A téli szünetben, kihasználva az itthoni versenynaptár engedélyezte néhányhetes pihenőt, Svájcban a sikeres és jó nevű istállótulajdonosánál, Pius Schwizernél vállalt munkát. Erről az időszakról beszélgettünk.
A tavalyi szezon végén immár harmadik alkalommal utaztál Svájcba. Hová és milyen időtartamra szól a szakmai út?
Igen, a szezon utolsó versenye utáni időszakot már nem először töltöm Svájcban: az előző években három hetet dolgoztam Pius Schwizer istállójában, most pedig másfél hónapra jöttem.
Az idén hétéves Lady CZ (tulajdonosa a Bognár ménes), valamint a kiemelkedő képességű Q-Verdini (tulajdonosa Koncz Ferenc) nevű lovam van itt velem.
Milyen szakmai stábbal dolgozik az istállóban Pius? Milyen a munkatársának lenni?
Amit mindenképp el kell Piusról mondani, hogy maximalista, de a szó lehető legjobb értelmében. Óriási törekvés van benne minden egyes nap a tökéletes irányába. Ő maga ilyen, és ezt várja el attól is, aki vele dolgozik. Például ha úgy érzed, lovagoltál egy tökéletes pályát, megdicsér, de biztosan hozzáteszi, hogy ott az a forduló lehetett volna jobb. Ez rendkívül inspirál. Nemcsak a lovaglásban, mindenben a tökéletességre törekszik. A napjainkat komoly időbeosztás szerint éljük, mégsem érzi senki azt itt, hogy ez különleges nyomás lenne számára. Ezek mellett Pius rendkívüli humorral megáldott lovas, így sokat nevetünk, és ez lehetővé teszi azt, hogy mindenféle feszültség nélkül tudja elvárni a csapatától a százszázalékos munkát.
Mikor a többi lovas már rég végzett, Pius még biztos, hogy pakol valamit. Hiába foglalkozik ezzel már évtizedek óta, ugyanolyan energiával és lelkesedéssel csinálja a dolgát. Úgy látom, ez a mentalitás elengedhetetlen, ha valaki sikeres akar lenni ebben a nehéz profi világban.
Nagyon segítőkész is ezek mellett. Ha valakinek nincs saját lova, akkor is biztosítja azt, hogy fejlődjön, ugrathasson, vagy akár versenyezhessen is. Rajtam kívül három munkalovas, valamint egy nálam néhány évvel idősebb profi szintű lovas van itt jelenleg, aki ráadásul versenyekre is jár vele. A fiatalok felé mutatott elkötelezettségének kiváló bizonyítéka, hogy lovasa, akivel már majd’ egy szinten versenyeznek, még csak néhány éve „öregedett ki” a fiatal lovas kategóriából.
Sorban, egymás után ugrunk meg minden feladatot, majd kielemezzük azt, tanácsokat ad, és így folytatódik az edzés, a felkészülés a versenyekre.
Hogy emlékszel vissza az első alkalomra, amikor Svájcba mentél?
Vegyes érzelmeim voltak előtte. Rettenetesen vártam, hogy kijöjjek, de ugyanakkor aggódtam is kicsit, vajon megfelelek-e az elvárásoknak. Előtte csak az otthoni lovardánkban dolgoztam, egyedül édesapámmal edzettem, ezért nem tudtam, mire számítsak. Hamar kiderült, hogy fölösleges aggódnom, mert csupa kedves, segítőkész emberrel voltam körülvéve, és az első napoktól kezdve a csapat részeként érezhettem magam, ami nagyon jó volt.
Hogyan zajlik egy napod?
A napi teendőim a többi lovaséval azonosak. Reggel segítünk a trágyázásban az első egy-két órában, ami az istálló felsöprésével fejeződik be. Ezután egy gyors reggeli, és jöhet a lovaglás. Egy nap általában hét-nyolc ló jut mindenkire, és amikor végeztünk, jön a szerszámok pucolása és az esti abrakolás.
Lovagolhatom az istálló legjobb lovait is, és van olyan csikó, aki velem ugrotta élete első pályáját. A saját lovaimmal hetente egyszer van ugróedzésem és versenyekre is járunk velük.
Egy nagyon igényes lakáson osztozunk a többi lovassal. Mindenkinek megvan a saját szobája, közös a konyhánk és a fürdőszobánk. Az étkezés teljesen önellátó módon zajlik, így szerény főzési tudásomat muszáj volt odáig fejlesztenem a három év során, hogy tésztákat, leveseket és húsokat is el tudjak készíteni. Ünnepekkor vagy szülinapokon gyakran főzünk és eszünk együtt a csapattal, de különösebb ok nélkül is sokszor csinálunk közös programokat.
Van az istállónál rajtad kívül más fiatal, tehetséges lovas is?
Igen, a többség fiatal. Főként a húszas-harmincas éveiben jár mindenki, de van egy hetvenéves kisegítőnk is, aki nélkül minden bizonnyal megállna az élet.
Hogy kell elképzelni az ottani komplexumot?
Több mint hetven ló van az istállóban a csikókkal és a már nem versenyző öreg lovakkal együtt.
A lovarda közvetlen a város szélén van, gyönyörű hegyekkel körbevéve. Ezekre többségében lóval járható út vezet fel, remek tereplehetőséget biztosítva. Ezt igyekszünk is kihasználni, hiszen a jó levegőn, a dombra fel séta vagy ügetés kitűnő hatással van a lovak egészségére és izomzatára.
Szerinted miért ilyen sikeresek a svájci lovasok?
Ezt nehéz megmondani. Természetesen számos dologból áll össze a sikerességük, de ami számomra nagyon szembetűnő különbség volt, hogy mennyivel nagyobb kultúrája van Svájcban a lovassport szponzorálásának. Majdnem minden profi és fiatal tehetség mögött áll egy olyan cég vagy magánszemély, aki hajlandó olyan komoly tőkét befektetni, amit egy lovas önmagában képtelen előteremteni, és ami elengedhetetlen a minőségi munkához és a nemzetközi top szint eléréséhez.
Igaz az a történet, hogy amikor először látott lovagolni a menedzsment, nem hitték el, hogy Magyarországon sajátítottad el a sportot?
Ez valóban így történt az első évben. Egy neves díjlovasedző, aki már évek óta a Fuchs családdal is együtt dolgozott, jött hozzánk idomítóedzést tartani. A többi lovassal együtt én is részt vehettem a foglalkozásain két lóval.
Szeretném azt gondolni, hogy ez a lovaglásom miatt volt, de lehet, hogy csak az angol stílusú kobakom tévesztette meg. Amikor megtudta, hogy valójában magyar vagyok, nagyon megörült, és elmesélte, hogy volt egy remek magyar barátja, Némethy Bertalan. Elmondta, mennyire nagyra becsülte, és hogy rengeteget köszönhet neki a sportunk.
Hogy érint, hogy most már évek óta a családodtól távol töltöd a karácsonyt?
Bár még egyszer sem kellett egyedül lennem az ünnepeken, mégis más barátokkal, és nem a családdal tölteni ezt az időszakot. Édesanyám minden évben megesküszik, hogy ez volt az utolsó alkalom, és karácsonyi időszakban nem mehetek el többször. Kárpótlásul viszont az év többi napján nagyon sok időt töltünk együtt, és a karácsonyt is általában előre, már Mikulás környékén megünnepeljük.
Az itthoni lovaiddal ez idő alatt ki foglalkozik?
A szüleim foglalkoznak velük, akiknek ezúton is köszönöm a rengeteg segítséget. Hat lovam van, akik között vannak fiatalok is. Ők kaptak egy kis téli szünetet, így csak minden másnap dolgoznak, míg a többiek mindennap kapnak munkát.
Mik a terveid a 2022-es évre?
Idén nehéz a dolgom, nagy lépés következik, ez lesz az első évem a fiatal lovasok között. Ebben a korosztályban a nagyobb nemzetközi versenyeken már 150 centiméteres pályán kell jól teljesíteni. Szerencsés vagyok viszont, mert három olyan lovam is van, akikkel 140 centiméteres és annál magasabb pályákon versenyezhetek ebben a szezonban, így megszerezhetem a kellő rutint a magasabb pályákon is. Célom, hogy ezen a magasságon is komfortosan tudjak lovagolni. Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy köszönetet mondjak Koncz Ferencnek, aki a tulajdonosa ezeknek a kiváló lovaknak, és büszkén kijelenthetem, hogy a fő szponzorom, amiért nagyon hálás vagyok neki.
Az idei évem fő célkitűzése a spanyolországi Eb és az ottani lehető legjobb szereplés a folyamatos fejlődés mellett.
Hogy befolyásolja a Svájcban töltött időszak a fejlődésed?
Nagyon jó hatással van mindez a lovaglásomra. A jól megszokott, biztos otthoni tanácsok mellett most más szemszögből is kapok információkat, más szakértők segítenek a munkában. Emellett elleshetem egy ilyen kiváló istálló mindennapi munkáját, ami nagyon jó dolog.
Mellette pedig picit „szabadságon vagyok” annak ellenére is, hogy bizony reggeltől estig dolgozom, talán többet is, mint otthon. Nagyon jó egy kicsit más országban lenni, más lovaskultúrát megtapasztalni, találkozni az itteni barátaimmal.
Mindezek mellett lehetőségem volt úgymond „tökéletes lovakon” is ülni, így megtapasztalhattam, milyen jó érzés, mi a legjobb, és otthon folytathatom a munkát úgy, hogy mindig efelé törekszem majd.
Katona Linda