Back to top

Jövedelmező biztonság a mezőgazdaságban

Ami a mezőgazdaságban ma egyértelmű az holnapra könnyen válhat kérdőjelessé. A gazdaság üzemeltetési, ellátási-, érték és pénzügyi biztonságának záloga a háttérből támogató komplex szolgáltatások rendszere.

A biztonság definíciója nagyon szerteágazó lehet, számos aspektusa és tényezője van, de egy biztos. Alapvető fontosságú, hogy biztonságban érezzük magunkat. Ezt az állapotot azonban nem mindig olyan egyszerű elérni. Ha a mezőgazdaságra vetítjük ezt a tényezőt, akkor láthatjuk, hogy egyetlen esemény is mekkora hatással tud lenni az egész ágazatra, kockázati tényezők sorát felvonultatva.

A biztonság a kockázat kezelését, és nem az elkerülését jelenti, olvashatjuk sok helyen.

És be kell lássuk, hogy piaci szituációink ismeretében nem is tudunk mást tenni, mint felkészülni a legváratlanabb helyzetekre is. Ahhoz, hogy kitettségeinket anyagi vonatkozásában, valamint értékeink és a gazdálkodás üzemeltetésének szintjén minimalizálni tudjuk ma már számos összefüggést kell tudnunk kezelni.

A KITE Zrt. új podcast sorozatának első részében Balogh Viktor marketingigazgató Szabó Leventével, a KITE Zrt. vezérigazgatójával azt járja körül, hogy azt az időt és energiát, amit a gazdálkodók arra használnak, hogy ezeket a piaci turbulenciákat kezelni tudják, hogyan sikerülhet lerövidíteni és könnyebbé tenni.

A beszélgetés során felidézik, hogy milyen hatások érték a magyar mezőgazdaságot az elmúlt két évben, és mire kell kiemelt figyelmet fordítani napjainkban? Milyen ráhatásuk van a különböző szintű tényezőknek a szektorunkra, milyen jövő előtt állunk, és hogyan tud egy komplex gondolkodás segíteni átvészelni a váratlan szituációkat?

Szó esik arról, hogy milyen hatással lehet a beszerzési láncok lassulása a mezőgazdaság fejlődésére, illetve, hogy hogyan befolyásolja a világpolitika az inputanyagok vagy termények árát, és ezt mivel lehet a leginkább kezelni. (x)

Ne hagyják ki!

Forrás: 
KITE Zrt.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Hogyan válhatna húzóágazattá az élelmiszertermelés?

Át kell gondolni az életképtelen, nemzetközileg versenyképtelen kisgazdaságok támogatását, mivel veszteség az ágazat számára. Ugyanakkor ösztönözni szükséges a termékpályák menti szerveződéseket.

Fenntartható falatok

A megtermelt ételek harmadát nem eszi meg senki. Néhány tehetséges magyar fiatal olyan üzleti modellt alkotott a maradék hasznosítására, amellyel az eladók és a vevők is jól járnak. Jelenleg már a közép-kelet-európai bővítésén dolgoznak.

Gazdafórum a Szigeti Farmon: terítéken a zöldítés

A Kalocsa melletti Szigeti Farmon tartott gazdafórum fő témái a közös agrárpolitika változásai voltak, élükön a zöld alapszabályokat (Zöld Felépítmény) tartalmazó agrárkörnyezet-gazdálkodási (AKG), és az új elemként induló, önkéntes agro-ökológiai programokkal (AÖP). A szeptember végi tanácskozásra mintegy 90 helyi és dél-alföldi termelő érkezett.

Cirok: a jövő kukoricája lehet

A mezőgazdaságban kell a több lábon állás. A növénytermesztésen belül erre jó lehetőséget kínál a cirok, ám tudnunk kell, hogy az eddigi gyakorlatunk változtatásra szorul. Mindezt Feldman Zsolt az Agrárminisztérium államtitkára hangsúlyozta azon a sajtótájékoztatón, amit a Pápai Agroprodukt Zrt. pásztói telepén tartottak.

A Kutatók Éjszakája idén is felejthetetlen élmény lesz

Európa-szerte megrendezik a Kutatók Éjszakáját a tudomány és a kutatói életpálya népszerűsítésére. Az ingyenes eseménysorozatot idén is szeptember utolsó hétvégéjén, szeptember 30-án tartják és természetesen az agrár kutatóhelyek is várják az érdeklődőket.

Egy éve érkezhetnek Ázsiából is vendégmunkások hazánkba

Hatalmas segítséget adott a magyar gazdaságnak az, hogy az elmúlt években már az Európai Unión kívüli, környező országokból is érkezhettek vendégmunkások a minősített munkaerőkölcsönző vállalatokon keresztül azokba a meghatározott hiányszakmákba, ahol már évek óta nem találnak elegendő hazai munkaerőt a cégek.

Magyar Bankholding: májustól MBH Bank néven működik tovább az egyesült MKB és a Takarékbank

2023 májusában egyesül a Magyar Bankholdinghoz tartozó MKB Bank Nyrt. és a Takarékbank Zrt. Az új bank MBH Bank Nyrt. néven működik tovább, egységes márkanévvel és arculattal.

A gazdák végzik a legjelentősebb közszolgáltatást a környezet védelmében

Tánczos Barna, a román kormány környezetvédelmi vízügyi és erdészeti minisztere szerint a gazdák végzik a legjelentősebb közszolgáltatást a környezet védelmében.

A megbecsült agrárium képes a minőségi termékek előállítására

A magyar agrártársadalom képes hagyományos értékei megtartása mellett, a kormány támogatását élvezve, az új idők kihívásaival szembenézve, megfelelő mennyiségű, minőségű és biztonságos élelmiszerrel ellátni a lakosságot – fogalmazott Farkas Sándor a Magyar Közgazdasági Társaság 60. közgazdász vándorgyűlésén, Szegeden.

Újra pályázható lesz a mezőgazdasági kisüzemek támogatása

Módosították a „Mezőgazdasági kisüzemek támogatása” című (VP2-6.3.1-20 kódszámú) felhívást, melynek következtében újra nyitják a konstrukciót. A támogatási kérelem benyújtásának határideje és módja új szakasszal került kiegészítésre, így a támogatási kérelmek benyújtására a hetedik szakasz keretében, 2022. november 17. – 2022. november 30. között lesz lehetőség.