0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

A CLIMMAR-ról dióhéjban

A CLIMMAR az Európai Mezőgazdasági Gépkereskedők Szövetsége, amelynek 16 ország nemzeti szervezete a tagja. Magyarországot a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége, a MEGFOSZ képviseli a szervezetben, immár több mint negyed évszázada.

A CLIMMAR székhelye a hollandiai Nieuwegenben van, elnöke Erik Hogervorst. Mellette három elnökhelyettes és a főtitkár irányítja a szervezetet. A hatékony lobbitevékenység érdekében az Európai Unió székhelyén, Brüsszelben működik a főtitkárság. Tizenhat tagszervezetén keresztül 16 ezer kereskedőt és szervizt tömörít a CLIMMAR Európa-szerte, amelyek összesen 190 ezer szakembert foglalkoztatnak.

A szervezethez tartozó vállalkozások összesített árbevétele 47 milliárd euró volt tavaly, az általuk lefedett mezőgazdasági terület 1,9 millió hektár volt és 3,5 millió mezőgazdasági vállalkozó a partnerük.

A CLIMMAR aktívan vesz részt az EU szabványosítási és normaalkotási tevékenységében, a forgalmazók kereskedelmi és szerviztevékenységének fejlesztésében, illetve a szakember-utánpótlás megteremtésében.

A CLIMMAR öt munkacsoportba szervezi a tevékenységét. Ezek egyike a lobbitevékenységet fogja össze, egy másik a piacokat elemzi, statisztikákat és prognózisokat készít, a konjunktúrát értékeli. Külön munkacsoport méri fel a kereskedők által nyújtott szolgáltatásokkal való elégedettséget. A felmérés alapján készített Dealer Satisfaction Index (DSI) a gyártók és a velük kapcsolatban álló kerekedők üzleti és szakmai kapcsolatát értékeli, éves viszonylatban. A CLIMMAR rendkívül fontosnak tekinti a szakképzést és a továbbképzéseket felügyelő és értékelő munkacsoport tevékenységét, továbbá a normatívákat, ajánlásokat és szabványtervezeteket kidolgozó munkacsoportot.

A szervezet és szakmai bizottságai, munkacsoportjai rendszeres megbeszéléseken, munkatalálkozókan egyeztetnek. A CLIMMAR weboldalán rendszeresen közzéteszik a konjunktúraindexeket és más releváns elemzések eredményeit.

Utóbbiak között jelent meg nemrég a szövetség európai tagszervezeteihez tartozó vállalkozások által foglalkoztatott szakemberek elemzése. Eszerint az európai átlag 11,6 foglalkoztatott vállalkozásonként. A MEGFOSZ-tag vállalkozások átlagosan 22,8 főt foglalkoztatnak, ez volt a legnagyobb fajlagos létszám. A többi tagország esetében 4,6 (Olaszország) és 20,8 fő (Nagy-Britannia) között alakult a vállalkozásonkénti átlag.

Forrás: Magyar Mezőgazdaság