Back to top

Ezer euróval és szálláslehetőséggel támogatja a kárpátaljai oktatókat a MATE

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem harminc kárpátaljai magyar oktató részére fejenként mintegy ezer eurós ösztöndíjat és kollégiumi elhelyezést kínál fel. Az Erasmus+ nemzetközi kreditmobilitási ösztöndíjprogram támogatásával és a költségnemek átcsoportosításával megvalósuló partnerség keretében a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola oktatói részére mentálhigiénés tréninget is biztosít a MATE.
„A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem jogelődjei már régóta jó viszonyt ápolnak a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolával, kihelyezett agrárfókuszú képzéseink ugyanis 1999 óta működnek a beregszászi intézményben.

Az ottani állattenyésztő mérnöki, kertészmérnöki, mezőgazdasági mérnöki és élelmiszermérnöki BSc képzések hallgatói több alkalommal is jártak nálunk, így vettek már részt szakmai tanulmányúton a Gödöllőhöz közeli Babatpusztán és együtt versenyeztünk a szarvasi regattán is. Fontosnak tartjuk, hogy a jelenlegi helyzetben is támogatást nyújtsunk számukra” – mondta Dr. Gyuricza Csaba rektor.

Fentieken túl a MATE campusain elkezdődött a tartós élelmiszerek és személyi higiéniai termékek gyűjtése is a kárpátaljai rászoruló magyar családok részére.

Ezer euróval és szálláslehetőséggel támogatja a kárpátaljai oktatókat a MATE

 

Forrás: 
MATE sajtóközelmény

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Madárritkaság a debreceni állatkertben

Madagaszkári récepárral gyarapodott a debreceni állatkert: a veszélyeztetett állatok a zürichi állatkertből az Európai Fajmegőrzési Tenyészprogram (EAZA EEP) keretében érkeztek a Nagyerdőbe - közölte az állatkert igazgatója az MTI-vel.

Idén is előre bejelenthetik az anyatehéntartás-támogatást igénybe vevők a szaporítási eseményeket

A hatályos jogszabályban foglaltak szerint – a korábbi évekhez hasonlóan – továbbra is azok a szarvasmarhatartók jogosultak az anyatehéntartás-támogatás igénybevételére, akik határidőn belül eleget tesznek az adatszolgáltatási kötelezettségüknek. Ehhez nyújt segítséget a Nébih fejlesztése, amely 2022. december 1-jétől előremenően is lehetővé teszi az év végéig esedékes online és papíralapú adatszolgáltatást.

Téli szállásukon pihennek a hortobágyi puszta legelő állatai

Már a téli szállásukon pihennek a hortobágyi puszta legelő állatai: november utolsó napjaiban a magyar szürke szarvasmarha gulyák is a téli szálláshelyükre érkeztek - közölte Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. hétfőn az MTI-vel.

A Digitális Bemutató Gazdaságokon is múlik a jövő agráriumának sikere

Újabb tizenöt agrárinnovációt alkalmazó gazdálkodó nyerte el a Digitális Agrárakadémia konzorciuma által alapított Digitális Bemutató Gazdaság Díjat.

A KAP II. pillére szerinti vidéki együttműködések különböző formái

Az együttműködések támogatásának egyik általános célja az agrárium és a helyi közösségek tagjainak ösztönzése a közös cselekvésre és közös projektek megvalósítására. Tekintettel a magyar mezőgazdaság strukturális helyzetére, valamint a közeli és a távolabbi jövőben formálódó kihívásokra, a fenntartható mezőgazdaság megvalósulásában a gazdálkodói együttműködéseknek kiemelkedően fontos szerepe van.

A méhészeti ágazat változásai

A magyar agrárium egyik nemzetközi jelentőségű, kiváló termékeket előállító, nagy szaktudást és sok élőmunkát igénylő ágazata a méhészet. Az elmúlt évtizedben számos intézkedés segítette a méhészetet, amivel a magyar méhészek versenyképessége erősödhetett.

Az illatos Tramini és értékes utódai

Sok kedvező tulajdonsága miatt magyar szőlőnemesítők is használták keresztezéseikhez a Piros traminit. A fajta átadta utódaiba a jó cukorgyűjtő hajlamot, a fagytűrést, a termékenységet és a korai érést. Három államilag elismert fehérborszőlő született ezekből a keresztezésekből, mindegyik zamatos minőségi bort ad.

Közvetlen támogatások az agráriumban 2023 után

A kétéves átmeneti időszakot követően, 2023. január 1-jén működésbe lép a Közös Agrárpolitika (KAP) új szabályrendszere. Fontosnak tartjuk, hogy a lehető legkorábban megkezdődjön az agrárpolitika kedvezményezettjeinek minél szélesebb körű tájékoztatása arról, hogy az eddig ismert agrártámogatásokat ezentúl milyen jogcímeken keresztül érhetik el, és hogy ahhoz milyen feltételeket kell teljesíteniük.

Kutyakiképzés, szolgálatikutya-tartás és állatvédelem

500 millió forintos keretből 187 kifejezetten az állatvédelemmel foglalkozó civil szervezetet támogatott a kormány – jelentette be Ovádi Péter az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos az Állatorvostudományi Egyetemen rendezett „kutyás napon”.

Csökkent a kiskereskedelemben az élelmiszerek forgalma

Októberben 0,6 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt az egy évvel korábbihoz képest - közölte hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).