésre. Gondoljunk bele emberként! Ha valamit nem értünk, és megvernek miatta, attól jobban fogjuk érteni? Biztosan nem, viszont félni fogunk az újabb veréstől. Nem szeretném megélni azt, hogy a lovam azért van velem, mert tőlem sokkal jobban fél, mint bármi mástól. Ezért inkább azon dolgozom, hogy a rám bízott ló megértse a kérésemet és képes legyen az együttműködésre.

A leggyakoribb problémák általában abból adódnak, hogy a csikók nincsenek megfelelően előkészítve. Számomra a megfelelő előkészítés azt jelenti, hogy elfogadja a nyerget, a nyereggel a hátán elengedve pedig képes legyen minden jár­módban haladni.

Fel tudom venni a lábait, és a kettős futószáron együttműködően dolgozik. Ismeri az irányokat, a két szár meghúzására tudja, meg kell állnia, és a megfelelő testbeszéd, hangjelzés, valamint szársegítségekkel átmeneteket lehet kérni tőle. Amikor ezeket mind ismeri, és készségesen együttműködik, akkor általában még a bábu lovast is megemelem mellette, ha kell, rá is ültetem (1–3. kép), és csak ezek után jöhet az igazi lovas.

A legsűrűbben előforduló rossz reakció – elugrás, kifordulás, menekülés – az első felülés során akkor történik, amikor az ember a ló bal oldaláról átkerül a jobb oldalára. Ez a látásuk miatt okoz problémát, hiszen ahogy átkerül a lovas az egyik oldalról a másikra, egy pillanatra bekerül a vakfolt perifériájába, majd újra láthatóvá válik, ráadásul mindkét oldalon. Ezért nagyon fontos mindkét oldalt képezni, sok hajlítást és fordulót kérni dupla száron földről, hogy a ló megszokja a látványt (4. kép).

Vannak lovak, amelyek látszólag könnyedén viselik az első felülést, aztán pár lovaglás után csúnyán a földhöz vágják a lovast.

Az ilyen lovak általában nem voltak szabadon elengedve az első nyereggel, így nem volt esélyük feldolgozni, hogy valami van a hátukon, aminek nagyon nem kellene ott lennie. Én mindig elengedem a csikókat az első nyereggel, és szinte kivétel nélkül ugrálnak, bakolnak vele, ami teljesen természetes. Ha futószáron tartjuk őket, akkor már nem engedik meg maguknak az ugrálást, és ebbe nem is tudnak belenyugodni, ezért a feszültség bennük marad. Az a tapasztalatom, hogy próbálnak vigyázni az emberre, és visszaszorítani ösztöneiket, ami egyszer csak kitör majd belőlük, és sokkal nagyobb bajt okozhatnak, mint ha hagyták volna az elején szabadon mozogni.

Természetesen olyan is előfordul, mikor egy vagány lovas kijelenti, akármennyire is ugrál a csikó, ő fennmarad rajta, de mégsem sikerül a mutatvány, és a lovas leesik. Vagy ami még rosszabb, hogy nem megfelelően van rögzítve az első nyereg, és lefordul a ló hasa alá.

Ezek az élmények egyaránt nagy traumát jelentenek a lónak, és minden esetben mínuszról indul az újraképzés.

Ezért mindig annyira finomítom a kérésemet, amiben a ló még tud gondolkodni, és meg tudja érteni a feladatot. Ha egy western nyereggel éri trauma, akkor például egy pici galoppnyerget teszek fel rá, és nem rögtön a nagy nyereggel próbálkozom. Ha az is sok, akkor csak futószáras hevedert használok. És mindig csak annyit emelek a kérésen, amennyit a ló megértéssel tud fogadni. Ha a feladat közben menekülésen gondolkodik, akkor csak a harcra van esélyem.

Írnék még pár szót a dupla futószáras képzésről, ami a Monty Roberts-módszer egyik nagyon fontos részét képezi. Nemcsak csikókat lehet vele képezni, hanem már idősebb, gyakorlott lovaknak is remek „lemozgató” eszköz.

Én mindig azt érzem a lovainkon, hogy kifejezetten élvezik a duplaszáras munkát.

Anélkül, hogy a lovon ülnénk, lehetőségünk van szinte bármilyen lovardai alakzatot kérni a lótól, csikóknál pedig elengedhetetlennek tartom az irányok, a felvételek és az átmenetek tanítása során.

Nagyon fontos, hogy először körkarámban kezdjük a hozzászoktatást, ugyanis a lovaknak furcsa lehet, hogy csánkjuk mögött jön át az egyik futószár. Ha esetleg a ló megijed, akkor egy körkarámban van esélyünk annyit engedni a szárakon, hogy ne legyen még nagyobb ellenállás a lóban, és hozzá tudjon szokni az érzéshez.

Az 5-7. képeken láthatjuk, hogy hogyan lehet fordulókat, illetve hátralépést kérni.

Amikor már mi és a lovunk is gyakorlottabb, lehet teljes lovardában is gyakorolni. Az a tapasztalatom, hogy a lovasok sokat profitálnak ebből, hiszen mindkét szárra szükség van, ugyanúgy, mintha lovagolnánk. Nagyon szépen meg lehet tapasztalni a külső és a belső szár használatát, hogy mennyivel kell megtartanunk azokat egyenesben, vagy akár fordulókban.

Véleményem szerint nagyon fontos, hogy mindig változatos foglalkozásokat töltsünk a lovunkkal, ezzel fejlesztve magunkat is.

A szerző korábban megjelent cikkei:

Forrás: Kistermelők Lapja