0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Eredményes évet zárt az AXIÁL

Az agrárgéppiacot is érintő chiphiány és az ellátási láncok problémája ellenére tavaly jelentős bővülés ment vége: a magyarországi mezőgazdasági gépberuházások értéke elérte a 230 milliárd forintot, szemben a 2020-as 184 milliárd forinttal.

A magyar agrárium szereplői tehát egyre inkább keresik a legkorszerűbb technológiákat, gépeket, amelyek tabletekről irányítva akár centiméterre pontosan is dolgoznak – derült ki magyar piac egyik meghatározó mezőgazdaságigép-forgalmazója, az AXIÁL sajtóbeszélgetésén.

Az eseményen a társaság együttműködési megállapodást kötött Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjével, továbbá itt adták át átalánydíjas szerződéses partnereiknek az elismeréseket.

A cég is jó évet zárt, túlteljesítve 2021-es tervét. A következő időszakban azonban a járványhelyzet miatt kialakult termelési és szállítási nehézségek, valamint az ukrajnai háború komoly bizonytalanságot okoz, az AXIÁL ezért a tervezettnél 30-40 százalékkal nagyobb készlettel vágott neki az idei szezonnak, hogy ki tudja szolgálni az igényeket. A kihívások között van a munkaerőhiány is: a korszerű gépek kezeléséhez szakemberekre van szükség, a mezőgazdaság pedig hosszú távú karrierlehetőséget és versenyképes fizetést kínál.

Bár számos körülmény, például az ellátási láncokban kialakult problémák nehezítették a működést, a magyar piac egyik meghatározó mezőgazdaságigép-forgalmazója, az AXIÁL Csoport kiemelkedő eredményeket ért el 2021-ben – tájékoztatott a társaság vezetése, Harsányi Zsolt tulajdonos-ügyvezető és Pintér Zsolt ügyvezető március 30-án Zsámbékon, az új mezőgazdasági gépek bemutatójára szervezett rendezvényen.

Gépek, százalékok

Pintér Zsolt ügyvezető igazgató ismertetése szerint a cégnél 2021-ben a teljes forgalom közel 26 százalékát a hagyományos agrárgép-eladások adták. A CLAAS márkájú mezőgazdasági gépek, kombájnok, traktorok, rakodógépek értékesítése 22 százalékkal részesedett, a vevőszolgálat üzletág, amely az alkatrész- és szervizüzletágból áll, a cégcsoport forgalmának 36 százalékát biztosította.

A használt gépek közel 9, az építőgépek 7 százalékos arányt mondhattak magukénak.

A gépes üzletágak forgalma 65,4 milliárd forintot tett ki, ez az eredmény elsősorban a pályázatoknak köszönhető, de az építőipar tavalyi, 13 százalékos növekedése is segítette a cégcsoport fejlődését, az építőgépes üzletág ugyanis minden eddiginél nagyobb forgalmat ért el 2021-ben. Kiemelkedő volt többek között a minikotrók értékesítése, a teleszkópos gépeknél pedig a cég megőrizte piacvezető pozícióját. Az agrárgép-finanszírozást tekintve is jó eredményeket hozott a 2021-es év: az AXIÁL Financial Services Kft. 25 milliárd forintot helyezett ki különböző gépek finanszírozására.

Felkészülés a bizonytalan helyzetre

Az agrárgéppiac szereplőinek helyzetét nehezítette a szállítási láncok akadozása, elsősorban a tengerentúli alapanyagok, az elektronikai alkatrészek hiánya. A tengeri szállítás drágulása, a kapacitás csökkenése, a szállítókonténerek és a csomagolóanyagok hiánya olyan hatást gyakorolt a gyártói oldalra, amely komolyan befolyásolta a szállítási készségüket. Ezenfelül jelentős drágulással is számolni kellett.

A társaság vezető szerint a következő időszakban az ukrajnai háború okoz komoly bizonytalanságot.

Az AXIÁL ezért a 2021-re tervezett számoknál 30-40 százalékkal nagyobb készlettel kalkulál, hogy ki tudja szolgálni a partnereket géppel és alkatrészekkel. Az AXIÁL egyébként a tavaly kibővített – a Pénzügyminisztérium támogatásával megvalósult – Alkatrész Logisztikai Központ átadása után továbbra is fejleszt. Jelenleg Felsőzsolcán épít új telephelyet, amely a miskolci kollektívának biztosít új munkaterületet. Továbbá központi, bajai telephelyén a mobil szervizszerelők számára egy 6 állásos műhely építését kezdte meg, amely év végére készül el.

Egyre több a korszerű gép

Pintér Zsolt, az AXIÁL ügyvezetője a MATE Műszaki Intézetének adatait idézve azt is elmondta, hogy a magyar gazdák egyre nyitottabbak a technológiai fejlesztésekre és a korszerű technikai eszközökre. Ezt mutatja, hogy a magyarországi mezőgazdasági gépberuházások nominális értéke 230 milliárd forintot tett ki, szemben a 2020-as 184 milliárd forinttal.

Ez több mint 20 százalékos növekedést jelent.

A teljes járműpiacot nézve ez kiemelkedő eredmény, hiszen az új személyautók magyarországi piaca például a múlt évben közel 5 százalékkal csökkent, elsősorban az ellátási problémák, köztük a chiphiány miatt.

Lépések a precíziós agrárium felé

A magyar gazdaság különböző szektorait érintő munkaerőhiány az agráriumban is jelentkezik. A korszerű gépek beszerzése egy dolog, de ezeknek a kezeléséhez szakemberekre van szükség. A mezőgazdaságban ma már sokszor a táblagépről szoftveresen irányítható, önmagukat kormányzó, majdnem teljesen automatizált gépek működnek. Az agrárgépészek számára pedig a mezőgazdasági vállalkozások hosszú távú karrierlehetőséget és versenyképes fizetést kínálnak. Az AXIÁL például oktatási, edukatív programokat működtet annak érdekében, hogy a jövőben minél többen válasszák ezt a pályát.

A legkorszerűbb mezőgazdasági gépeket számos technológiai újítás is segíti.

Ezek egyike a mAXI-NET 2.0 elnevezésű hálózat, melyet az AXIÁL Kft. – az Infobex Kft. közreműködésével és az Európai Űrügynökség anyagi hozzájárulásával – 2021 őszén indított el. Ennek lényege, hogy a vállalat az agrárgépek számára immáron négy – GPS, GLONASS, GALILEO és BeiDou – helymeghatározó rendszer, több műhold segítségével, magasabb jelminőséggel minden eddiginél korszerűbb, pontosabb és megbízhatóbb RTK korrekciós jelszolgáltatás tud biztosítani.

Harsányi Zsolt hozzátette, ha a 2022 első hónapjait meghatározó bizonytalanság enyhülni fog, akkor közép- és hosszú távon a magyar agrárium a legkorszerűbb eszközökkel, gépekkel a korábbi évtizedekhez képest lendületes fejlődésre lesz képes, és a régió egyik meghatározó szereplője lehet a precíziós mezőgazdaság területén.

A közlekedés biztonságáért

A zsámbéki eseményen írták alá azt az együttműködési megállapodást, amelynek célja felhívni a figyelmet, hogy a mezőgazdasági gépek a szabályoknak megfelelően közlekedjenek a közutakon. A megállapodást az AXIÁL Kft. részéről Harsányi Zsolt tulajdonos-ügyvezető, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság részéről dr. Kiss Attila r. vezérőrnagy, rendőrségi főtanácsos, megyei rendőrfőkapitány írta alá.

A megállapodás értelmében a rendőr-főkapitányság és az AXIÁL Kft. közösen vállalja, hogy olyan kommunikációs propagandát épít fel, amely lehetővé teszi a mezőgazdasági területen dolgozók számára a jogszabályi háttér megismerését, mezőgazdasági versenyek szervezését, vezetéstechnikai oktatás bevezetését a mezőgazdasági gépjárművezetők részére. A programok kifejezetten az adott évszak mezőgazdasági tevékenységeihez igazodnak, felhívva a figyelmet a mezőgazdaságban dolgozó gépjárművek jogszerű használatára, illetve a közúti közlekedésben résztvevő minden más személy figyelmét és türelmét a lassújárművekre.

A két intézmény kapcsolata nem újkeletű, tavaly ősszel az AXIÁL Kft. már támogatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság által szervezett közlekedési versenyt, amit mezőgazdasági gépjárművezetők részére szerveztek.

A hűség elismerése

Az AXIÁL a március 30-án tartott tájékoztatóján díjazta átalánydíjas szerződéses partnerei hűségét. Átalánydíjas szolgáltatásukat 2001 óta kínálják partnereiknek, az elmúlt több, mint 20 évben folyamatosan igazítva ennek feltételrendszerét a piaci igények, a technológiai fejlődés és a szervizekkel szembeni, folyamatosan változó elvárások szem előtt tartásával.

A szolgáltatási forma keretén belül egy évre előre megállapodva, leszerződve látják el a mezőgazdasági-, raktártechnológiai és építőipari gépek, valamint a mezőgazdaságban alkalmazott precíziós rendszerek szakszervizét. A szerződések különböző modulokból állíthatóak össze, így minden üzemeltető a számára legkedvezőbb feltételekkel veheti igénybe szolgáltatásainkat.

Az idén ebben a díjban részesült a bajai Herczeg Család cégcsoport, a Dabronc-Marcal cégcsoport és a nagykamarási Krecs Árpád egyéni vállalkozó.

Forrás: Axiál Sajtóközlemény