Back to top

Jó befektetés a körforgásos gazdálkodás

A hulladékgazdálkodás fejlesztése nemcsak kötelezettség, hanem jó üzleti lehetőség is egy olyan kis területű, nyersanyagban és energiaforrásban viszonylag szegény ország számára, mint hazánk – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Körforgásos Gazdaságelemző Központjának március 7-i átadásán, Gödöllőn.

Dr. Palkovics László a tudásközpont megnyitását jelképezve 3D-nyomtatott biopolimer kulcsot adott át dr. Gyuricza Csabának
Dr. Palkovics László a tudásközpont megnyitását jelképezve 3D-nyomtatott biopolimer kulcsot adott át dr. Gyuricza Csabának
Fotó: Balázs Gusztáv

Magyarországon évente több mint 30 millió tonna mezőgazdasági hulladék és melléktermék keletkezik, amely az 1,5 millió tonna konyhai és zöldhulladékkal, valamint a kezelt szennyvíziszappal együtt óriási kihívásokat és egyben lehetőségeket is jelent a körforgásos gazdasági modell hazai megvalósításához

– hangzott el a tudásközpont alapításáról szóló sajtótájékoztatón.

A körforgásos gazdaság legfőbb célja a hulladék keletkezésének minimalizálása, valamint a gazdaságban használt termékek, anyagok és erőforrások értékének lehető leghosszabb ideig történő megóvása és fenntartása, az Európai Zöld Megállapodás (Green Deal) és az ahhoz kapcsolódó cselekvési terv szerint. Ennek minél hatékonyabb hazai megvalósításához járul hozzá a MATE új tudásközpontja.

Segíteni fogja az egyetemi hulladékgyűjtési rendszer újjászervezését, a gödöllői kampusz területén képződő összes biológiailag lebomló hulladék felmérését és helyben történő újrahasznosítását, valamint a legújabb körforgásos gazdasági ismeretek megosztását a szakma képviselőivel, a jogalkotókkal és az államigazgatással.

A sajtótájékoztató keretében interaktív kiállítás mutatta be a biohulladék újrahasznosításának korszerű lehetőségeit
A sajtótájékoztató keretében interaktív kiállítás mutatta be a biohulladék újrahasznosításának korszerű lehetőségeit
Fotó: Czifrik Kati
Hasonló tudásközpontok már működnek a világ más egyetemein, de a MATE-n átadott egyedülálló abban, hogy a keletkező biohulladékot 100 százalékban helyben fogják hasznosítani.

Mérföldkőnek nevezte a tudásközpont átadását a MATE zöld egyetemmé válásának folyamatában dr. Gyuricza Csaba rektor, aki kiemelte, hogy

a körforgásos gazdaság a természetet modellezi, ahol hulladék nem képződik, csak melléktermékek, tápanyagok és megújuló energiák.

Az egyetem új tudásközpontjában megvalósuló tevékenységek a tangazdaságokban akár 30 százalékkal csökkenthetik a növénytáplálás és 70-80 százalékkal az energiaellátás költségeit.

Oktatás, kutatás, innováció és szaktanácsadás egy rendszerben valósul meg a tudásközpontban, aminek keretében olyan új kutatóprogramok is indulnak, mint a biohidrogén-előállítás vagy a plazmatechnológia alkalmazása.

Kis kapacitású, zárt rendszerű dobkomposztáló berendezés, amely alkalmas a gödöllői kampuszon keletkező, szelektíven gyűjtött, biológiailag bontható hulladékok szakszerű komposztálására
Kis kapacitású, zárt rendszerű dobkomposztáló berendezés, amely alkalmas a gödöllői kampuszon keletkező, szelektíven gyűjtött, biológiailag bontható hulladékok szakszerű komposztálására
Fotó: Czifrik Kati
Mindezt a tíz éve elsőként az országban indított hulladékgazdálkodási tanszék és mérnöki képzés alapozta meg. Gyuricza Csaba köszönetét fejezte ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium egymilliárd forintos támogatásáért Palkovics László miniszternek, valamint Csányi Sándornak, a MATE Alapítvány elnökének, aki támogatja az újító elképzeléseket.

Természeti erőforrásaink fenntartható felhasználásáért az agrárium teheti a legtöbbet

– mondta dr. Csányi Sándor, aki szerint az új tudásközpont a magyar gazdasághoz és a bolygó fenntartásához is hozzá tud járulni.

A körforgásos gazdaság a széndioxid-kibocsátás csökkentésével járul hozzá, hogy kevesebb veszélyt jelentsenek számunkra a bolygó felmelegedésével járó gyakori árvizek, hőhullámok, aszályok és özönvízszerű esők – mondta dr. Boros Anita, az új Körforgásos Gazdaságelemző Központ vezetője, aki szerint hiánypótló tudáscentrumot fognak megvalósítani, amelynek eredményei nemzetgazdasági potenciált is rejtenek. A gödöllői

Körforgásos Gazdaságelemző Központ célja az egyetemen képződő tudás szintetizálása, az ezt szolgáló pályázatok kiírásának elősegítése és elemzések biztosítása a jogi és pénzügyi szabályozáshoz.

A tudásközpont segíteni fogja az egyetemi hulladékgyűjtési rendszer újjászervezését, a gödöllői kampusz területén képződő összes biológiailag lebomló hulladék felmérését és helyben történő újrahasznosítását
A tudásközpont segíteni fogja az egyetemi hulladékgyűjtési rendszer újjászervezését, a gödöllői kampusz területén képződő összes biológiailag lebomló hulladék felmérését és helyben történő újrahasznosítását
Fotó: Czifrik Kati
Dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kiemelte, hogy az agráriumban keletkező melléktermékek hasznosítása azért is rendkívül fontos, mert ezekből évente lényegesen több - mintegy 30 millió tonna - keletkezik, mint háztartási és építési hulladékból. Hangsúlyozta, hogy

a körforgásos gazdaságot szabályozó európai uniós és hazai jogszabályok már rendelkezésre állnak, a terület pedig kiváló üzleti lehetőségeket is kínál.

A hulladékgazdálkodás máris jelentős iparággá vált, amely rövid időn belül nagyban hozzá fog járulni az európai energia- és nyersanyagfüggőség csökkentéséhez – emelte ki Aleksza László, a Hulladékgazdálkodási Tanszék vezetője, a Profikomp Zrt. vezérigazgatója, aki interaktív kiállításon mutatta be azokat az innovációkat, amelyek beépülnek a tudásközpont tevékenységébe.

Csányi Sándor, Palkovics László, Boros Anita, Gyuricza Csaba és Aleksza László
Csányi Sándor, Palkovics László, Boros Anita, Gyuricza Csaba és Aleksza László
Fotó: Balázs Gusztáv

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Válogatós vendég? Nem mindegy, milyen színű a tányér!

Mostanában készült az első kutatás arra vonatkozólag, hogy befolyásolja-e az ételben válogatós egyének „ízlését” az, hogy milyen színű tányérban kapják az ételt. Az akadémikusok meglepő felfedezést tettek.

Magas aflatoxin-szennyezés kockázat - kiemelt hatósági és vállalkozói figyelem indokolt a takarmányoknál, tej és tejtermékeknél

Országos célellenőrzést rendelt el a Nébih miután közvetlen fogyasztásra szánt tejtermékekben határérték feletti mennyiségben mutatott ki aflatoxin-szennyezést a hatóság laboratóriuma. Az érintett tételek nincsenek forgalomban, a hazai tej és tejtermékek biztonsággal fogyaszthatók.

Kárpát-medencei mézfesztivált rendeznek Zalaegerszegen

Tizennyolc mézlovagrend felvonulásával december 3-án kétnapos Kárpát-medencei mézfesztivál kezdődik a zalai megyeszékhelyen - jelentették be egy sajtótájékoztatón.

Átadták a Penny megújult karcagi logisztikai központját

Átadták a Penny Market Kft. megújult karcagi logisztikai központját pénteken, a mintegy 7 milliárd forint értékű beruházásnak köszönhetően csaknem száz új munkahely létesült.

A laskagomba is segíthet az afrikai élelmezési problémák megoldásában

Öt ország - köztük Magyarország - hét kutatóintézete és egyeteme, valamint kis- és középvállalkozások vesznek részt abban a kutatási projektben, amelynek célja fenntartható, biomasszaalapú élelmiszer-értékláncok kialakítása Afrikában - közölte a Bay Zoltán Kutatóközpont az MTI-vel. Magyar részről egy laskagomba-termesztő társaság is részt vesz a programban.

Tovább erősödik az együttműködés a FAO és Magyarország között

Magyarország a FAO elkötelezett partnereként csaknem 50 országra kiterjedő nemzetközi agrár-ösztöndíjprogrammal és közös projektek finanszírozásával segíti a fenntartható fejlődési célok elérését – emelte ki Nagy István agrárminiszter, a FAO főigazgatójával, Qu Dongyu-vel folytatott tárgyalásán.

Építkezik a magyar gazdatársadalom

A délvidéki gazdaszervezeteket tömörítő Vajdasági Agráregyesületek Szövetségét (VASZ) 2006-ban alapították. Az azóta eltelt 16 évben nem kevesebb, mint 73 gazdaszervezet és mintegy 8 ezer gazdálkodó ernyőszervezetévé terebélyesedett az érdekvédelmi szervezet. A VASZ-nak sokáig nem volt saját székháza, és 2018-ban felszólították őket, hogy hagyják el addig bérelt „otthonukat”.

Törökországban is termálvízzel fűtenek

Miközben Európa-szerte sorra leállnak télre a zöldséghajtató üzemek a magas gázárak miatt, egyre több paradicsom érkezik Törökországból, mondta Fatih Kördemirci, a Kurt Group munkatársa.

A Nutella legyőzte a Facebook-ot

Jelenleg úgy néz ki, hogy a világszerte népszerű édességgel, a Nutellával többet lehet keresni, mint a Facebook-kal.

Emelkednek a sertésárak Németországban

A sertéshús ára 5 € centtel (20,5 Ft-tal) emelkedett, melynek oka, hogy a növekvő kereslet nagyon kis kínálattal találkozik. A szakértők szerint ez valószínűleg nem sokat fog változni a következő hetekben.