Back to top

Aki öntöz, az egyszer vet, kétszer arat

Az elmúlt években nagy változások tanúi lehettünk. Elég csak a klímaváltozást, a kiszámíthatatlanul érkező, vagy éppen elmarat csapadékot említeni. Többek között ez is elhangzott azon a tájékoztatón, melyet a Jászsági-főcsatorna megépítésének második üteme kapcsán tartottak.

Az 1977-ben üzembe helyezett öntözőrendszert, ám azóta a jelentősebb fejlesztések elmaradtak. Közel négy évtizedet kellett várni arra, hogy megkezdődjenek a felmérések, s a rekonstrukció meginduljon. Az akkori, 21 kilométer hosszú Jászsági-főcsatorna, a Kiskörei-tározóból (Tisza-tóból) kiinduló öntözőrendszer alig több, mint 46 ezer hektár vízszolgáltatását végezte. A meglévő töltések magasításával és a műtárgyak fejlesztésével lehetővé vált a tározótérfogat növelése.

A töltésemeléssel 62 centiméteres vízszintemelés érhető el, így a főcsatorna teljes hosszában összesen 2,65 millió köbméternyi víz áll rendelkezésre.

Ez mintegy 0,65 millió köbméterrel több, mint a fejlesztést megelőző időszakban, ezáltal a klímaváltozásból eredően kialakuló vízhiányos időszakok káros következményei jelentősen csökkenthetők.

Fotó: viniczai

„Akkor leszünk a jövő nyertesei, ha földünkkel és a vizeinkkel is jól gazdálkodunk”- hallhattuk Lóczi Miklóst, a a Jászapáti 2000 Mezőgazdasági Zrt. vezérigazgatóját. A szakember kiemelte, egyre kevesebb a víz a Tiszában, ami ugyancsak a „precíziós öntözésre” kényszeríti a gazdákat. Ebben pedig nem elsősorban a mennyiség számít, hanem akkor és ott legyen a víz, amikor a legnagyobb szükség van rá.

A projekt történelmi jelentőségét emelte ki Pócs János, aki nem csak a térség országgyűlési képviselője, hanem maga is aktív gazdálkodó.

Kiemelte, a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program részeként, az Európai Unió és a Magyar Állam 1,65 milliárd forintos támogatása tette lehetővé a jászsági vízgazdálkodási rendszer rekonstrukcióját.

„Három évet nézve legalább egy évnyi csapadék hiányzik a földekről, óriási a deficit, öntözés nélkül lassan versenyképtelenné válik a mezőgazdaság”- magyarázta Hubai Imre. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlés elnöke hozzátette, a mai öntözhető területek nagyságát legalább meg kell kétszerezni.

Fotó: viniczai

Az öntözéses gazdálkodásról szóló törvényt idézte Nagy István agrárminiszter. A tárcavezető rámutatott, nem véletlen, hogy a szövegbe az is bekerült, az öntözés közérdek.

Megalkotását társadalmi egyeztetés előzte meg, ahol figyelembe vették azt is, sokan a jövőt nézve féltik az ivóvizeinket.

Éppen ezért nem kutakból, rétegvizekből oldják meg az öntözést, hanem jobban kihasználjuk folyóvizeinket, tárolókat építünk. Ehhez pedig az ágazat számára tíz éven keresztül 17 milliárd forintot biztosítanak.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Rendkívüli kutatások a mohácsi csata tömegsírjai területén a természetvédelem égisze alatt

A Mohácsi Nemzeti Emlékhely III. számú tömegsírjának területén rendkívüli kutatások fejeződtek be a közelmúltban, amelyeknek bemutatása kiemelt célunk – jelentette ki Rácz András, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős államtitkára a Mohács500 konferencián, előző hétvégén, Pécsen.

Fenntarthatóság az almatermesztésben

Hetven országból érkezett tizenhatezer látogatóval zárta háromnapos rendezvénysorozatát a 12. Interpoma kiállítás Bolzanóban. Négy év kihagyás után került sor a nemzetközi találkozóra, és rekordot döntött a külföldi érdeklődés.

Talajorvos­lás a nedvességmegőrzés jegyében

A Kukoricakör szakmai napot szervezett a vízmegőrzésről és a vízmegtartó gazdálkodásról. Zsembeli József, a MATE Karcagi Kutatóintézetének tudományos tanácsadója, intézetigazgató előadásában hangsúlyozta, hogy a hatékony gazdálkodáshoz elengedhetetlen a talaj kémiai, fizikai és biológiai állapotának az ismerete.

Dr. Birkás Márta a talajokról

A Talaj Világnapja apropóján Dr. Birkás Márta professzort arról kérdeztük, hogy mit jelent számára a talaj. Mi a tapasztalata az idei kihívások tükrében, változott-e és ha igen, akkor milyen formában a gazdálkodók hozzáállása a talajokhoz? Valamint, hogy a földműveléshez használt gépek az új kihívásoknak megfelelőek-e, vagy szükség lesz további innovációra a gyártók részéről ezen a területen?

A fügekaktusz minden porcikáját hasznosítják Szicíliában

A fügekaktusz termése ehető, és nemcsak eredeti termőhelyén, Mexikóban és Dél-Amerikában fogyasztják, hanem szerte a világon. Szicíliában is régóta termesztik, és a jó minőség, nagy méret érdekében speciális termesztéstechnológiát fejlesztettek ki. A térségben hagyományosan likőrt, lekvárt és fügesajtot is készítenek belőle, az utóbbi időben pedig aszalványt is.

A műtrágyák megváltoztatják a poszméhek virágérzetét

A műtrágyák korlátozzák a beporzást, mert időlegesen megváltoztatják a poszméhek virágérzetét. A beporzók ritkábban szállnak le a műtrágyával, vagy növényvédő szerekkel nemrégiben permetezett virágokon, mivel képesek észlelni a virág körüli elektromos tér változásait - állapították meg a kutatók.

A lezárások miatt nem jön a kínai fokhagyma

Több mint tíz évig töretlenül nőtt a Kínából exportált fokhagyma mennyisége, a csúcsot a pandémia első évében érte el. Azóta azonban a folyamatos lezárások miatt mindig van valami gond a szállítással; pedig a minőség most jobb, mint szokott.

Kovamoszatoktól tanulnak a napelem gyártók

A kovamoszat üvegszerű héja segít a fény energiává alakításában gyenge megvilágítású körülmények között, írja a sciencedaily.com. A módszert jól felhasználhatják a napelem gyártók is, bár valószínűleg hazánkat ez a fejlesztés kevéssé érinti, jelenleg…

Növénynemesítésők találkozója

Emléknappal ünnepelte meg a Növénynemesítők Egyesülete azt a korszakos jelentőségű, első magyar növénynemesítési könyvet, amelyet éppen 200 évvel ezelőtt adtak ki. A jeles alkalmat konferenciával is egybekötötték, ahol a magyar növénynemesítés kiváló professzorai ismertették az szántóföldi és kertészeti növénynemesítés kutatás-fejlesztésének és oktatásának helyzetét és kihívásait.

A jó talaj aranyat ér - van, akinek egy unciányit

Nem véletlenül választotta a címben szereplő gondolatot mottójául az Agro.bio Hungary Kft. évzáró-évnyitó rendezvényén. A talaj ügyét szívén viselő cég elsősorban szerette volna felhívni a figyelmet legfontosabb termelő eszközünkre, másrészt az Aranykorona akció keretében fődíjként egy uncia befektetési arannyal térhetett haza a szerencsés gazdálkodó.