0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Lendületet kap a vegetáció fejlődése

Jelentős fordulat állt be időjárásunkban szerdán, az elmúlt három hónap csapadékszegény időjárása után, ami márciusban csúcsosodott ki, délnyugati áramlással végre nedves légtömegek érkeztek fölénk. A következő napok csapadéka az országban többfelé várhatóan meghaladja az idén eddig lehullott mennyiséget, amire a talajoknak és az őszi vetéseknek egyaránt óriási szükségük van.

Az elmúlt egy hétben folytatódott a száraz, napos időjárás, kedd estig semmi csapadék nem hullott hazánkban. A fátyolfelhőzet keddi megjelenése vetítette előre a változást, és keddről szerdára éjszaka az északi országrészben elszórtan már előfordult gyenge eső.

Szerdán megvastagodott a felhőzet, és csütörtök reggelig a délnyugati országrészben illetve helyenként az Északi-középhegység területén is 3-7 mm esett. Előbbi tájakon márciusban most esett először, de az ország jelentős részén 1 mm-t sem érte el a március első harminc napjában hullott csapadék.

A középső országrészben és az Északi középhegység térségében az elmúlt 90 napban is mindössze 10-20 mm esett, és csak nyugaton és a keleti határszélen hullott ez idő alatt 30 mm-t meghaladó mennyiség. A jelentős csapadékhiány következtében az idén aszállyal kezdődött a vegetációs időszak, a hét elején már az ország túlnyomó részén közepes aszály jelei mutatkoztak.

A talajok felszín közeli 5-10 cm-es rétege már március közepére nagyon kiszáradt, az akkor hullott kevés eső csak átmenetileg segített.

Az alsóbb talajrétegek tartalmaztak még nedvességet, de a tél folyamán nem töltődtek fel, a telítettséghez képesti vízhiány a felső egy méteres rétegben 40-90 mm között alakult.

A hőmérséklet az elmúlt egy hétben 3-4 fokkal melegebben alakult az ilyenkor szokásosnál azzal együtt is, hogy vasárnap egy súroló hidegfront átmeneti lehűlést okozott. A kemény éjszakai fagyok már a múlt hét második felében megszűntek, bár többször hűlt kevéssel fagypont alá a levegő. Napközben viszont 20 fok fölötti maximumok voltak jellemzők, csak vasárnap volt az említett front miatt néhány fokkal hűvösebb.

A legtöbb helyen jól telelt őszi vetések március második felének meleg, napos időjárási körülményei közt fejlődésnek indultak, növekedésüket főként a nedvesség hiánya hátráltatta. A hét második felében érkező esőknek köszönhetően várhatóan meglódul majd mind a búza, mind a repce fejlődése, az állományok egységesedni fognak. A kimondottan poros, száraz talajba már elvetett őszi kalászosok csirázásának, kelésének is sokat segít a csapadékos idő.

A korai csonthéjas gyümölcsfák a Dunántúlon és a déli országrészben már a virágzás végén járnak, északkeleten a teljes virágzás állapotában vannak. A még március második felében is fagyos éjszakákon gyakran volt szükség a gazdák fagykár elleni védekezésére, bár az elmúlt héten a károkozó fagyok előfordulása már jelentősen csökkent.

A hét további részében, csütörtöktől vasárnapig délnyugati irányból több hullámban is nedves légtömegek áramlanak fölénk, így felhős, párás időre van kilátás jelentős mennyiségű csapadékkal. Az ország nagy részén 15-25 mm várható, de délnyugaton és északkeleten ennél több is eshet. A talajok felső 20 cm-es rétege átnedvesedik, és az említett területeken a középső talajrétegbe is juthat a nedvességből. A hőmérséklet visszaesésére az északnyugati országrészben már péntektől, máshol szombattól lehet számítani, így a vasárnap hajnali eső akár síkvidéken is havas esőbe átmeneti havazásba mehet át. 

Az éjszakai fagyok egyelőre nem térnek vissza, de a hétvégén napközben is 5-10 fok között marad a hőmérséklet.

Hétfőn már felszakadozik a felhőzet, és további csapadék nem valószínű. A jövő héten is több időjárási front vonul át fölöttünk így változékony időre van kilátás helyenként előforduló kisebb esőkkel. Hétfőn és kedden hajnalban többfelé esik fagypont alá a hőmérséklet, a fagyzugos helyeken -5 fokig hűlhet a levegő. A nappali felmelegedés mértéke hétfőtől ismét nőni fog, a jövő hét közepén már 12-17 fok között valószínű a legmelegebb órák hőmérséklete. Az 5 cm-en mért talajhőmérséklet emelkedése átmenetileg megtorpan, de a jövő hét közepén ismét 10 fokra melegszik.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu