0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

Drónokkal ültetik a napraforgót

Ausztráliában, Queensland egyik gazdasága az első, ahol egy egész napraforgótáblát ültetnek el drón segítségével.

Egy kísérlet részeként Roger Woods drónpilóta és agrárszakember több tízezer napraforgót vetését tervezi egyetlen repülő szerkezettel – írja az Euronews.

A vezető nélküli légijármű 45 ezer magot szór el hektáronként, és reményeik szerint ebből 30 ezer növény ki is fog kelni.

„Ez a napraforgótábla a legjobb tudomásom szerint az első, melyet kizárólag drónnal ültetnek. Tehát egy nagy mezőgazdasági drón, melyet a gazdálkodásban is használunk, fogja elvégezni a vetést”

– mondta Woods.

Ezt a technológiát használták már árpánál, lucernánál és búzánál. De sokan nem hisznek benne, hogy a napraforgóval is működhet.

„A napraforgónak fontos, hogy megfelelő távolságra kerüljenek a magjai egymástól, hogy rendesen tudjon nőni, és pontosan is kell a földbe kerülniük – ezek azok a kihívások, melyeket a drónnal le kell küzdenünk” – magyarázta Woods.

A kísérlet éppen zajlik, és számos turistát vonz, akik élvezik a fotózási lehetőséget, valamint tanulhatnak a modern, kevésbé megterhelő gazdálkodási technológiákról.

A gazdák szerint ez a hagyományosnál kisebb terheléssel járó módszer, mivel a talajt kevésbé bolygatja meg. Véleményük szerint hamarosan jobban is elterjedhet ez a technológia.

A drónok sokoldalúsága már így is a környezetvédelem szolgálatában áll. A mezőgazdasági felhasználásokon kívül létezik olyan projekt is, ahol erdőket ültetnek, vagy kihalóban lévő fajokat követnek figyelemmel drónok segítségével.

Forrás: Euronews