0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Verselő borok: újra 1 Bor 1 Vers!

Az 1 Bor 1 Vers keresi azokat az észak-balatoni pincészeteket, akiknek egy-egy kiemelt tétele szívesen „viselne” kortárs verset. A projekt célja, hogy a közönség többet kapjon, mint egy jó bor, vagy egy jó vers.

„Szóról szóra, kortyról kortyra kerekedik ki az élmény, a bor árnyalja a verset, vagy a vers színezi ki a bort? A lényeg, hogy kiegészítsék egymást” – mondja Budavári Dóra projektgazda.

2021-ben 6 Szent György-hegyi pince részvételével indult el az 1 Bor 1 Vers projekt: a „kortárs borok” mellé kortárs verseket választottak a borászatok. Idén bővül a történet: most már 12 kiválasztott pincészet, és annak egy-egy bora vehet részt a programban.

Keresik tehát azt a 12 „kortárs borászatot”, akik szívesen együttműködnének a kortárs költészet népszerűsítésében.

A program a VEB 2023 EKF támogatásában jön létre, így olyan borászatok jelentkezését várják, akik a Balatoni borrégió északi részében működnek (elsősorban Badacsony, Balaton-felvidék, Balatonfüred-Csopak). A nyertes 12 borászat 800 tételén jelennek majd meg a versek, nyakcímke formájában.

A beérkezett pályázatok közül a szakértő zsűri választja ki nyerteseket. A zsűri tagjai:

  • Ugron Zsolna (író)
  • Falvai Mátyás (kortarsonline.hu vezető szerkesztője)
  • Kormos Lili (újságíró, az Analóg Olvasó Mozgalom alapítója)
  • Budavári Dóra (gasztro- és bor-kommunikációs szakember, újságíró, az 1 Bor 1 Vers projektvezetője)

A nevezési határidő 2022. április 12. (1bor1vers@gmail.com). Fontos a választott bor bemutatása, valamint előny, ha van élő kapcsolat a költővel. A nyakcímkéket, a promóciót, az eseményeket, a PR-t és a kommunikációt a projekt biztosítja, a pályázó dolga csupán a tétel és a vers páros kiválasztása, és az együttműködés.

A nyertesek számára a részvétel feltétele, hogy a megnevezett tételből legyen minimum 600 palack értékesíthető mennyiség 2022. június 10-től, a kampány kezdetétől.

Borászatonként 4 karton bor – promóció, rendezvények, fotózások, költőknek (június 1-ig leszállítva).

Forrás: magyarmezogazdasag.hu