0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Veszélybe kerülhet a gabonaellátás a harcok miatt

Az ukrajnai háború miatt kenyérhiány léphet fel több arab országban, köztük a polgárháború sújtotta Jemenben is, ahol így is milliókat éhínség fenyeget- figyelmeztetett a Middle East Monitor nagy-britanniai székhelyű hírportál hétfőn.

A portál a washingtoni székhelyű Middle East Institute (MEI) elemzésére hivatkozva emlékeztet arra, hogy a közel-keleti országok elsősorban Ukrajnából és Oroszországból szerzik be a gabonát, a kenyérhiány pedig tüntetéseket és bizonytalanságot okozhat a térségben.

Az intézet kiemelte:

Ukrajna gabonaexportjának mintegy fele az észak-afrikai régióba kerül.

„A háború esetén fellépő ellátási nehézségek súlyos csapást mérnének az élelmiszerimportra berendezkedett országokra, például Egyiptomra, Jemenre, Líbiára, és Libanonra” – áll a jelentésben.

Az amerikai mezőgazdasági minisztérium tavalyi jelentése szerint a közel-keleti térség államai több mint 36 millió tonnányi gabonát importáltak, nagyrészt Ukrajnából és Oroszországból.

A jelentésben arra is figyelmeztettek, hogy ez az importmennyiség Iránban, Irakban és Szíriában a szárazság és az egyre gyakoribb hőhullámok miatt emelkedni fog.

David Beasley, az ENSZ Élelmezési Világprogramjának (WFP) igazgatója máris kijelentette, hogy a háború „drámai hatással lesz” a régióra.

A WFP adatai szerint egyedül Szíriában – amely a 2011-ben kezdődött polgárháború előtt saját maga el tudta látni élelemmel az állampolgárok zömét – mintegy 12,4 millió embert fenyeget a bizonytalan élelmiszer-ellátás. Az ország tavaly 1,5 millió tonna gabonát importált, nagyrészt Oroszországból.

Forrás: MTI