Back to top

Az első szén-dioxid-semleges szállítóhajó

Állati melléktermékekkel hajtott, szén-dioxid-semleges hajót építtetett az amerikai Harvey Gulf International Marine tengeri szállítási vállalat. Ez az egyetlen ilyen hajó az egész világon.

A cég már évek óta olyan műszaki megoldásokba fektet, amelyek környezetbarátabbak, mint a hagyományos tengeri flotta. Az üzemeltető már használ hibrid, gáz- és elektromos meghajtást - eljött az idő, hogy megtegye a következő lépést a nagy szállítóeszközök alacsony károsanyag-kibocsátású motorjainak népszerűsítésében.

illusztráció
illusztráció
Fotó: Pixabay

A Harvey Gulf az első vállalat Észak-Amerikában, amely földgázzal - LNG-vel - hajtott hajókba invesztált, még 2015-ben bővítette flottáját két LNG-vel és alacsony kéntartalmú gázolajjal működő platformellátó hajóval (PSV). Nem sokkal később további négyet gyártottak, amelyek mindegyike 94 méter hosszú és 5300 DWT hordképességű  (DWT: bruttó hordképsség tonnában).

A következő hét év során a vállalat fokozatosan átállította teljes flottáját akkumulátoros meghajtásra, és 2022 első felére a teljesen elektromos és LNG meghajtás bevezetését tűzte ki célul.

- Öt PSV - tengeri objektumok pl.olajfúrótornyokat kiszolgáló személyzetét szállító - hajónk van, amelyek szén-dioxid-semlegesen, megújuló cseppfolyósított földgázzal működhetnek - mondta Shane Guidry, a vállalat vezérigazgatója. – Azok az olajvállalatok, amelyek valóban tenni akarnak a kibocsátás csökkentéséért a fúrás során, olyan hajókat bérelhetnek, amelyek szén-dioxid-semleges üzemanyagot égetnek el.

A vállalat úgy érezte, ideje még ennél is tovább lépni, úgy döntött,

Bőségesen áll rendelkezésre alternatív üzemanyagforrás
Bőségesen áll rendelkezésre alternatív üzemanyagforrás
Fotó: Pixabay

hogy egyik hajóján bevezeti az RLNG üzemanyag-ellátást, amely az állattenyésztésből nyert, alacsony kibocsátású biometán keveréke.

A hajónak van tartalék dízelmotorja is, de ez az alacsony szén-dioxid kibocsátású energia az elsődleges meghajtási forrása. Ez a világ első szén-dioxid-semleges szállítóhajója. A biometánt a sertés- és tejtermelők által szállított hígtrágyából nyerik, a fermentorokból azaz erjesztő tankokból.

Az elmúlt hét évben a Harvey Gulf üzemeltette a kontinens első tengeri LNG-üzemanyagtöltő létesítményét is, amely nemcsak több, mint egymillió liter földgázt tárol, hanem az RLNG feltöltésére és keverésére is szolgál.

A HGIM nem csak alacsony szén-dioxid-kibocsátású üzemanyagokat használ, hanem ezeket a cég hajóit bérlő ügyfeleknek is értékesíti, így a vállalkozók a tengeri műveletekhez kibocsátás-semlegességi tanúsítványt kapnak.

A HGIM nem csak az első vállalat Észak-Amerikában, amely ilyen technológiával rendelkezik, de azt jósolja, hogy az elkövetkező években sajnos nem sokan fogják követni a példájukat. Miért? Ahogy Shane Guidry, a cég vezérigazgatója elmondta, az alacsony szén-dioxid-kibocsátású hajók építésének költségei óriásiak. Egy ilyen hajó 113 millió dollárba kerül. Ez azt jelentheti, hogy sokáig fog tartani, amíg több tengeri üzemeltető is ilyen beruházások mellett dönt, annak ellenére, hogy az USA piacán bőséges a biometán forrása és annak kínálata.

Forrás: 
topagrar.pl

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Méhészét: kapcsolat a Nosema ceranae és a csendes anyaváltás között?

Tekintettel arra, hogy a Nosema ceranae okozta fertőzés a dolgozóméhek egészségére halálos következményekkel is járhat, így hatással lehet az anya egészségére is. Egy kísérlet kimutatta, hogy a kórokozó az anya fiziológiai változásaira van hatással. Milyen kapcsolatban van ez a jelenség a csendes anyaváltással?

A méhészet művészet - „Elmondani a méheknek”

A méhekhez kapcsolódó legkülönösebb hiedelem és szokás az, amit úgy neveznek, hogy „elmondani a méheknek”, s elsősorban szláv, német és angol nyelvterületen maradt fenn. Az előző esszém végén említettem, hogy amikor meghalt egy méhész, a családtagok közül valaki kiment a méhesébe, és „elmondta a méheknek”, hogy gazdájuk eltávozott.

A fügekaktusz minden porcikáját hasznosítják Szicíliában

A fügekaktusz termése ehető, és nemcsak eredeti termőhelyén, Mexikóban és Dél-Amerikában fogyasztják, hanem szerte a világon. Szicíliában is régóta termesztik, és a jó minőség, nagy méret érdekében speciális termesztéstechnológiát fejlesztettek ki. A térségben hagyományosan likőrt, lekvárt és fügesajtot is készítenek belőle, az utóbbi időben pedig aszalványt is.

„Repohár”-felmérés

Úgy véli a BKIK és a Zöld Követ Egyesület, hogy a rendezvényeken és szabadtéri vendéglátóegységekben néhány éve elterjedt „repoharak” újraszabályozására van szükség, hogy a rendszer betöltse a szerepét. Aki egyetért ezzel, annak érdemes kitöltenie a témában indult kérdőívet.

A gépi látás javíthatja a tojásszámlálás pontosságát

A gépi látástechnológia segíthet a tojásiparnak leküzdeni azokat a problémákat, amelyek nehezítik a pontos számlálást.

Kovamoszatoktól tanulnak a napelem gyártók

A kovamoszat üvegszerű héja segít a fény energiává alakításában gyenge megvilágítású körülmények között, írja a sciencedaily.com. A módszert jól felhasználhatják a napelem gyártók is, bár valószínűleg hazánkat ez a fejlesztés kevéssé érinti, jelenleg…

Izgalmas videósorozatban mutatják be munkájukat az ELTE etológusai

A kutyák, malacok és gyerekek kutatását bemutató filmsorozattal jelentkeztek az ELTE Etológia tanszék kutatói.

Négy országban is értékesítették az illegális lóhúst

Illegális vágásból származó lóhús engedély nélküli értékesítése és ennek segítése miatt előállítottak 41 embert Spanyolországban, a húst a spanyol piac mellett Belgiumban, Németországban és Olaszországban értékesítették - közölte az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete (Europol) csütörtökön.

Az UNESCO szellemi kulturális örökség része lett a lipicai lótenyésztés

A lipicai lótenyésztés hagyománya szellemi kulturális örökség részeként felkerült az UNESCO listájára – jelentette be Nagy István agrárminiszter.

Elektronikai forradalom: gombák válthatják a műanyagot

Az elektronikai hulladékok mennyisége világszerte nő, amire a gyártók sokszor rátesznek egy lapáttal a tervezhető avulással, és hogy úgy alkotják meg a készülékeket, hogy ha elromlanak jobban megérje újat venni, mint javítani… A gombák talán segíthetnek a problémán.