0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 19.

Precíziós mintaprojekt indul Paks térségében

A precíziós mezőgazdasági technológiák bevezetése és elterjesztése az egyik legfontosabb célja annak az egy éves képzési-fejlesztési programnak, amit közösen valósít meg a Közép-Duna Menti Fejlesztési Ügynökség, valamint a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Paks térségében.

A térségi fejlesztési ügynökség és a MATE az egyetemi tudásbázisra építve és a bővülő infrastrukturális kapacitásokra hosszú távon támaszkodva új befektetéseket szeretnének vonzani a térségbe és innovatív megoldási javaslatokkal, illetve képzési csomagokkal támogatnák a helyi gazdálkodókat.

A Közép-Duna mente hazánk legújabb kiemelt fejlesztési térsége, amely három megye – Fejér, Tolna és Bács-Kiskun – 99 települését foglalja magába.

Az oktatás, a képzés, a műszaki és gazdálkodási ismeretek jelentőségét emelte ki Süli János, a Paksi Atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter. Mint mondta, az innováció szerepe megnőtt a mezőgazdaságban, de a nagy értékű gépek közös beszerzése és használata hatékonyabbá teheti az új technológiák integrálását. Fontos célnak nevezte, hogy a teljes termékláncot helyben lehessen felállítani.

Az „okos régió” programról való közös gondolkodás már jó néhány éve elkezdődött, de a járvány és a háborús helyzet közben felerősítette az élelmiszerellátás biztonságának és az önrendelkezésnek a jelentőségét – mondta dr. Gyuricza Csaba, a MATE rektora.

A most induló térségi programot olyan modellnek szánják, amely alapján majd az egész országban elő lehet segíteni a fenntarthatóság, a versenyképesség, az élelmiszerbiztonság és ezzel a nemzeti önrendelkezés képességének erősödését.

„Az évtized végére el kell érni, hogy semmilyen járvány- vagy háborús helyzet ne rendíthesse meg a magyar élelmezésbiztonságot és azokat a képességeket, amelyekkel a magyar vidéknek rendelkeznie kell” – mondta. Kevés ország alkalmas ilyen önrendelkezés felépítésére, de Magyarország igen, és ennek az elérése nemcsak gazdasági, hanem biztonsági kérdés is.

Abban, hogy a gazdálkodók megismerkedjenek a legkorszerűbb technológiákkal és ismeretekkel, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarára, valamint a térségben működő szakképző intézményekre is számítanak.

Az Országgyűlés 2020 májusában határozott a legújabb kiemelt fejlesztési térségről, amelynek fejlesztési stratégiájában hangsúlyos szerepet kapott a mezőgazdaság – tájékoztatott dr. Mikulás Brigitta, a Közép-Duna Menti Fejlesztési Tanács elnöke. Az április 1-jén kezdődő és 2023. május 31-én záruló MATE-val közös projekt költségvetési forrásból valósul meg.

Legfontosabb területei a precíziós gazdálkodás, az öntözés és a klímaváltozással kapcsolatos fejlesztések.

Célja, hogy a térség jobban vonzza a befektetéseket és a fiatalok számára is perspektívát kínáló, élhető, zöld lakóhellyé váljon. A projekt keretében fel fogják mérni, hogy a gazdálkodók mennyire tartják indokoltnak a precíziós technológiák alkalmazását, és három – egy szántóföldi, egy kertészeti és egy állattenyésztő – gazdaságot fognak kijelölni, ahol a különböző technológiákat a gyakorlatban is bemutatják és tesztelik majd.

A projekt a térségben található Duna-holtágak rehabilitációját is felkarolta. A műszaki felmérés már elkezdődött. Az öntözéshez szükséges hozam elősegítése mellett turisztikai és sportlehetőségek is megnyílhatnak a partfalak rendezése révén.

Olyan hosszabb-rövidebb képzések indulnak majd, amelyeket a térségben gazdálkodók igényeire szeretnének alapozni, és amelyek célja, hogy megismerjék a precíziós gazdálkodás előnyeit és készségszinten alkalmazni is tudják azt – tájékoztatott dr. Tóth Krisztina, a MATE Felnőttképzési és Szaktanácsadási Központjának vezetője.

Interaktív, gyakorlatközpontú programokat szerveznek, amelyekhez támogatást kapnak a helyi szakképző intézményektől, szaktanácsadóktól és oktatóktól is.

A többi közt a mezőgazdasági drónok hasznosításáról, a farmmenedzsment programokról, a digitálisan nyert adatok meglévő mezőgazdasági gépekre történő áttöltéséről fognak hallani a bekapcsolódó gazdálkodók – mondta dr. Máthé László, a MATE Külkapcsolati és Koordinációs Központ vezetője. Egy hazai drónos szakcéggel együttműködésben pedig az első hazai mezőgazdasági drónpilóta képzést is el fogják indítani.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu