0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Az első szén-dioxid-semleges szállítóhajó

Állati melléktermékekkel hajtott, szén-dioxid-semleges hajót építtetett az amerikai Harvey Gulf International Marine tengeri szállítási vállalat. Ez az egyetlen ilyen hajó az egész világon.

A cég már évek óta olyan műszaki megoldásokba fektet, amelyek környezetbarátabbak, mint a hagyományos tengeri flotta. Az üzemeltető már használ hibrid, gáz- és elektromos meghajtást – eljött az idő, hogy megtegye a következő lépést a nagy szállítóeszközök alacsony károsanyag-kibocsátású motorjainak népszerűsítésében.

A Harvey Gulf az első vállalat Észak-Amerikában, amely földgázzal – LNG-vel – hajtott hajókba invesztált, még 2015-ben bővítette flottáját két LNG-vel és alacsony kéntartalmú gázolajjal működő platformellátó hajóval (PSV). Nem sokkal később további négyet gyártottak, amelyek mindegyike 94 méter hosszú és 5300 DWT hordképességű  (DWT: bruttó hordképsség tonnában).

A következő hét év során a vállalat fokozatosan átállította teljes flottáját akkumulátoros meghajtásra, és 2022 első felére a teljesen elektromos és LNG meghajtás bevezetését tűzte ki célul.

– Öt PSV – tengeri objektumok pl.olajfúrótornyokat kiszolgáló személyzetét szállító – hajónk van, amelyek szén-dioxid-semlegesen, megújuló cseppfolyósított földgázzal működhetnek – mondta Shane Guidry, a vállalat vezérigazgatója. – Azok az olajvállalatok, amelyek valóban tenni akarnak a kibocsátás csökkentéséért a fúrás során, olyan hajókat bérelhetnek, amelyek szén-dioxid-semleges üzemanyagot égetnek el.

A vállalat úgy érezte, ideje még ennél is tovább lépni, úgy döntött,

hogy egyik hajóján bevezeti az RLNG üzemanyag-ellátást, amely az állattenyésztésből nyert, alacsony kibocsátású biometán keveréke.

A hajónak van tartalék dízelmotorja is, de ez az alacsony szén-dioxid kibocsátású energia az elsődleges meghajtási forrása. Ez a világ első szén-dioxid-semleges szállítóhajója. A biometánt a sertés- és tejtermelők által szállított hígtrágyából nyerik, a fermentorokból azaz erjesztő tankokból.

Az elmúlt hét évben a Harvey Gulf üzemeltette a kontinens első tengeri LNG-üzemanyagtöltő létesítményét is, amely nemcsak több, mint egymillió liter földgázt tárol, hanem az RLNG feltöltésére és keverésére is szolgál.

A HGIM nem csak alacsony szén-dioxid-kibocsátású üzemanyagokat használ, hanem ezeket a cég hajóit bérlő ügyfeleknek is értékesíti, így a vállalkozók a tengeri műveletekhez kibocsátás-semlegességi tanúsítványt kapnak.

A HGIM nem csak az első vállalat Észak-Amerikában, amely ilyen technológiával rendelkezik, de azt jósolja, hogy az elkövetkező években sajnos nem sokan fogják követni a példájukat. Miért? Ahogy Shane Guidry, a cég vezérigazgatója elmondta, az alacsony szén-dioxid-kibocsátású hajók építésének költségei óriásiak. Egy ilyen hajó 113 millió dollárba kerül. Ez azt jelentheti, hogy sokáig fog tartani, amíg több tengeri üzemeltető is ilyen beruházások mellett dönt, annak ellenére, hogy az USA piacán bőséges a biometán forrása és annak kínálata.

Forrás: topagrar.pl